December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Akinek még van gerince, annak lassan már nincs helye ebben az országban

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem elég, hogy Handó Tündét, az OBH elnökét tegnap kitüntette Polt Péter – ez már önmagában is nevetséges, hisz épp aznap tárgyalták meg a leváltását, a sorozatban elkövetett törvénysértései miatt –, de még aznap este az is kiderült, hogy nem tanulva eddigi hibáiból, egy újabb pályázati kiírást érvénytelenített. Mégpedig azért, mert ezen a pályázaton az a Vadász Viktor került volna ki végső győztesként, aki nyíltan merte kritizálni a Fidesz által távirányított bíróság vezetőjét. A pályázatnak két indulója volt, azonban a Handó által favorizált Polgárné Vida Judit még a személyes meghallgatás előtt visszavonta pályázatát, ezért csak Vadász Viktor maradt versenyben azért, hogy belőle legyen a következő Fővárosi Törvényszéki elnök. Ezt Handó nem hagyhatta, ezért a már megszokott menetrend szerint egyszerűen eredménytelennek nyilvánította a pályázatot. Olyan ugyanis nem fordulhat elő, hogy nem az ő embere tölt be vezető pozíciót bárhol is az országban, pláne nem az a Vadász Viktor, aki a következőket merte nyilatkozni:

A jelenlegi helyzet sérti az Alaptörvényt. Elfogadhatatlan, hogy Handó Tünde, vagy bárki, aki ezen politikai felelősséggel rendelkező pozícióban van és lesz majd a jövőben, kontroll nélkül működjön. Az eredeti – és a Velencei Bizottság vizsgálatai nyomán módosított – bírósági szervezeti törvény szerint is világos a jogalkotói akarat: az OBT és az OBH elnöke együttműködésre kötelesek. Ezt az OBH elnöke felrúgta azzal, hogy nem létezőnek tekinti a felügyelő testületet.

Handó szerint az egyébként OBT-tag – akivel Handó az OBH élén háborúban áll – Vadász Viktor egyszerűen túl harcias, ezért saját hatáskörben eldöntötte, hogy a korábban a Fővárosi Törvényszék elnökének pozíciójára kiírt pályázatot eredménytelenné nyilvánítja. Majd lesz olyan, aki nem harciaskodik és elfogadja azt a tényállást, miszerint az van, amit Handó az OBH élén mond, a kiadott parancsokat pedig kérdés nélkül teljesítik. Erre Vadász képtelen lett volna, hiszen ő bizonyára még abból a közegből érkezik, ahol a bírák a kormánytól függetlenül is képesek működni. Ahol az erkölcs és a törvények betartása nem ismeretlen fogalmak, és ahol egy kormányzati szereplő nem mondhatja meg, hogy milyen ítélettel érjen véget egy bírósági per. Vadász egyszerűen azzal a rendszer ellenségévé vált, hogy a törvények betartása mellett szerette volna a munkáját elvégezni.

Az OBH kiemelte: a Fővárosi Törvényszék vezetőjének – a nyugtalanság és a harc helyett – a nyugalom és a biztonság megteremtésére kell törekednie, mivel csak ez szolgálhatja a bírósági szervezet, a jogkereső állampolgárok és a bíróságokkal kapcsolatban álló hivatásrendek érdekeit. (Index)

A nyugtalanság és a harc hiánya annyit tesz, mint behódolni a hatalomnak. Aki képes csendben eltűrni azt, ami ma a magyar bíróságok és ügyészségek színfalai mögött történik, azt gond nélkül kinevezik akár a Fővárosi Törvényszék élére is. Azt is megkockáztatom, hogy ehhez bármilyen komoly szakmai múlt szükséges volna. Nem hiszem. Hiszen a gerinctelenség, a moralitás teljes hiánya többet nyom a latban, mint holmi kiváló bírósági múlt, esetleg makulátlan szakmai pályafutás. Az állampolgárok nem a nyugalmat keresik egy bíróságon, hanem azt, hogy a tárgyalásukon valaki olyan döntsön a sorsukról, aki pártoktól függetlenül is képes felelős, méltányos döntést hozni, kvázi igazságot szolgáltatni. A jogkereső állampolgár azt várja el egy bíróságtól, hogy ott minden ember egyenlő legyen. Ne mentsenek fel valakit csak azért, mert Orbán, Rogán, Mészáros, vagy Tiborcz jó barátai, hanem ugyanúgy feleljenek az esetleges törvénysértésekért, mint Józsi bácsi Pusztaszörcsögről.

Ma erről természetesen nem beszélhetünk, mint ahogy jogállamról és a bíróságok függetlenségéről sem. Nem véletlen, hogy Handó nem kíván Vadász Viktorhoz hasonló embereket fontos pozíciókhoz juttatni, hisz pont az Orbán-féle maffiának tenne keresztbe ezzel. Ahhoz, hogy továbbra is szemet lehessen hunyni a kormányközeli vállalkozók és üzletemberek törvénysértései felett, egy káderekkel teli bírói karra van szükség. Arra, hogy a legfontosabb vezetők Orbán Viktor parancsainak engedelmeskedjenek, ne pedig az írott törvényeknek. Ebbe nem fért volna bele Vadász Viktor, ezért egyszerűen kigolyózták. Így működik ma a frissen kitüntetett Handó Tünde által vezetett OBH.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.