Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Vajon ismét csak átverik az egészségügyi dolgozókat?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,314,946 forint, még hiányzik 685,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Július elsejével nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és védőnők alapbére, jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár szombaton. A kormány ezt ismételten csak sikerként értékelte, sőt, ezzel a hírrel párhuzamosan a Fidesz kiadott egy közleményt, Gyurcsányék megalázó bérekért dolgoztatták az ápolókat címmel, csak hogy megmutassák, ők mennyire törődnek a hazai egészségügyi szakdolgozókkal. Lehetne persze azt gondolni, hogy ez a bejelentés egy pozitív fejlemény, hisz mégis csak béremelésről beszélünk, azonban ha megnézzük, hogy ez mit jelentett a múltban, már érdemes elgondolkozni a dolgon. Egyrészről 8% szinte egyenlő a semmivel, másrészről pedig semmi sem garantálja azt, hogy ez a béremelés valóban meg is fog mutatkozni a fizetéseken, hiszen tavaly is “ügyesen” megoldották azt, hogy sokan a 12%-kos béremelést követően sem kaptak egy forinttal sem többet kézhez, mint azelőtt. Itt azonban nem áll meg az ígérgetés:

Az államtitkár ismertette a további béremelési fázisokat: a mostani béremelésen túl 2020 januárjában 14 százalékos, novemberében újabb 20 százalékos, végül 2022 januárjában további 30 százalékos egészségügyi szakdolgozói béremelés lesz.

Ezt pedig egy példán keresztül is megmutatta:

Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-s végzettségű, E7-es fizetési osztályba sorolt ápoló átlagkeresete a mostani 334 550 forintról júliustól 361 314 forintra emelkedik, 2022 januárjától pedig 575 539 forintra.

Nem mondom, ez valóban szépen néz ki így leírva, azonban a kérdés az, hogy ez mit jelent majd a valóságban. A dolgozók ugyanis nem ígéretekből vásárolnak a boltban egy kiló kenyeret, hanem pénzből, márpedig, ha ez a 14, majd pedig 20 százalékos béremelés is pár száz forint pluszt fog majd jelenteni a sokszor másod és harmadállásban dolgozók számára, akkor lesz miért bocsánatot kérni. Na nem fognak persze, hisz nem tették meg a 12%-kos kamu emelést követően sem, sőt, Ónodi Szűcs Zoltán volt egészségügyért felelős államtitkár a következőket nyilatkozta az ügy kapcsán:

Oké, csak mégegyszer mondom, a fizetés és a bér az két különböző kategória

Azzal pedig messze nem vagyok egyedül, hogy gyanúsnak véljem a kormány nemrégiben beígért béremelését, példának okáért Balogh Zoltán a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke szerint az idei évre bejelentett 8 százalékos emelésről már korábban döntött a kormány, abban csak annyi az újdonság, hogy a kifizetését előrehozták novemberről júliusra. Hogy ennek mi lehet az oka? Talán csak nem az, hogy kora ősszel önkormányzati választásokat tartanak Magyarországon? Nem, a kormányt biztosan borzasztóan érdekli az egészségügyben dolgozók sorsa, ezt támasztja alá a Portfolio.hu-n megjelent részlet is:

Az érdekvédők korábban olyan béremelési javaslatokat adtak át az egészségügyi kormányzatnak, ami mind a szakdolgozók, mind az orvosok mind az egészségügyben a gazdasági, műszaki területen dolgozók ügyét kezelte volna. Ezért csalódottak az érintettek, mert nem tudják, mi történt a bértábla-javaslataikkal a múlt heti tematikus kormányülésen. A kabinet ülését követő tájékoztatón már csak a szakdolgozók négylépcsős béremelése került szóba.

Vagyis az történt, ami szinte minden más egyeztetés alkalmával is, legyen szó diákokról vagy épp tanárokról. Ha egyáltalán hajlandó is volt valaki meghallgatni a szakmabeliek tanácsait, azt semmibe vették végül és a saját tervüket vitték véghez. Ők úgyis jobban tudják, hogy ki mit akar, nincs szükségük arra, hogy valaki kioktassa őket. Úgy lesz béremelés és ott, ahol a kormányzat eldönti, méghozzá olyan mértékben, ahogy azt ők megmondják. Vélhetően már előre eltervezték, hogy hogyan duplázzák meg úgy az egészségügyi dolgozók bérét, hogy az ne terhelje le a költségvetést, mégis csak kell, hogy maradjon pár száz milliárd Orbán Viktor hobbijára is. De hogy lássuk a valóságban miért is nem vették figyelembe a dolgozók érdekeit, a cikk végén belinkelném a már korábban idézett Balogh Zoltán egyik kijelentését:

Az ágazati érdekegyeztetésen három bértábla javaslat beterjesztéséről döntöttek. Ha ezek közül bármelyik is megvalósult volna, akkor idén júliustól 25%-os béremelés lett volna, nem 8%, amit a kormány most ismét bejelentett.

Ezek után teljesen érthető mi is lett volna a problémája a kormánynak azzal, ha a szakmában dolgozók is beleszólhatnak a saját fizetésükbe. A kormánysajtó azonban megírta, örülni kell, jön az emelés, Gyurcsány pedig megalázó bérekért dolgoztatta az ápolókat. Hogy az egészségügyben dolgozók vajon még képesek-e hinni a kormány ígéreteinek, az a jövő zenéje.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.