Július 17,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szavazatvásárlás? Ki hallott már ilyet?

A szegedi önkormányzat Botka László vezetésével a Fideszt saját módszerével kívánja megverni, ami a kormánypárt egyes tagjai szerint felháborító és gusztustalan. Hogy mégis miről van itt szó? Arról, hogy Botka László bejelentette: fejenként tízezer forintot ad az önkormányzat minden szegedi nyugdíjasnak és általános iskolásnak. Hogy a szavazatvásárlás minden létező módszerét a csúcsra járató kormánypárt szerint mi ebben a felháborító? Mutatjuk:

Úgy gondolja, hogy egy közepes mértékű hétvégi bevásárlás áráért újra tömegesen Önre voksolnak majd? Ennyit ér Önnek egy szavazat? Tízezer forintot? Mit gondol a szegedi polgárokról, Polgármester Úr? Ennyire ostobának és olcsónak tartja az embereket? Azt hiszi, tízezer forintért cserébe hajlandóak leszünk szemet hunyni az Ön tizenhét esztendeje tartó semmittevése, látszatpolitizálása felett? Nem leszünk hajlandóak. Júdáspénzre nincs szükségünk.

Ezek Bartha László, Szeged egykori fideszes polgármesterének szavai, akitől ez már csak azért is egy vicces mondatsor, mivel ő abból a Fideszből soha nem lépett ki, amelyik egy zsák krumpliért vagy egy karton tejért próbálja szavazásra ösztönözni az ország lakóit. De persze a kormánypárt nem csak kicsiben gondolkodik, hisz közpénzek milliárdjai állnak rendelkezésére, ezért hát Erzsébet-utalvány formájában évi akár több alkalommal is – fontos eseményekkor, választásokat megelőzően – „megajándékozzák” az idős embereket, akik noha nem mindannyian, de nagyrészt hálásak is ezért. Ez persze nem is csoda akkor, amikor pár ezer forint már azt jelentheti, hogy karácsonykor nem csirkefarhát, de talán még tyúkhúsleves is kerülhet az ünnepi asztalra.

Ezzel nyilván csak az nincs tisztában, aki vagy nem akarja elfogadni a valóságot, vagy egyszerűen nem érdekli az egész. Ennek ellenére volt képes cinikus módon a fentieket nyilatkozni Bartha László, aki ha olyannyira elítéli ezeket a módszereket, mégis mit keres a Fidesz háza táján? Csak nem arról van szó, hogy ameddig ők adnak, addig minden rendben van, hiszen az egy ajándék, azonban ha az ellenség – ellenzék – ad, akkor már szavazatvásárlásról van szó? Bartha tökéletesen tisztában lehet azzal, hogy Magyarországon még 10 000 forintba sem kerül egy szavazat, elég ha az ország legszegényebb, legeldugodtabb régiójába utazik az ember és körbekérdez a választások előtt, hogy vajon kik környékezték meg őket és mennyit ajánlottak a szavazataikért. Az, hogy ez a nyílt csalás ország-világ szeme láttára történhet annak köszönhető, hogy egyik hazai hivtalnak sem érdeke, hogy lebuktassa az állampártot, így tehát marad a 10 kg krumpli és a karton tej, mint szavazatösztönző erő.

Bartha persze nem az egyetlen kormánypárti politikus, aki megszólalt az ügyben. A szegedma.hu-nak nyilatkozatát eljuttató Tápai Péter ugyanezt tette, aki a Fidesz szegedi alelnökeként préselte ki magából a következőket:

A Fidesz határozottan elutasítja és ellenzi, hogy Botka László a lakossággal fizettesse meg saját lustaságát, gyávaságát és azt, hogy lélegeztetőgépre kapcsolta Szegedet.

Tehát akkor mégis mi a probléma a 10 000 forint odaajándékozásával? Az, hogy ezt nem a Fidesz tehette meg, egy pár sor Orbánt éltető mondat kíséretében, hanem Orbán egyik ádáz ellenfele, Szeged város polgármestere, Botka László. Adni csak és kizárólag a Fidesz adhat, elvenni pedig csak és kizárólag az ellenzék képes. Ezért tehát az, hogy Szeged önkormányzata 10 000 forintot ad a város nyugdíjasainak és általános iskolásainak, nem pedig elvesz, végtelenül felháborító és gusztustalan. Mi lesz vajon a következ? Botka személyesen fogja felhívni a város lakóit, hogy támogatást kérjen az önkormányzati választások előtt? Hát ki halott már ilyet? Ez veszélyes!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS