Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A választási csalás, az választási csalás. Pont

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Úgy tűnik, Győrben egy kicsit túltolták a már amúgy is sok esetben törvényellenes választási kampányt a helyi fideszes aktivisták. Nem volt elég számukra az a tény, hogy a Fidesz uralja a hazai sajtó nagy részét, hogy a legtöbb – többek között választási – intézmény is az ő kezükben van, valamint a bíróságok és különböző hatóságok is az ő parancsaikat teljesítik. Győrben aktivisták egy csoportja – fideszes furgonnal, aki esetleg megkérdőjelezné a dolgot – lebukott, midőn az MSZP helyi jelöltjének plakátjait egyszerűen lelopták a közterületekről. Volt erre már korábban is példa, az azonban nem jellemző, hogy el is kapják a tetteseket, akik természetesen a „felső utasításra tettem” mondattal próbálták mentegetni magukat.

Ez, az itthon igencsak jellemző védekezési módszer egy demokráciában nem felmentő tényező. A rendőrségnél még talán – bár már ez is megkérdőjelezhető, sőt –, de egy aktivista esetében semmiképpen sem, hiszen ami törvénytelen, az törvénytelen. Még a Fidesz által írt törvényeket figyelembe véve is. Az EP-választás pozitív kimenetele egyértelműen a Fidesz irányába mutat, ez nem titok senki számára. A kormány ugyanis gond nélkül költhet el 10-szer, 20-szor, 100-szor annyit az adófizetők pénzéből, amiről az ellenzéki pártok csak álmodhatnak. Nekik  nincs lehetőségük kijátszani a választási törvényeket, nem tehetik meg, hogy random nemzeti konzultáció álcája mögé bújtassák a párt kampányát, mint ahogy arra sincs lehetőségük, hogy a közmédiában saját kampányprogramjukat reklámozzák, híradónak álcázva.

Egy demokratikusan működő országban az, amit a Fidesz tesz immár évek óta, törvénytelennek minősülne, amiért büntetést szabtak volna ki. Az azonban egy dolog, hogy ilyenről idehaza még álmodni sem lehet, azonban az még ennél is elkeserítőbb, hogy aktivisták egy csoportja – legyünk biztosak abban, hogy ők nem az egyetlenek – gond nélkül nyúl törvénytelen eszközökhöz azért, hogy a már amúgy is törvénytelen kampányt folytató pártjukat még előnyösebb helyzetbe hozzák azzal, hogy egy ellenzéki párt plakátjait letépkedik, ellopják. Ezek az emberek adják a Fidesz gerincét – na nem mintha nekik egyébként lenne ilyen –, akik a pártért bármire képesek, még egy törvénytelen tett elkövetésére is.

Ellenzéki pártok aktivistáit köpik le, fojtogatják, verik meg csak azért, mert nem Orbán Viktor elnök úr programját terjesztik. Ezek az emberek egyszerűen megmagyarázhatatlan állapotban vannak. Ők azok, akik visszasírják a diktatúrát, azokat az időket, amikor az embernek nem lehetett más véleménye, mint amit a kormánypárt kiadott parancsba. Ők azok, akik a véleménynyilvánítás szabadságát szemrebbenés nélkül korlátoznák, hiszen aki nem velük, az ellenük van. Az ilyen emberek nélkül Orbán-rendszere működésképtelen lenne, hiszen ha nem lennének gerinctelen, mindenre képes támogatóik, már régen ellenzékbe kerültek volna. Az ilyen embereknek még a polgármestereknél használatos fenyegetésre sincs szükségük, hiszen a pártérdekek minden mást felülírnak.

Ezek után vajon lehet még szabad választásokról beszélni? Vajon van-e értelme úgy kezelni az eredményeket, mintha azok valóban reprezentálnák a magyar emberek akaratát? Én nem hiszem. Ennek ellenére az EP-választásokat követően a magyar társadalom úgy fog tenni, mintha egy törvényes választás keretében került volna ki győztesként a Fidesz. A plakáttolvajok ügye vélhetően a választásokat követően egyszerűen elsikkad, felelősségrevonás nélkül. Talán a a Fidesz győri elnöke, Borkai Zsolt még kap egy vállveregetést is, a hazája érdekében vállalt hősies tettéért. Hogy ő állt-e valóban a háttérben, azt normális körülmények között egy független rendőrségi vizsgálat kiderítené, de ilyet álmodni olyan, mintha abban reménykednénk, hogy Polt Péter egyszer az életben valós nyomozást folytat le Tiborcz Istvánnal, Mészáros Lőrinccel vagy Rogán Antallal szemben.

Annak ellenére is, hogy egyértelműen nem beszélhetünk szabad választásokról ma Magyarországon, sokan úgy tesznek, mintha ez nem lenne igaz. A nemzetközi megfigyelők az esetek többségében olyan kesztyűs kézzel foglalkoznak a választási csalások ügyével, hogy a kormánypárt még azt is a saját hasznára fordítja. Mint ahogy megtette ezt Orbán az Európai Néppártból való felfüggesztés esetében, megteszi a nemzetközi megfigyelők esetében is. Ameddig nem jutunk el oda, hogy ne választási szabálytalanságokról és visszaélésekről beszéljen a nemzetközi sajtó, hanem egyértelműen kimondja, csalás történt, addig itt nem fog történni semmi. A finom megfogalmazás és a maszatolás egyre mélyebb gödörbe sodorja a már amúgy sem igazán meglévő magyar demokráciát.

Az emberek többsége leginkább tőmondatokból ért. A választási csalás mindenki számára ugyanazt jelenti. Azt nem lehet másképp értelmezni, azon nem lehet lamentálni. Az bizony az, aminek látszik. Győrben választási csalás történt. Pont.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.