Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Egy percben

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Újabb bizonyíték érkezett arra, hogy a köztévé – közjellegét teljes mértékben elveszítve – a Fidesz szolgálatába állt. Köztudott volt ez persze már korábban is, azonban a propagandagyár egyszerűen képtelen leállni, vagy legalább mérsékelni saját magát, hiszen nem kell attól tartania, hogy esetleg megüti a bokáját amiatt, hogy csak és kizárólag a Fidesz szekerét tolja a hónap végi EP-választásokon. Már csak hetek vannak hátra a nagyon fontos voksolásig, ahol Európa jövője dőlhet el. A populista vezetők és a tőlük eltérően gondolkodók különböző dolgokban látják a problémákat, azonban abban talán mindannyian egyetértenek, hogy valóban egy sorsdöntő szavazásról lesz szó május 26-án. Ez késztethette arra a propagandgépezetet, hogy minden másodpercet kihasználjon arra, hogy a nemzet fennmaradását biztosító Orbán-kormány hazugságaival mossa tovább a szavazópolgárok agyát.

A futball világbajnokság alatt megismert rövid, egyperces híradóba – az FTC-Újpest mérkőzés szünetében – belefért a Fidesz kampányvideója, majdnem teljes hosszában, majd ezt követően Novák Katalin gyermekringatása, a Hungary Helps program szíriai közösségi ház támogatásának híre, valamint az új thai király megkoronázása. Vagyis 4 hírből három – ezek voltak a belföldi hírek – a Fidesz számára kedvező volt. Az egyperces nyitó gondolatsora – amelyben a Fidesz kampánya került bemutatásra – rögtön F. Hassán, a magyar kormány által terroristának nyilvánított szír férfi bemutatásával kezdődött, ez a híradó közel felét jelentette.

Ez azért tökéletes a kormánypárt számára, mivel az ilyen kis rövid képsoros „beszámolók” megragadnak az emberek agyában, erre találták ki őket. Az emberek manipulálása a propagandagépezet egyik fontos eszköze, amihez az MTVA tökéletes partner. Nem véletlen hát az, hogy a Polt Péter által vezetett főügyészség mellett – névlegesen legalábbis biztosan – sokan az MTVA szerepét tartják az egyik legfontosabbnak abban, hogy a Fidesz mindenféle gond nélkül fenn tudja tartani hatalmát. A Kunigunda utcai épület a propagandagépezet főhadiszállása, amely az adófizetők pénzéből működik úgy, hogy közszolgálati feladatot immár évek óta nem lát el, mégis úgy tűnik, senki nem tehet semmit ez ellen.

Az egyetlen épkézláb kísérlet még decemberben történt arra, hogy valamiféle változás történjen, de az épületben éjszakázó ellenzéki képviselők egyszerűen elbaltázták ezt a lehetőséget. Emberek ezrei támogatták őket a decemberi  hidegben és álltak készen arra, hogy ha kell, visszavegyék azt, ami mindannyiunké. Az ellenzéki képviselők azonban – tartva az előre felmérhetetlen következményektől – inkább egyszerűen kijöttek az épületből, hogy ünnepeltessék magukat és idővel semmissé tegyék azt, amit hetek alatt elértek. A tűz, ami karácsony előtt fellobbant – az ellenzéki képviselők szerencsétlenkedésének hála – nem sokkal később kihunyt. Azt csak remélni merem, hogy nem örökre.

Aki pedig nem érti, miért is gondolják sokan úgy, hogy a változás az MTVA újbóli közszolgálativá tételével kezdődhetne, az tekintse meg az alább linkelt – 1:15:30-tól kezdődően – videót és bizonyosodjon meg arról, hogy az emberek agymosása itt kezdődik. Az pedig, hogy ehhez adófizetők milliói asszitálnak akarva akaratlanul, csak tovább rontja a helyzetet, hiszen a saját pénzünkből néznek minket hülyének, ami megengedhetetlen. A Pintér Sándornak dolgozó fegyveresek által őrzött épület – egy közintézményben miért is van erre szükség? – a Fidesz legkomolyabb fegyvere, amelyet hatástalanítani üzengetésekkel és holmi alkalmankénti élő Facebook bejelentezésekkel nem lehet. Vagy beleáll a változás igényébe mindenki, aki csak számít a hazai politikai palettán – ameddig meg nem vonják azon jogukat is, hogy a nép képviseletében szabad bejárásuk van az MTVA épületébe –, vagy pedig el lehet felejteni azt, hogy Orbán birodalma a közeljövőben megbicsaklik. A bizonyítékok már rendelkezésre állnak egy későbbi elszámoltatáshoz, a kérdés már csak az, hogy van-e erre valós igény.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.