Július 17,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Már annyi bűnük van, hogy inkább vettek maguknak néhány egyházat

kelemen.mikes@netkavezoabujdosokhoz.tekirdag.tr

Tárgy: Bűnbánat

Mikes Mirtill: E-mail Rodostóba

Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. Távol állt tőlünk az irigység, sőt bennem lakozott a megnyugvás, hogy kend jól van ott, mert nincs itt, és az innen nézve már eleve csak jó lehet! Hiába, na! Nem látunk ki magunkból! Mondta a tata is; „mindenki el van a saját bajával”.

Meg azt is, hogy ez az urak érdeke. Azt hiszem úgy mondta, hogy „nagyon szakszerűen játsszák ki az embereket egymás ellen”. De ebben nem vagyok biztos, mert sok idegen szó közül halásztam ki ezt az értelmesnek tűnő mondatrészt, mikor egy szemüveges emberrel beszélgetett a buszon. Azt mondta a tata, hogy a bácsi szociológus, de nem adja a tudományát a kizsákmányolóknak. Inkább kétkezi munkás a megélhetésért. A sok idegen szó, meg a többszörösen összetett mondatok tömege kicsit sok volt nekem. Majd visszatérünk rá, ha okosabb leszek. Gondolom. De most fontosabb, mindennél fontosabb küldetésem van:

Én most nagy tisztelettel és még annál is nagyobb szeretettel megkövetem kendet. Egyénileg, meg családilag is. Bár az igazat megvallva kormány szinten kellene exkuzálni, de arra hiába vár!  Nem fognak kendnek bűnbánó levelet írni, de még bűnbánó cédulát se vesznek. Már annyi bűnük van, hogy inkább vettek maguknak néhány egyházat. Ez hungarikum. Minden államban befogadott vallások vannak, csak nálunk vannak a pártállami célokra bevásárolt egyházak. Abban bíznak, hogy ha ipari méretekben imádkoztatják az alattvalókat értük/helyettük, akkor megússzák.  

Hétfőn a világhatalom első embere, az estéli viziten, lefekvéshez készülődve azt mondta, hogy szeretne akkora államférfi lenni, mint a karmelita kolostor lakója (a Béla bácsi szerint azért, mert kipróbálná a japán alvó kapszulát, de hosszúra nőtt, nem olyan kis töpszli, mint a mi emberünk, és nem fér bele).

De most ez nem téma. Gondban vagyunk, mert Mózes harmadik könyve szerint a papok közvetítésével kellene engesztelésért könyörögni, hogy bűnbocsánatot nyerhessünk, de azok pártszolgálatba szegődve migránsoznak és nem érnek rá, hogy a mennybéli felé közvetítsenek, aki a kend szívét meglágyíthatná irántunk. Így aztán kénytelen vagyok direktben, a Jóisten közvetítését kihagyva kérni a kend jóindulatát. Mert vétkeztünk. Folytatólagosan kend ellen. A tudatlanságunk miatt. De kend is hibás, mert hallgatott. Miért nem írta meg kend, hogy ez az Erdogán egy követ fúj az itteni kőbánya tulajdonos világméretűállamférfi fiacskájával? Akivel összeborulva simikálni szokták egymás deréktáját. Sőt mi több, az Árpi bácsi flakonjából nyomják a migráncsos habot az uniótól kicsalt emeletes tortára, miközben szidják – és nagyon úgy néz ki, jogosan baleknak nézik- az adományozó uniós kompániát, meg a „pártcsaládjukat” csakúgy, mint a magyarokat cakumpak!

Azt már többször írta kend, hogy Rodostó módos, négyféle nemzetség által lakott település. Török, zsidó, görög és örmény él békességben. Még azt is megírta, hogy a kendék szomszédsága örmény. Aminek itt a magunk csendességében, a saját eszünk után még örültünk is, hogy ugye mégse muszlim, hanem keresztény. Aztán az április 24-én írott leveléből értesültünk, hogy gáz van, a migráncsozásból kendéknek is kijut. A magyar sajtóból megtudták az örmények, hogy külföldön üldözik a keresztényeket. Most meg azt hallották, hogy a migráns magyarok nem csak üldözik, hanem fényes nappal az utcán utol is érik és „erőszakot tesznek az asszonyaikon és leányaikon” ahogy írja kend! Már a kádinál is panaszt tettek a migráns magyarokra. Most kendék aggódnak a rágalmak miatt. Hogyan tovább?

Nem kell izgulni! A magyar kormány kiáll a külföldi üldözött keresztények mellett bármilyen etnikumhoz tartoznak is. Csak itthon üldözi a Tízparancsolatot betartó alattvalókat. Sőt. Ha a rodostói örmények most 26-án a fideszre szavaznak, akkor hicc-hucc felránt a Lölö bácsi templomos különítménye egy Makovecz féle templomot Rodostóban is nekik. Valószínűleg fából, mert a 180 éves bükkerdőt már kivágták.

Kendék is jól járnak, mert ha vége lesz a választási kampánynak, akkor megnyugszanak a kedélyek és amilyen jóravaló népek lakják azt a várost kend biztos lehet benne, hogy kendéket is szívesen látják a miséken, és nem kell a nagyságos Rákóczi fejedelem portáján tartani az imádságos szertartásokat.

De azért kend a pipás készségeit ne vigye magával a fatemplomba! Mert a propaganda által elültetett gyanú, az lassan oszlik a nagyi szerint, és a fatemplomba vitt tűzszerszám miatt gyorsan terroristának nézhetik kendet, és akkor aztán tényleg hiába volt az erdőirtás.

Bütyökfalva, 2019. május 15.

Mirtill

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS