Olyan sokan akarnak manapság a védelmezőim lenni, hogy többen vannak már, mint a nővérek a magyar kórházakban. Vagy a tanárok a magyar iskolákban. Vagy a tisztességes emberek a magyar közéletben. (Tisztelet a kivételnek, mint mindig.)
És már olyan nagyon unom, hogy ezt kell hallgatnom! Tudom, nem kötelező odafigyelni, akár a homokba is dughatom a fejem, vagy forró ólmot önthetek a fülembe – valahogy ezek közül egyik megoldás sem az enyém. Egyszer valaki azt mondta, ha meg akarsz küzdeni az ellenfeleddel, ismerned kell a módszereit. Én igyekszem megismerni, amennyire a gyomrom engedi. Mert hányás közben nem tudok ismerkedni, most még nem. A szemléletbeli ellenfeleim (már akinek van közülük bármilyen szemlélete sajátzseb-mantrán kívül) módszerei viszont leginkább semmi mást nem jelentenek, mint hazugságot, mások lejáratását, saját mellük döngetését – leöntve a hon- és egyéb védelem mézes mázával. Ami nagy adagban konkrétan hányingert vált ki, és úgy látom, nem csak nálam.
Nekiálltam egy kicsit kutakodni a múltban, mert úgy rémlett, hangzottak már el hasonló nagy lózungok, sokféle sehonnai bitang embertől, és a cselekedeteiket megőrizték a „pártatlan” történelem-írók. (Ki tudja, a mai magyar valóság ki által és hogyan lesz megörökítve? Mit fog tudni a ma történéseiről, például az unokám?)
Valamiért elsőnek Néró, római császár jutott eszembe. Persze, semmilyen hasonlatosság a mai elmebeteg politikusokhoz nem véletlen, róluk ugrott be elsőnek a neve. Nérónak a saját költészete volt a mániája, és ha valaki nem ájult el a verseitől, az csúnyán végezte. A sportokat is szerette, még Olimpiai játékokon is indult. Ahol egyedüli résztvevőként megnyerte a kocsihajtást. Ismerős? – kérdezné Hofi, a maga utánozhatatlan hangsúlyával. Na jó, ma pályázatokon kell indulni. Egyedül, császári bohócként – és tuti a nyerés.
Visszatérek a védelmezésre. Néró császár idejében is sok volt a gond. Nem csak a mindennapi orgiák, a féktelen dorbézolás – ismerős? -, Seneca költő meggyilkoltatása, a nem segget nyalók likvidálása – még egy új szekta is felütötte a fejét. A keresztényeké. Akiktől Nérónak meg kellett védelmeznie Rómát, így egyszerűen felgyújtatta a várost. Miután nem tudjuk pontosan, ekkorra mennyire volt beszámítható, ami talán soha nem volt, tételezzük fel, hogy valójában csak „a nyomornegyedeket akarta megszüntetni, melyek elcsúfították a város képét”. Háááát…..
Leégett a Római Birodalom fővárosának nagy része, i.u. 64 júliusában. Mindeközben – Cassius Dio szerint – Néró császár színpadi öltözékben, a lángokban gyönyörkedve, saját eposzát szavalta, amelynek „Trója kirablása” volt a címe.
Megvédte Rómát a keresztényektől. Az áldozatok között volt Péter apostol is.
Ma Szent Péter bazilikája a Vatikán központja, a mai Róma leglátogatottabb és egyben a kereszténység legszentebb helye. Sikerült a városnak túlélnie a saját nagy védelmezőjét, bár rettenetes áron.
És akkor most nekünk mennyit kell várnunk, hogy túléljük az új, önjelölt védelmezőket?
Folyt. köv…
Horn Anna
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!