December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Ordítok Blog


Vállról indítható hiszteroida

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Magyarország lakóinak ismét fantasztikus élményben lehetett része a héten. Igaz, már úgy vagyunk ezzel, mint a japánok a földrengéssel. Észre sem vesszük. Itt persze nem földrengés volt, simán csak becsapódott egy hiszteroida. Ez nem a világűrből érkező objektum. Az neki a sajátossága, hogy helyből száll fel, hajtóereje a pártpropaganda és amikor felér a röppálya csúcspontjára, akkor zuhanni kezd, végül belefúródik a véráztattába. A külseje változó lehet, mint az inflienzavírusnak. Többnyire Szijjártó Péterre hasonlít, de vannak ritkább példányok, mint ez a héten. Ez most szakállas volt és Magyar Leventére, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárára hajazott. Vagyis szakállazott.

Az államtitkár hangsúlyozta: hazugnak tartják a svéd miniszterelnök szerdai Magyarországot bíráló kijelentéseit. „A svéd miniszterelnök alaptalan vádaskodásait a leghatározottabban visszautasítjuk” – áll a KKM közleményében.
    A minisztérium szerint a svéd kormány „bevándorláspárti, azért bírálnak minket, mert nemet mondtunk a migrációra”. Ez minden konfliktus alapja – tették hozzá.
    A „sorozatos támadásokat” elfogadhatatlannak nevezték felidézve: a közelmúltban a bevándorláspárti svéd szociális miniszter nácizmussal vádolta a magyar kormányt a családtámogatási program miatt. A KKM szerint ebbe a sorba illik a svéd miniszterelnök bírálata.
    „Magyarország jövőjéről a magyar emberek döntenek, és nem a svéd kormány” – szögezték le, kiemelve: a magyar emberek kétharmados többséggel választották meg tavaly áprilisban az Orbán-kormányt, „ezt még a svéd miniszterelnöknek is tiszteletben kell tartania”.
    Mint írták: a svéd miniszterelnök szerdán a parlamentben azt mondta: „az EU többek között kereskedelmet és szabad mozgást foglal magában, ami nagyon jó, de az unió valójában demokratikus államok közössége is. Ezek olyan országok, amelyek tisztelik az emberi jogokat, a szólásszabadságot, a jogállamisági elveket, a szabad médiát, a szabad kutatást, és ezek az értékek most néhány tagállamban veszélyben vannak – Lengyelországban, Romániában, Magyarországon. A politika megzabolázza a médiát és egyetem(ek)et kényszerít bezárásra. Most egy szélsőjobboldali hullám van, és a jobboldali szélsőséges pártok a saját céljaikra kívánják használni az EU-t, ezektől az államoktól inspirálva”. (MTI)

Nohátakkor szedjük darabjaira ezt a helyes kis hülyeséghalmot, hátha lelünk némi értelmet a toppantgatások és dühödt óbégatás mélyén. Legalább egy picit, talán néhány molekulányit.

Azt már régóta tudjuk, hogy Orbán Viktor és zenekara borzasztóan érzékeny társaság. Ők bárkiről bármit állíthatnak, simán és szemrebbenés nélkül hazudhatnak is, ha érdekük úgy kívánja és az a szólásszabadság. Azonban senki ne merészeljen véleményt mondani sem Orbán Viktor, sem a magyar kormány ténykedéséről, mert akkor haladéktalanul az égig ível a jajveszék és az óbégatás. A szólás szabadsága és a véleményalkotás joga olyasmi, ami a büszke magyar embereket megilleti, de persze őket is csak abban az esetben, ha ezt a jogukat Orbán Viktoron vagy valamelyik alabárdosán keresztül gyakorolják. Ez olyasmi, mint a vagyonszerzési jog, a törvények felett állás, a közpénzek megdézsmálásának korlátlan lehetősége és az ordenáré hazudozás joga. Ezek is megilletik a kéményen fityegő magyar kisembert, de közvetlenül ők maguk nem gyakorolhatják, csakis a képviselőkön, de főleg a minisztereken, plánefőleg a miniszterelnökön és szeretvetisztelt családtagjain keresztül.

Ha nem magyar kéménylakóról van szó, hanem olyasvalakiről, aki a Galaxist megvédő kerítés túlfelén jött a világra, akkor lényegében ugyanazok a jogok megilletik őt is, amely jogokban a bennszülött magyarok feredőznek minden áldott napon, csak őket még be is kéretik valahová, szemben a bennszülöttekkel, akiket nem kéretnek be, simán csak eltapossák, megfenyegetik és megzsarolják őket, tetszőleges sorrendben.

Ebben az esetben ez praktikusan úgy néz ki, hogy Magyar Levente simán bevándorláspártinak nevezheti a svéd kormányt – és akkor még úriember volt, mert nevezhette volna nyugodtan rohadtmocskos ballibsinek, genderőrült elmebetegnek, terroristapátyolgatónak és Európa elárulójának is – de a svéd kormánynak egyáltalán nem lehet véleménye a magyar kormányról. Illetve lehet, imádhatja és tömjénezheti Bölcs Vezetőnket, akkor azt majd megírja a zorigó és a többi faliújság. De például a szólás- és sajtószabadság helyzetét nem szabad bírálni, mert a szólás- és sajtószabadság védelmében a magyar kormány bármire képes. Bekéret, kikéri magának, lejáratókampányt indít, teleplakátolja az országot az illető fejével és odaírja, hogy ő tehet a migránsokról, indokolt esetben cikkek jelenhetnek meg a szexuális szokásairól, alkohol- és drogfüggőségéről, a felesége kicsapongó életviteléről, a gyereke ferde hajlamairól. De nem kell aggódni, mert a szólás- és sajtószabadság jegyében majd ugyanezek a lapok leközlik azt is, hogy bocsika, semmi nem volt igaz abból, amiket leírtunk. Éjjel kettőkor fogják leközölni, a plüsskutyák ápolásáról szóló rovatban.

A svéd kormány jól teszi, ha bocsánatot kér a halálosan megsértett magyar kormánytól, de legalábbis Magyar Leventétől, mert az Orbán-kormányt a magyar emberek kétharmados többséggel választották meg. A kétharmados többség a sajátosan csavarintos félázsiai számrendszerben úgy fest, hogy a szavazáson megjelentek kevesebb, mint fele, a szavazásra jogosultak kicsit több, mint egynegyede voksolt a Fideszre és ez nálunk kétharmad! Bizony.

Amúgy jól ki lehet jönni Orbánnal és kormányával, csupán néhány alapvető szabályt kell betartani. Soha nem szabad bírálni Orbán Viktort. Amit ő mond, az igaz és helyes. Nem szabad megkérdőjelezni a szabadságjogokat. Korrupcióról nem szabad beszélni. És főleg nem szabad lopni, mert a konkurencia mindig feldühíti a magyar emberek jogaiért és szabadságáért küzdő Orbán Viktort. Ha ezek az elvárások nem teljesülnek, akkor van ez a különös égi jelenség, ami most is. Vállról indítható hiszteroida-becsapódás. Szar ügy. Nem lennék a svédek helyében… de, egy kicsit mégis.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.