Július 22,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Kivándorlós

Ők sem úgy vágtak neki, hogy akkor gyerünk, hazaszeretetből csináljunk három gyereket, és felemelkedik a nemzet. Kettőt csináltak, mert szerettek volna családot, mert mindig is így tervezték az életüket. Holtomiglan-holtodiglan, kis ház, kis kocsi, kis manók, egy fiú, egy lány, két év korkülönbség… mint a mesében. Ennek már tíz éve.

Ők sem úgy vágtak neki, hogy felkészültek a legrosszabbra, mert van, amire fel lehet készülni, és van, amire az ember nem számít, amíg meg nem történik. Megtörtént. Először a kis kocsit adták el, aztán a kis házat is, a kisvárosban már nem volt munka, nincs mese, kisiskolással és óvodással a nagyvárosba kellett költözni. Nem is akármelyikbe, Budapestre. Albérletbe. A mérnök úr és a tanárnő fizetéséből pont ki is jött az albérlet, a számlák, az ennivaló, és ha szerencséjük volt, a gyerekek nem havonta, csak pár havonta nőtték ki a ruhát, cipőt. Maguknak már jó ideje amúgy sem vettek semmit, legalább a gyerekeken ne látsszon a lassú lecsúszás, gondolták eleinte, de egy idő után már nem is szégyelltek bemenni a turkálóba. Aztán a mérnök úr munkahelye itt is megszűnt, hiába nagyváros, nem talált újat, csak olyan megalázó kezdő fizetéssel, amit nem gondolhattak komolyan. De, komolyan gondolták.

Ők sem úgy vágtak neki, hogy a holtomiglan-holtodiglan csak addig tart, amíg a jókedv. De a legalján, a pohár fenekén már a jókedv sem az igazi. A munkanélküliség megöli az önbecsülést, és az ital sem adja vissza, de legalább addig sem gondolkodik az ember, amíg nem józan, pedig mennyire sajnálta annak idején a saját anyját a részeges papa mellett, és hányszor megfogadta, hogy ő aztán soha. De ők sem váltak el, csak csendben kerülték egymást.

Ők sem úgy vágtak neki, hogy egymástól sok száz kilométerre  tervezték a jövőt, de amikor a jelen már kibírhatatlan volt, és elszakadtak a szálak, amik még egymáshoz kötötték őket, a külföldi munka csodának tűnt. Ott megbecsülik a mérnököket. Anyagilag is. Némi nyelvtudás van már, a többi majd ráragad. Hamuba sült pogácsa helyett okostelefont vitt, és a gyerekeket naponta felhívta, félévente hazajött néhány napra. Letette a poharat. Embernek érezte magát megint.

Ők sem úgy vágtak neki, hogy milyen jó lesz, ha az unokáik nem fognak már tudni magyarul, de amikor az iskolát átvette az egyház, a tanárnő úgy döntött, mégiscsak igaza van a férjének, menni kell neki is a gyerekekkel, itt nem az a megoldás, hogy majd sok év múlva a férfi jön vissza. Pedig jártak ők templomba, vitte a gyerekeket, jó messzire, mert a közeliben a pap csak a politikát és az álszentséget képviselte, nem ezt akarták ők hallani minden vasárnap. Odakint is van templom, meg iskola is, csak ott a templom nem kötelező az iskolában, az iskola viszont kötelező nagykorúságig, a gyerekek gyorsan tanulnak, ő meg majd… elmegy egy nyelvtanfolyamra, és talán talál valami munkát addig is.

Ők sem úgy vágtak neki, hogy majd egyszer nekivágnak, mármint a világnak, mint a vándorbotos sün a mesében, és negyven körül a nulláról, lassan újra feltápászkodnak valahol máshol, ahol nem porladnak el az élő emberek csontjai a napi rettegés- és gyűlöletáradatban, ahol aki dolgozik, az fizetést is kap, ahol egy idő után nem lábad könnybe a szemük a meghatottságtól a hó végén is tele hűtő és a gyerekek szekrényében a leárazott, de mégiscsak új ruhák láttán, elvégre ez lenne a természetes…

Júliusban indul a családvédelmi akcióterv. Csak gondoltam, szólok…

Goitein Vera

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS