Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Legközelebb majd háborús bűnösökkel találkozik Orbán, abban sem lesz semmi különös

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Vélhetően már sokan olvasták azt a hírt, miszerint Nikola Gruevski egy, kínai magánszemélyek tulajdonában lévő körúti magánlakásban találkozott Joó Istvánnal, a külügyminisztérium helyettes államtitkárával. Ez a magánlakás véletlenül pont a 444 szomszédságában van – véletlen vagy sem, azt egyelőre nem tudni -, ezért elég hamar lebukott a köztörvényes bűnöző. Válaszolni nem szeretett volna az újságírói kérdésekre, mint ahogy az sem derült ki, hogy az Interpol kiadta-e már ellene az elfogatóparancsot, hiszen a volt miniszterelnököt hazájában két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélés miatt, ő azonban a magyar diplomácia segítségével hazánkba menekült, majd napok múlva meg is kapta a politikai menedékjogot. A történetbe nem bukott bele egyetlen hazai szereplő sem, mint ahogy felelősségre sem vontak azóta sem senkit. Gruevski éli gazdag életét a fővárosban, miközben kormánytagokkal találkozgat. Teljesen normális nem?

Semmi különös nincs abban, hogy a Külügyminisztérium kapcsolatban van egy hazánkban tartózkodó személlyel, aki sokáig saját hazája miniszterelnöke volt.

Ez volt a külügy válasza Gruevski és Joó István találkozójára. Itt tartunk kérem szépen, hogy nincs semmi látnivaló ott, ahol egy köztörvényes bűnöző találkozik a magyar külügyminisztérium helyettes államtitkárával. Végülis találkozhatott volna bármely más, Budapestre szöktetett bűnözővel is, ebben igaza van a külügynek. Magyarországon ugyanis nincs következménye semminek. A semmit szó szerint vegyük, hiszen tényleg nincs olyan, ami miatt bárki is lemondana önszántából ebben a kormányban. Gruevski úgy mozog a belvárosban – kormányzati segítséggel – mint egy VIP vendég, nem pedig mint egy bűnöző, aki – hazai politikusokhoz hasonlóan – a saját népét lopta meg, amiért azonban őt el is ítélték. A külügy már csak el sem határolódik a történtektől, gond nélkül áll bele, hiszen tudja, hogy nincs mitől tartania. Ki vonná őket felelősségre?

Azt is érdemes egyébként megjegyezni – noha lehet persze véletlen is -, hogy Orbán Viktor, kicsit több mint két héttel korábban, szintén a 444 szerkesztősége előtt jelent meg meglepetésre. Esetleg egy előre leszervezett találkozóról lenne szó? Ha már akkor is kiderült, hogy az újság szerkesztősége ott van, vajon miért szerveztek mégis oda egy találkozót Gruevskivel? Könnyen lehet, hogy pontosan tisztában voltak azzal, hogy ez lesz a vége, ami azt mutatja, hogy abszolút nem tartanak már a következményektől. Nem érdekli őket sem a sajtó, sem pedig az emberek véleménye, hiszen tényleg azt tesznek, amit akarnak. Ha egy köztörvényes bűnözővel támad kedve találkozni a külügy helyettes államtitkárának, akkor bizony vele fog találkozni.

Nincs az az ügy, amibe ez a kormány belebukik, sőt még olyan sem, aminek következményeként legalább emberek tízezrei mennek az utcákra. Lassan, de biztosan a teljes társadalom elfogadta azt, hogy gond nélkül lopják meg és nézik hülyének nap nap után. A következő lépés mi lesz, háborús bűnösökkel fognak találkozni a magyar kormány képviselői? Azt, amibe Strache egyetlen nap alatt belebukott, az Orbán-kormány napi szinten játssza el, mégsem történik semmi. Hogy akkor mégis, miben lehet reménykedni? Abban, hogy előbb Budapest mond nemet a kormány politikájának, majd az elindít valamit országos szinten is és őszre már egy ébredező Magyarországot láthatunk. Amennyiben ez nem történik meg…

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.