Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Egyelőre a nemzetállamok feltőkésítését finanszírozza a keresztény Európa potenciális védőszentje a pénzünkből

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

[email protected]

Tárgy: Terjeszkednek

Mikes Mirtill: E-mail Rodostóba

Naugye! Megmondták a nagyiék, hogy ne kapkodja el a hazahurcolkodást. Sok a költség, nagy a fáradság, a nyereség meg semmi. Az autópálya díjat most emelték. A Belgrád–Budapest kínai vasútnak még csak az ára csurog be a fiúkák malacperselyébe. Ki tudja, mi lesz még abból a keményvalutává válás után? Nem sorolom. Maradjon.

Nyugi. Még egy-két szavazás és meglátja, a szögesdrótjuk mögé kerítik Rodostót is. Most még első lépcsőben, egyelőre a nemzetállamok feltőkésítését finanszírozza a keresztény Európa potenciális védőszentje a pénzünkből. Amiért különösen a szomszéd nemzetállamok hálásak. Már évek óta külön fejezet a költségvetésükben a náluk működő fideszantos alakulatok zsoldjából származó sokmilliárdos bevétel. (Nem. A mianmári kormány azért hálás, hogy a magyar kormány helyeseli az általuk házilag kivitelezett muszlimirtást és nem kell az onnan menekülőket itt magyar keresztény módjára éheztetni.)

Bizony. Telik az idő. Harminc esztendő. A Dezső bácsi is mondta, hogy „Tegnap felröppent a kommunista Nagy Imre koporsóján és addig lavírozott a világpolitika által gerjesztett termiket kihasználva, hogy a közpénzből lopott zsíros baksisokkal már a Mennybemenetele is le van zsírozva a papoknál.”  És ezt a demokráciákban egyharmados, nálunk alig félemberöltőnyi korszakértékelő kijelentést a nyári konyha törzsközönsége se meg nem erősítette, se meg nem cáfolta, ezért a nagyi a berekesztette a konzultációt és mindenki mehetett a dolgára.

A fiúk mentek füvet nyírni, én meg a hivatalos inflációszámításnak ellenálló (biztos, mert vörös) hagyma pucolása közben hallgathattam a nagyi történeteit a házi befőttektől, lekvároktól és dzsemektől roskadozó spájz polcokról és arról, hogy mekkora buli volt az előző diktatúrában a „Szedd magad mozgalom”. Őszintén megmondom, hogy elég valószínűtlenül hangzik, amiket mesélt nekem a nagyi erről. Főleg, hogy a sok polcnak már csak a helye van, mert jó száraz fa volt, gyújtósnak kellett. Viszont a nagyinak nem szokása átfesteni a múltat. A tata hajlamosabb rá, de ő is inkább csak megpróbálja érthetőbbé tenni. Ajjaj! Most aztán megint belekavarodok a mondandómba, pedig kézzel-lábbal másznék kifelé belőle.

Most már mindegy! Tisztázzuk ezt is! A tudomány a száraz tényekkel operál. Ez a nagyi. A tata meg megkísérli érthetővé tenni a tényeket nekem is. (Például. Emlékszik a munkás élettartama szóra? Úgy mondta a tata, hogy az akku, feltöltés előtt és kinyiffanás után is akku, de az élettartama csak addig van, amíg hasznot hajt. Na így!)  Ha ez a munkamegosztás felborul, akkor én tiszta kakukk leszek. Nem vicc! Mint most is. Méghogy csak úgy odamentek a más cseresznyefájához, szedték a cseresznyét maguknak, a gazda meghívására, a szeme láttára és hiába volt a sok eső, nem kért 1800 forintot kilójáért? Szerintem egy kicsit (ha nem is szándékosan) mellényúlt a nagyi.

Persze véletlenül. Mert a nagyi nem divatoz, mint manapság az uborkafára felkapaszkodottak. Azok ezerrel nyomatják a világ négy égtája felé a hálaadó éneket a Csodatevőről. Aki azzal a heroikus kisugárzásával és földöntúli lényével a kommunisták által koporsóba zárt kommunistából előbb mártírt, majd reformátust, végül elspájzolt szobrot csinált, miközben felhízott a Hősök teréről a várbéli Karmelita kolostorba, és útközben még arra is volt gondja, hogy kiküldje a szovjeteket, behívja az oroszokat, 15 millió magyart egymásnak ugrasszon és a fél világgal megutáltasson bennünket. Hálából ezért egy évig térdig járunk a szerpentinben és konfettiben, narancsszínű szóvirágesőben közhelylufik pukkadoznak és füstöl az agymosógép a megerőltetéstől.

Úgy ám! Banzáj van/lesz! Például most készíti elő a kommunizmus dicséretében fals hangokkal jövedelmező egzisztenciát és celebséget összekornyikáló nótafa-kórust az Izraelben kiképzett német lánynevű liberálisnéből kinevezett nagyonmagyar honleány, aki nem tehet arról, hogy sanda szemmel látja a magyar múltat. Még egy-két nap és hálaadó zsoltárban, jó pénzért harsogva zengik a térdelő bennszülöttek fülébe, hogy happy van a Soros-ösztöndíjon kiképzett „fehérvári huszárok”-nak.

Kend se nem fehérvári, se nem huszár, se nem hímsoviniszta macsó (ez utóbbit a nagyi toldotta ide, a franc se tudja mit jelent, pontosabban a nagyi biztos tudja, mert ő sosem beszél csak úgy a levegőbe, alapos oka lehet, hogy nem először ez a határozott véleménye kendről.) A happy azért kendnek is kijár, mert megúszta az Etna kitörését.

Elsősorban azért, mert az Alaptörvény szerint a törvényesen kilakoltatott hajléktalan törvénytelenül létezik, márpedig ha nem tudná kend Szicília őslakóinak nyelve a székely, és kend elsődlegesen székelynek vallja magát, vagyis most kilakoltatnák a lávakitörés miatt. Ugyanakkor a székelység őshazája okán a magyar maffia akár jogot is formálhat Szicíliára, onnan már csak egy jókora ugrás Rodostó. Vízen. A vízenugrás nekik nem gond, ha szerzésről van szó. A szolnoki kénsavgyárra is hogy rávetődtek.

Bár így földrajzilag, meg légvonalban annyira nem vagyok off, hogy mi mennyi, de az biztos, hogy a május 31-én kezdődő lávakitörés nem tehet kárt a kend rodostói portáján, mert ott van a hűtővíz kettejük között. Itt meg nincs ami hűtsön. Sőt. A gyűlöletbeszédeken kívül még a katonai kiadások növeléséből is arra következtetnek a legutóbbi világégést megélt öregek, hogy a szerzési vágyba belegárgyult mohó politikusok már megint tüzeskedni akarnak. Legjobban teszi hát, ha marad, és vigyázza a selyemhernyók begubózását. Az nem terjeszkedés, hanem minőségi gyarapodás, ami nálunk már ismeretlen, ezért nem árt, ha a családból valakinek erről a csodálatos folyamatról empirikus élménye van a nagyi szerint, aki érdemi álláspontként még hozzátette, hogy a fokhagyma meg kínai és letelepedési kötvényes, amit mi fizetünk. Azért drága.

Bütyökfalva, 2019. június 10.

Mirtill

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.