November 15,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Egy újabb pofon sosem árt

Mészáros Lölö, az ország leggazdagabb emberének strómanja, valamint Rogán Antal és Tibrocz István is gondban lehet. Na persze vélhetően a Trump és Orbán közötti barátság ezt felülírhatja, mégis érdemes beszámolni arról a minapi hírről, miszerint az amerikai kormányzatban előkészületek folynak arra, hogy a Globális Magnyitszkij-törvény alapján szankciókat vezessenek be bizonyos gazdasági szereplőkre, a pletykák szerint például Mészáros Lőrincre. Tennék ezt azután, hogy már az Egyesült Államokig is eljutott a kisgömböc híre. A törvény értelmében olyan külföldi személyeket lehet beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással sújtani, akik korruptak vagy emberijog-sértéseket követtek el. Előbbi pedig nem áll túl távol sem Mészárostól, sem Tiborcztól, hát még Rogántól.

Az Átlátszó információi szerint az előkészületek már megkezdődtek, annak ellenére is, hogy Trump egy kedélyes beszélgetés erejéig fogadta Orbán Viktort a Fehér Házban. A törvényt magának Trumpnak is alá kellene írnia ahhoz, hogy az életbe lépjen az abban megjelöltekkel szemben. Sokak szerint ez szinte kizárt, míg az újságnak nyilatkozó diplomaták között volt olyan is, aki azt mondta, akár el is képzelhető, hogy Trump aláírja a hármuk kitiltásáról szóló döntést. Az, hogy jogos lenne-e, nem kérdéses, az már viszont annál inkább, hogy elképzelhető-e annak életbeléptetése.

Természetesen egyikük sem válaszolt a weblap megkeresésére, ezért még várni kell arra, hogy mi is az ő magyarázatuk. Soros, esetleg Gyurcsány mozgathatja a szálakat a háttérből? Talán holnap már okosabbak leszünk. Mindenesetre a Twitter legjobb magyarországi barátja, a mindig mindenen felháborodó Kovács Zoltán kormányszővivő képtelen volt magában tartani gondolatait, melyet most azonnal idéznék is:

Hogyan lehetne valakit szankciókkal sújtani, aki semmi rosszat nem követett el?” válaszolta Kovács Zoltán

Hát nem egy szent a mi drága Lőrincünk? Soha, semmi rosszat nem tett még az életében, hát hogy merik szankciókkal sújtani? Nem vásárolta fel a fél országot és nem is ő az, aki gázszerelő létére pár év leforgása alatt lett az ország majdnem leggazdagabb embere. Természetesen ennek oka nem az, hogy Orbán Viktor kitömi őt adóforintokkal, dehogy, ennek oka hogy Mészáros okosabb, mint Mark Zuckerbeg a Facebook alapítója. De ugyanez elmondható Orbán vejéről is, aki nem lopta meg a magyar adófizetőket, amikor némi támogatást nem fizetett ki az EU, mivel Tiborcz egykori cége semmit nem tudott felmutatni a beszerzést követően. Teljesen véletlen az is, hogy a semmiből érkezve, első milliárdocskát követően hazai kastélyok és további értékes épületek felvásárlásába kezdett. Ezek teljesen normális dolgok, amelyet bárki véghez vihetne, ha elég keményen megdolgozna érte.

Ugyanez igaz Rogán Antalra is, akinek kötvénybiznisze – majd feltalálói pályafutása – megalapozta a saját és családja gazdagságát. Teljesen mindegy, hogy megint csak a magyar adófizetők voltak azok, akik kifizették a veszteséges kötvényeket, ő nem tett semmi rosszat. Úgy tűnik tehát, hogy minden egyes milliárdért becsülettel megdolgoztak ezek a nagyszerű emberek, nekünk, magyar adófizetőknek pedig semmi okunk nincs arra, hogy ezt megkérdőjelezzük. A gond csak az, hogy ezen nagyszerű munkák híre már a tengeren túlra is elért, ott pedig köztudottan nem Orbán emberei ülnek a döntéshozó pozíciókban.

Hogy valós porbléma lesz-e az ügyből, azt egyelőre még korai lenne megjósolni, mindenesetre jó azt látni, hogy nem mindenki vak és törődik bele abba, hogy Európa közepén Orbán és kormánya meglopja a magyar embereket. Lehet, hogy az Egyesült Államok megválasztott egy alkalmatlan elnököt magának, azonban az is igaz, hogy még ennek ellenére is inkább teljesülnek ott a jogállami követelmények, mint idehaza, a keresztényi honban. Már csak az kell, hogy egyre több irányból érkezzen a pofon a kormányzat irányába és talán elgondolkodnak azon, hogy érdemes lenne átgondolni a dolgaikat. A korrupció természetesen nem fog megszűnni egy esetleges szankció hatására, mindenesetre egy jó irány lehet, ha végre a világ közvéleménye is felfigyeljen a nacionalista európai jobboldal egyik vezérének törvénytelenségeire.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.