Október 19,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hol van Lázár János a szükség órájában?

Azt szeretném én kérdezni, hogy hol van Lázár János mindenhez is értő volt miniszter? Ha jól emlékszem, ő volt a fő szószólója az üzletláncok elleni hadjáratnak. Hőbörgött – persze nem csak ő, mások is, hiszen akkor éppen az volt a Fidesz egyik elterelő hadművelete és mindegyik papagájnak azt kellett szajkóznia teli torokból -, hogy a rohadék külföldi multik behozzák ide külföldről az élelmiszeripari hulladékot és azzal mérgezik a drágajómagyar szervezetünket. Holott pedig itt az utolérhetetlen magyar élelmiszer, aminek sehol nincs párja. Közben persze azt már nem hirdették hőbörgőék, hogy a vizsgálatok szerint semmi nem igaz abból a kormányzati (hatezredik) hazugságból, hogy gyengébb minőségű lenne a Magyarországon forgalmazott akármicsoda, mint amit a németek vagy az osztrákok vesznek le a polcról. Arról pláne nem volt szó, hogy az üzletláncok legalább 70 százalékban magyar termékeket forgalmaznak. Arról pedig legfőképpen nem sikerült mesélni a kéményen csüngő,  de legalább rendkívül öntudatos magyar kisembereknek, hogy a legtöbb feldolgozott élelmiszer magyar alapanyagokból készül, tehát ha szarabb mint az osztrák, azt magunknak köszöngethetjük.

Most lenne itt az ideje annak, hogy Lázár János felpattanjon egy pad tetejére és igét hirdessen. Ugyanis – szemben az üzletláncokra zúdított rágalmakkal – bebizonyosodott, amit egyébként eddig is remekül tudtunk. A becsülettől és főleg öntudattól duzzadó kebelű echtemagyar kereskedő, zöldséges és őstermelőnek álcázott gazember úgy átveri a szintén becsületes, öntudatos és echtemagyar vásárlót, hogy csak úgy durran. A szorgalmas, magyar földet megmunkáló jómagyar emberek megveszik a nagybani piacon a sokkal olcsóbb külföldi epret, dinnyét, paprikát és eladják busás haszonnal, mint magyar terméket.

Nem új jelenség ez egyébként. Láttam én már őstermelő nénikét a tescos kínai fokhagymát kirázni a csomagolásból, lengyel krumplit szórni a ládácskába. A kedvencem a termelői piacon az a zöldséges, aki azt állítja, mindent maga termel. Gondolom, a banánt és narancsot is, amit szintén árul. Ugyanezen a termelői piacon vettem már igazi házi tojást egy kimondottan erre specializálódott őstermelőtől. 20 tojásból három záp volt. De legalább sokkal drágábban adta, mint a boltban. Mert ez házi.

Ezzel szemben, ha besétálok a multikulti boltba, ott rá van írva az eperre, a krumplira, a fokhagymára és a dinnyére is, hogy honnan jött. Tudom, hazafiatlan geci vagyok, de sokkal szívesebben megveszem a német csokit, mert az finom és minőségi, szemben a magyar ipar nem egy remekével, amelyik még a kukában is enyhén habzik és legfeljebb hangyairtónak jó. De legalább jóval drágább is. Lehet persze nagyon minőségi kézműves csokikat kapni, nem erről beszélek, hanem a megfizethető árfekvésű tucatáruról. Ami simán lehet finom is és szar is.

Azt akartam én mondani, hogy most kellene megpendülnie a minket tökön-babon át megvédelmező kormány összes harcosának – Lázár Jánosnak is, mert neki mélyebb a hangja – és rendet kellene vágni a piacon. Amit kiderített a 24.hu, az egyáltalán nem új és nem egyedi jelenség. Vannak persze olyan termelői piacok, ahová tényleg csak a saját termékkel érkező árusokat engedik be, de a legtöbb piac nem ilyen. És vannak persze becsületes termelők és kereskedők, de egy részük nem az. A nemzetvédő kommandónak a téglaporos melldöngetés helyett célszerű lenne ezzel foglalkozni. Felőlem kiplakátolhatják mindenhová, hogy vegyek magyar terméket, mert az mennyivel jobb. Többnyire ugyanis nem jobb. A vizes vaj, a gumiszerű sajt sem jobb. Ugyanannyiért kapok minőségi vajat és gouda sajtot. Igaz, az nem ősmagyar, de legalább a pénzemért azt kapok, amit várok.

Főleg ideje lenne valamit tenni ezekkel a csalókkal, akik támogasd a nemzetit, vegyél a magyar termelőtől felkiáltással csapják be az embereket. Hát én nem támogatom a nemzetit. Az sem zavar, ha spanyol epret vásárolok, mert az is finom és negyedannyiba kerül, mint ugyanaz az eper, csak nemzetiszín szalaggal átkötve. És legalább tudom, mit veszek. Ez az igazi álszent magyarkodás, amit állati gyorsan ki kellene irtani. Ugyanis ezek a csalók nem csak a vásárlókat lopják meg, sokkal nagyobb kárt okoznak. A becsületesen dolgozó termelőktől és kereskedőktől veszik el a vásárlók bizalmát. Azt pedig bátran bízza ránk a kormány, hogy mit akarunk vásárolni a pénzünkért, remekül el tudjuk dönteni nélkülük is.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.