Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A Poloviczer

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A tanár úr garbóban járt. Mindig. Hozzá fekete nadrágban. Mindig. Kicsit hajlott háttal, fejét félrefordítva, lassan sétált be az ajtón az óráira. A zsongó diákhad abban a pillanatban csendben lett. A tanár úr szokása szerint feltette a kérdést: – Hogy vannak? – Jól – zúgta az osztály. – Poloviczer? Maga is jól van? – Igen, tanár úr, jól vagyok. – Még mindig nem szereti a költőket? – Nem szeretem, tanár úr. Élősködő firkászok, ez nem munka, legtöbbször nem is értem, hogy mit írnak le. És ez már így is marad, tanár úr.

A tanár úr most sem szólt semmit. Poloviczert nem szokta feleltetni, Poloviczer csak úgy ült a tanár úr irodalomóráján. Néha-néha lefelé nézett, olvasott, készült a következő órára. Nem volt része az irodalomnak, csak túlélni akarta.

A tanár úr a táblát soha nem használta, könyvet nem vett a kezébe. Letette a szemüvegét az asztalra: – Tudják, így legalább látok! Beszélgetett a diákokkal. Lazán, érdekesen költőkről, írókról. Mutogatva, gesztikulálva és humorosan. Ezek a nagy diákok már értették. Szerelemről, hazáról, folyóról, halálról, lányokról nagy biztonsággal idézett bárkitől. El is játszotta a verset. Emlékeznek rá a tanítványai, amikor az anyám tyúkját tanulták, kotkodácsolt is. Annyira röhögött az osztály, hogy a tanár úr megkérdezte: – Mi a baj, hölgyeim, uraim? Válaszul a társaság kettészakadt: kotkodáltak, Morzsi kutyásan ugattak. Csak a Poloviczer nem, a Poloviczer rettenetesen unatkozott. Imádta a színes golyókat, a kéket és a fehéret gyűjtötte. Játszott velük.

Egy napon beütött a ménkű. Poloviczer éppen a pad alatt mászott, összeszedni elgurult golyóit, amikor a tanár úr szólt. – Ma péntek van, keddre Radnóti Miklós Levél a hitveshez című verséről az osztálynak Poloviczer tart előadást. Lesz elég ideje felkészülni. A választ nem várta meg, visszaburkolózott lassú sétájába, és kiment a teremből.

– Mit mondott a tanár úr? – Mire készüljek én, hallottátok? Az osztály vihorászott, és cukkolta Poloviczert: ákádémiai előadás legyen ám!

Kedden Polovitzer reggel óta nem szólt egy szót sem. Kerülte mindenki tekintetét, a társai sem zaklatták, csak a harmadik, irodalomóra előtt biztatták: – Hajrá, Poli!

A markában két kék golyót kocogtatott, letörölte homlokát a pulcsija ujjával, és elkezdte: Aaaa mééélybeeen nééémaaa hallgaaató viiilágok… remegett a hangja. Senkit nem látott, a golyók megálltak a kezében: Nyugalma nyugtat, s mint egy hűvös hullám: a 2 x 2 józansága hull rám.

Csönd volt, nagyon nagy csönd. Poloviczer megtörölte könnyes szemét, a homályon át látta mozdulatlan osztálytársait. Összeszedte magát, és mesélte három napos könyvtári olvasmányélményeit Radnótiról.

A tanár úr óra végén odament Poloviczerhez, kezet fogott vele, és színes golyókat potyogtatott markába. Kékeket, fehéreket és egyetlen pirosat. – Ez egy élősködő firkász, mondta, és félrebiccentett fejjel kiment a teremből.

Hű, basszus, Polo, ezt jól megcsináltad! – gratuláltak osztálytársai. Poloviczer megint nagyon csöndben volt.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.