Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mocskos politika

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nagyon úgy tűnik, hogy az Európai Néppárt sikeresen megregulázta a Fideszt, amely cserébe vélhetően maradni fog a pártcsalád kötelékében. Volt persze szó itt már mindenről az utóbbi időben, azonban az elmúlt napok eseményei azt mutatták, hogy itt bizony háttérmegegyezésről lehet szó, amelynek értelmében a Fidesz hamarosan újra teljes jogú tagja lehet a Néppártnak. Hogy ez a hamarosan pontosan mikor is történik meg, azt még nem tudni, de a dolgok mostani állása szerint akár még idén is megtörténhet. Valószínűleg novemberben, amikor az EPP a Bölcsek tanácsának jelentése alapján dönt majd a Fidesz sorsáról.

Sokan mondták már korábban is, hogy a felfüggesztés – illetve az a tény, hogy a Néppárt hagyta, hogy a Fidesz felfüggessze önmagát – egy rossz döntés volt, hiszen Orbán és pártja nem tanul semmiféle ejnyebejnyézésből, csak és kizárólag a valós büntetésekből. Ameddig ez nem következik be, ameddig csak ígérgetnek és fenyegetnek a különböző szervezetek, jelen esetben az Európai Néppárt, addig nem fog történni semmi.

Mint az a választási eredmények nyomán kiderült, az EPP-nek nincs szüksége a Fideszre ahhoz, hogy kormányzóképes koalíciót alakítson az Európai Parlamentben, ennek ellenére mégis nagyon úgy néz ki, hogy valamiért ragaszkodnak Orbán pártjához. Teszik ezt úgy, hogy pontosan tisztában vannak a magyar kormány visszaéléseivel és törvénytelenségeivel, mégis ezeket valamiért elnézik nekik. Valamiért úgy hiszik, hogy még kifizetődő lehet az, hogy a politikai családon belül tudhatják a magyar kormánypárt tagjait. Ezzel a teljes pártot tették nevetségessé, hiszen ezek után ki fogja még elhinni egy esetleges büntetés belengetését követően, hogy valóban lesz is következménye annak, ha valaki páros lábbal tiporja a jogállami normákat? Ezek után ki fogja elhinni, hogy a Néppárt komolyan is gondolja, amit állít a sajtó nyilvánossága előtt? De igen, tudom, érkezik a Bölcsek tanácsa és az majd jól megállapítja, hogy mi a valós helyzet az országban.

Ilyenről álmodni nem sok értelme van. Jöttek már mások is korábban, meg is állapítottak dolgokat, aztán mint akik jól végezték dolgukat, el is hagyták az országot. Mi változott azóta? Az égvilágon semmi. Ha valami, ez biztosan az EU egyik gyenge pontja. Szinte semmilyen lehetősége nincs ugyanis arra, hogy a valóságban is fellépjen azon kormányok ellen, amelyek a saját népük ellenében kormányoznak. Az EU intézményei egyszerűen nem szólhatnak bele abba, hogy Magyarországon mi folyik, még akkor sem, ha óriási szükség lenne erre. A Néppárt azonban nem az EU egyik intézménye, ezért a keze sem volt megkötve, mégis hasonlóan cselekedett. Megtehette volna, hogy még a választások előtt kivágja a Fideszt a soraiból, de akkor még a taktikázás fontosabb volt, hiszen nem voltak biztosak abban, hogy a megszerzett mandátumok nem fognak-e számítani a végén.

Időközben azonban kiderült, hogy ezek a mandátumok már nem osztanak, nem szoroznak. A pártból mégsem vágták ki őket, sőt. Az Index egy tegnapi cikke szerint ez a helyzet:

Hamisak a hírek, hogy a Fidesz EP-képviselői ne lennének teljes jogú tagjai a néppárti frakciónak – írta Esteban Gonzales Pons. – Bármilyen pozícióért versenybe szállhatnak. A Fideszt nem függesztették föl az EPP frakcióban. A felfüggesztésre nincs is lehetőség az alapszabályunkban.

És ha ez még nem lenne elég, lássuk mit mondott a Fidesz az ügyről:

A Fidesz delegáció azt közölte: a Fidesz saját döntése, hogy a kiváló választási eredménynek köszönhetően nem a frakció alelnökségére, hanem az Európai Parlament legfajsúlyosabb bizottságainak vezetésére pályázik. 

(Természetesen közben ennek az ellenkezőjét is nyilatkozták. Végül majd azt a verziót fogják erőltetni, amelyik a fejlemények tükrében alátámasztja Orbán Viktor nagyszerűségét. Most mi átmenetileg foglalkozzunk a fenti kijelentéssel).

Már megint itt tartunk. A Fidesz saját döntése. Nekik aztán senki, ismétlem, senki nem mondhatja meg, hogy mit tehetnek és mit nem. Ők olyan szuverének, hogy az nem mindennapi. A legnagyobb probléma mégsem ez, hanem az, hogy ebben partner a Néppárt is. Ha a Fidesz a felfüggesztés ellenére is gond nélkül maradhat a pártban, akkor mégis mi volt a jelentősége az egésznek? Mert ezzel nem azt mutatták meg, hogy ők ilyen erélyesen is képesek fellépni egy renitens tagjukkal szemben, amely semmibe veszi a törvényeket, hanem azt, hogy milyen gyengék és megvezethetőek.

Ezt pedig már csak így a végére tenném ide, ha még nem elég zavaros a helyzet:

A fideszes európai parlamenti képviselők támogatják, hogy ismét Manfred Weber legyen az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője és szerdán meg is szavazzák majd ezt – tudta meg az Euronews európai parlamenti forrásból.

Teljes elmebaj ez, kérem.

U.I. A cikk megírása óta már megválasztották Webert.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.