NEHAZUGGY

Gyermektelenül

Tóth Ilona | 2019. Május 23, Csütörtök | 16:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az égvilágon semmi köze senkinek sem ahhoz, hogy kinek van és kinek nincs gyermeke. Azért ezt hagyják meg a nőknek, férfiaknak, hogy eldöntsék, nevelnek-e gyermeket. Már csak azért is, mert ez elég intim döntés, főleg akkor, ha egy nő soha nem puszil kisbabát.

Több gyermektelen barátom és ismerősöm is van. Dóra évekig küzdött azért, hogy teherbe essen, iszonyatosan sokat költöttek rá a férjével. Nem sikerült. Abbahagyták a kísérletezést. Belenyugodtak a lehetetlenbe. Dóra pedagógus, ma már azt mondja, annyi gyereke van, mint senki másnak. Nagyon tud valamit, mert közelharc megy érte a városában; a szülők kilencven százaléka az ő első osztályába akarja íratni a gyermekét. Tökéletes házasságban él, elfogadták, hogy gyerek nélkül is lehetnek boldogok. Ha babasírásra vágyott, akkor a testvérei kicsinyeit dajkálta. Attól azonban idegbajt kapott, ha megjegyzéseket tettek rá idegenek. Mesélte, hogy húga hároméves kisfiát vitte a játszótérre. Unatkozó, pletykás asszonyok tapintatlan kérdéseikkel zaklatták. „Akkor te nem is tudod, mi az élet értelme, ha soha nem szültél.” Dóra arra a játszótérre nem ment többé. Ezt tudom, de abban biztos vagyok, hogy sem én, sem senki, soha nem tudja meg Dóra igazi érzéseit, azt egy életre magában hordozza, kívül rekesztve belőle mindenkit.

Juci soha nem akart kisbabát. Volt egy válással végződött házassága, megcsalta a férje. Gyönyörű szerelem volt, aztán eltört minden. Nem bízott többet egyetlen férfiban sem. Önálló lett, nagyon élvezte, azt csinált, amit akart. A munkahelyén imádják, jó vezető.

Judit, örökre elment barátnőmnek sem volt gyermeke. Nem beszélt róla, mindig elhárított: egyszer majd… Nem lett egyszer. Rajta kívül talán soha nem találkoztam olyan felnőttel, aki kicsi partnereit nem csak szerette, hanem olyan okosan és higgadtan bánt velük, ami minden szülőnek példa lehetett.

Ahány gyermektelen nő, annyiféle sors. Bús, soha ki nem heverhető fájdalommal, megbékéléssel, vagy teljes életet élve. Ugyan, kinek van joga, pláne mersze egyetlen szóval bántani ezeket a nőket. A még a mai napig nem tudom, hogyan lehetett miniszterelnök, Borossnak volt bátorsága: azt javasolta, hogy vezessék be a gyermektelenségi adót, mert a gyermeket nem nevelő magyaroknak is hozzá kell járulniuk a nemzet jövőjéhez. Megsarcolni a gyermekteleneket, ezt bírta visszaböfögni az ötvenes évekből Boross. Járuljanak ők is hozzá a nemzet gyarapodásához, ha már „aki nem nevel gyereket, kiadása sincs”. A meddő nőkkel kapcsolatban azt mondta:

Nem kell érzelmi kérdést kreálni az ügyből, a nemzet jövőjéhez vagy gyerekneveléssel, vagy különadóval lehet hozzájárulni.

Nem ér többet ez az ember, a véleményével együtt régen belépett az ütődöttek sorába. A politikusokat folyton rángatja a görcs, hogy belepofázzanak a magánéletünkbe. Kásler Miklós csúcsminiszter mindig fejlődik.

Ha nem lenne abortusztörvény, akkor körülbelül 20 millió magyar élhetne jelen pillanatban az országban.

Az emberminiszter üzenete egyértelmű volt, szerinte a művi terhesség-megszakítás elérhetősége okolható a folyamatos népességcsökkenésért. Ez megint egy kifundált kereszténydemokrata, vagy mi alaphelyzet, Kásler módra. Én meg azt gondolom, nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Luxemburg elég jól elvan a félmillió lakosával. Svédországban körülbelül annyian élnek, mint mi, de Ausztriában és Dániában is kevesebben (utóbbi 5 millió). Kevesebben, jobban, fejlettebb gazdasággal. Szabad országban szabad szabadon dönteni: a skandináv országokban sok gyermektelen él, de vannak nagycsaládok három-négy gyerekkel, mert szabadon dönthetnek a párok, miként kívánják élni az életüket. Ott biztosan nem szólnák meg Dórát sem a játszótéren.

