Szeptember 15,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Ne az én pénzemből

Elég nehezen teszem túl magam Lázár János, mindenhez is értő egykori miniszter Facebook posztján. Azt írta ő, hogy sok csikó született a ménesbirtokon és mindent megtesznek annak érdekében, hogy „minden jószág méltó körülmények között élhessen”. Szeretem az állatokat, a lovakat is és alapvetően csak helyeselni tudom, hogy méltó körülmények között élhessenek. Ők aztán nem tudnak önmagukról gondoskodni, tökéletesen ki vannak szolgáltatva nekünk, embereknek. Nem egyszerűen csak jogunk, hanem alapvető kötelességünk is gondoskodni róluk.

Most nem fogom az emberek méltó lakhatásának, egyáltalán, az emberek méltó élethez való jogának kérdését feszegetni, bármennyire demagógnak tűnő, ugyanakkor teljesen jogos felvetés lenne is. Egyszerűen szeretném most nem összehasonlítani az összehasonlíthatatlant, azonban van olyasmi, amivel különösebb gond és az olcsó hatásvadászat vádja nélkül össze lehet hasonlítani ezt a kijelentést. Sőt, úgy vélem, össze is kell hasonlítani.

A ménesbirtokon tartott lovak nyilván értékes jószágok. Mármint pénzben kifejezhető, jól forintosítható értékkel bírnak. Ezért a magyar kormány az adófizetők pénzéből bőven juttat a ménesbirtoknak. Nem mondom, hogy ez így rendben van, mert szerintem nincs rendben, de tudomásul veszem. Azonban azt nem tudom, de legalább nem is akarom tudomásul venni, hogy egy olyan országban, ahol a számolatlanul jut pénz például a ménesbirtok lovainak komfortjára, miért nem jut az állatvédelemre. Létezik ugyan állatvédelmi törvény és érne is valamit, ha a hatóságok kikényszerítenék a betartását. A szaporítótelepeken sínylődő kutyák állapotán időről időre felháborodunk, azonban ezeknek a telepeknek a felszámolása érdekében szinte kizárólag az állatmenhelyek önkéntesei, az állatvédelemmel foglalkozó szervezetek tesznek valamit. Ezeket a szervezeteket az állam nem támogatja anyagilag. Pedig ameddig egy kóbor kutyából gazdis kutya lehet, rengeteg munka és rengeteg pénz kell.

A gyepmesteri telepek anyagi támogatása kevés, oda kellene állni a civil szervezetek mellé. Most ugyanis adományokból és önkéntesek önfeláldozó munkájából képesek működni. Már amelyik képes rá. A kormány – mint oly sok más esetben is – elegánsan félreáll, oldják meg a sokat ócsárolt civilek a kérdést. Márpedig nem tudják megoldani megfelelő források és megfelelő törvényi háttér nélkül. Fel kellene számolni az illegális szaporítótelepeket és szigorúan kellene venni a jogszábályok betartását ahhoz, hogy megszűnjön az újratermelődő igény a menhelyi férőhelyekre. Az állatmentők soha véget nem érő harcot vívnak, egy gazdisodó állat helyére azonnal van tíz, amelyik orvosi ellátásra, segítségre szorul. És minden mentett állatra jut – nem is tudom, mennyi. Tíz? Száz? Ezer? – olyan, amelyiknek nincs segítség, kínok között, nyomorult módon pusztul el egy árokban vagy bokor alján.

Erre miért nem jut figyelem és miért nem jut pénz? Miért nem veszi ki a részét az állam ebből a feladatból sem? Hogy létezik, hogy ameddig Angliában szinte teljesen ismeretlen fogalom a kóbor kutya, nálunk tökéletesen megszokott jelenség, az élet természetes velejárója? Kevés hozni olyan törvényt, hogy nem szabad láncon tartani a kutyát, ha senki nem ellenőrzi és főleg senki nem szankcionálja az állatkínzást. Hogy létezik az, hogy naponta kerülnek be menhelyekre súlyosan bántalmazott, testileg-lelkileg összetört állatok és soha nincs vége a sornak, mindig van egy következő, akit összeégetett, éheztetett, rommá vert, élve félig megnyúzott a gondos gazdi?

Miért nem lehet valóban betartatni a chipelési, oltási előírásokat, miért nem lehet propagálni az ivartalanítást, miért nem lehet akár ellenőrizni az ebtartás körülményeit és miért az állatvédőknek kell pereskedniük azért, hogy a biztos halálból még időben kimenthessék az állatokat? Én az adómból erre jutó részt sokkal inkább adnám a civil állatvédőknek, mint Lázár János kedvenc ménesbirtokának. Mert a valódi állatvédelemnek van értelme. Bizonyára van a lótenyésztésnek is, de ezt oldják meg üzleti alapon, ne az én adómból.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS