Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Üzenjünk Brüsszelnek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Beszéljünk kicsit az EP választásokról, ha már egész évben erről hörög a kormánypropaganda. Nem jóslás következik, azt még üveggömbből, kávézaccból, de csirkebélből sem óhajtom előadni. Arra vannak megfelelő szakemberek, mint például Mráz Ágoston Sámuel, aki a napokban briliáns módon levezette Timmermans bukását és a holland szélsőjobb előretörését. Ez mára bukni látszik, az exit poll szerint ugyanis Timmermans pártja megnyerte a választást országában, ők vihetik a legtöbb képviselőt. A nagy szélsőjobbos előretörés elmaradt Hollandiában. Az osztrák helyzetet ismerjük. Olaszország kormányválság előtt áll. Spanyolországban a szélsőjobbos VOX zuhanórepülésben van. Orbán Viktor nagy álma a szélsőjobbos hatalomátvételről valószínűleg nem teljesül, mindannyiunk szerencséjére.

Nem vagyok sem század, sem vég, csak a saját nézőpontomra hagyatkozhatom. Úgy tűnik nekem, hogy nagyon elkalkulálta magát a bölcs vezető. Nem számolt azzal, hogy a demokráciához szokott uniós polgárok nem befolyásolhatóak olyan könnyedén, mint a honi szemétdomb lakói. A haldokló nyugaton a szavazók nagyobbik része hozzászokott ahhoz, hogy gondolkodik és a gondolkodás kimenetelének függvényében hoz döntést. Ha jól látom, nem óhajtanak Orbán-féléket a nyakukba, maradnak a demokratikus berendezkedésnél. Azt már úgy megkedvelték, nem akarnak diktatúrára váltani. Mert például ők tudják azt, amit honfitársaink egy része nem tud, a másik részét nem érdekli: a szélsőjobb és a demokrácia nem fér össze. Szélsőjobb csak diktatúrában életképes.

Igaz ugyan, hogy a kormánypropaganda másról sem szól, mint arról, hogy az életünk, a jövőnk és a kontinens vagy egyenesen a világ sorsa múlik azon, hogy a Fidesz nyerje meg az EP választást, ez egy bődületesen nagy baromság. Az Európai Parlamentben 751 képviselő kap helyet. Magyarország 21 képviselőt küldhet összesen. A Fidesz ebből a 21 helyből tud megszerezni annyit, amennyit. Mindet nem, legfeljebb 14-15 hely lehet az övék. Tehát a 751 helyből ennyivel képviselhetik Orbán Viktor akaratát. A külhoni magyar pártok baráti támogatására most nem igazán lehet számítani, mivel alig lesz olyan, aki bejut. Ha cinikus lennék (az vagyok), mondhatnám, hogy kidobott pénz volt a határon átöntött rengeteg támogatás, hiszen az EP-ben nem veszi hasznát a Fidesz, az önkormányzati választásokon megintcsak keveset profitálhat belőle, de persze a parlamenti választás alkalmával megtérül.

Nem személyekre fogunk szavazni vasárnap, hanem pártokra. A pártok felállítottak egy listát és ahány mandátumot szereznek, annyi képviselőt küldhetnek a listájukról. Sorrendben. ITT lehet megnézni, melyik pártok indulnak és melyik párt kiket delegálna.

Amely pártok képviselői bejutnak az Európai Parlamentbe, ott a politikai pártcsaládjukba ülnek be. Az Európai Néppárt a legnagyobb ilyen frakció. Ide tartozott a Fidesz, illetve még most is ide tartozik, de jelenleg függőben van a tagsága. Így nem vehetnek részt a döntéshozatalban és erősen kérdéses, végül bent tudnak-e maradni, vagy kizárja őket a néppárt. Bárhogy lesz, súlyos vereség a végeredmény. Ha maradhatnak is, annak ára lesz. Akkor is, ha a propaganda most mást ordibál és egy esetleges bentmaradást egészen bizonyosan győzelemként fog tálalni a híveknek. Orbán meggyengült, ha maradhat, a kispadon. Valószínűbb azonban a kizárás. Miután ma még nem szociáldemokrata Orbán (holnapra persze ez változhat, mivel az a második legerősebb frakció), marad neki a liberális, a zöld, a független és a szélsőjobb pártcsalád. Liberális már volt, a szélsőjobb a logikus választás. Néhány hete még abban reménykedett őfényessége, hogy ez a frakció annyira megerősödik, hogy eléri az 1/3-os küszöböt és „mérleg nyelve” néven komoly zsarolási pozíciót szerez. Ennek mára nem látszik semmi esélye sem.

Még egyszer tehát: 751 képviselői hely van az Európai Parlamentben. Ebből magyarország 21 hellyel rendelkezik. A Fidesz legfeljebb 14-15 helyet tud megszerezni. Miután a pártcsaládja kiállt mögüle, nagyjából a sánta kutyát nem fogja érdekelni, mit hőbörög a jobbszélről. Ha az Európai Parlament esze meg talál jönni (vannak erre utaló jelek), akkor át fogja alakítani az Unió rendszerét, hogy egy, esetleg két, három náci hajlamú hülye ne tudjon 500 millió polgárt terrorizálni.

Úgy tűnhet, nincsen valódi tétje az EP választásoknak, pedig van. Nem Orbán szempontjából, ő szinte biztosan szélre szorul. Ugyanis a szélsőjobbos frakvióval áll szemben az összes többi frakció. Akkor is, ha különböző pártcsaládokban foglalnak helyet. A mi szempontunkból van jelentősége a választásnak. Jelezni tudjuk a közösségnek, hogy itt is van igény a demokráciára. Ahány mandátumot el tudunk venni a Fidesztől, annyival erősebb a jelzés. Ezért igenis nagyon fontos elmenni és voksolni valamelyik pártra. Minden egyes szavazat erősíti a demokráciát és gyengíti a szélsőjobbot. Úgyhogy méltóztassuk vasárnap rászánni azt a kis időt és mutassuk meg, hogy nem kell még temetni ezt az országot. Ha segítséggel is, de ki tudunk ebből kecmeregni. Segítséget így tudunk kérni. Tegyük meg.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.