A legdisznóbb politikai megnyilvánulást Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő produkálta. A közösségi portálon megosztott bejegyzése, amelyben egy tablón látható azon meghatározó európai politikusoknak a fotója, akiknek nincs gyermekük – a brit miniszterelnök mellett ott volt a svéd kormányfő, a francia elnök, a német kancellár, Hollandia, Luxemburg és Skócia miniszterelnökei, valamint a Magyarország elítélését jegyző jelentés szerzőjének, Judith Sargentininek és magának az Európai Bizottság elnökének fotója is.

Nekik nem számít a jövő, a haza, Európa, a keresztény kultúra. Csak a Carpe diem…

Nyilvánvaló, hogy sem az emberi minőség, sem a haza, sem Európa és a kereszténység melletti elkötelezettség foka nem fakad direkt módon a családi állapotból. Hoppál, szegény, nagyon buta, mégis lehetett Orbánnál a kultúráért felelős államtitkár. Reformátusilag, három gyerekestül. Ha már.

„A demográfia a nőkön áll vagy bukik, ez az ő döntésük” – hízelgett egy interjúban Orbán Viktor. Kiderült, nálunk a gyereknevelés kizárólag a nők felelőssége: szülni kell a nőknek, szülni, minél többet, hogy túléljen a nemzet. Harapnak-e rá a magyar nők? Azt gondolom, hogy megette a fene, ha egy pár hazaszeretetből, demográfiai megfontolásból dönt a gyerekvállalás mellett. Átéltük mi ezt Ratkó-gyerek bélyeggel, nem győztük mondani, hogy mi, a többség, szüleink akaratából és szerelméből élünk. Orbán CSOK-os kitalációja nem old meg semmit. Normális ember tudja, hogy azt kell támogatni, hogy azok a gyerekek szülessenek meg, akiket szeretnének is. A nemzet atyja a lelkét is kiteszi a családokét, ami persze hazugság. Jó, vannak juttatások, segélyek, gyes meg minden franc, amivel lehet dicsekedni – de ahogyan például Jucinak is az a véleménye, hogy kapnak ők az államtól éppen eleget, amit az egész társadalom fizet nekik. Milyen jogon háborognak a gyermektelenek ellen. Juci szerint, ő akkor is dolgozik, amikor más szaros pelenkát mos. Többet dolgozik, többet adózik. Az pedig Orbán-hablaty, hogy a nemzetért, a magyarokért a gyerekesek tesznek többet. Juci szerint: akkora baromság, hogy nem is tudom minősíteni. Mert ha a nemzetért potyogtatják a bébiket, akkor nem igazán normálisak. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy egy önálló identitású ember mikor érzi, ha érzi, hogy szülő akar lenni.

Én egy kicsit úgy érzem, hogy hazabeszélnek a fideszesek. Nekik lett kialakítva a CSOK. A jómódúaknak, ők megengedhetik maguknak, hogy a nő szüljön, mert a jól kereső férj, barát el tudja tartani a családot. Erre mondta Juci: őt nem tudják meggyőzni. Tudatosan vállalta a gyermektelenséget. Nincs az a juttatás, intézkedés, ami miatt szülne, még akkor sem, ha Magyarországon szuper bölcsődék, óvodák, iskolák lennének. És ezt illik tiszteletben tartani.

A gyermektelen életmódot választók aránya a nyugati országokban 10 százalék körül mozog, míg Magyarországon 5-6 százalék, de azt mondják a szakemberek, ez változik, és egyre többen lesznek. Mondjuk, német mintára: a 45 éves német diplomás nők 40 százalékának nincs gyereke – pedig az ő asztalukon van kalács, lazac. A felvilágosult Európában a gyerektelenség sem jelent problémát senki szemében.

Mindezt ezt különös élmény hatására foglaltam össze. A napokban a buszon mellém ült egy nagy pocakos kismama. Mondtam neki, milyen ritkán látok állapotos nőket, mintha egy sem lenne. Mosolygott: „Nagyon várom már a kisfiamat, az Andás nevet kapja, mint az apja.” Váratlanul könnycseppet láttam a szemében, nem kérdeztem, magától mondta: „Talán ezzel a kis jövevénnyel megmenthetem még a megromlott házasságunkat.”

Hoppá! Szerintem, nem. Nem is szabadna babát érzelmi zsarolással szülni. A boldogság keresése nagyon nehéz emberi út. A gyermektelenek nem önzőbbek, mint gyermekes társai. Ők is harmonikus, teljes életre vágynak. A döntés joga az övék.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!