Október 13,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Érettségi

Matrózblúz.

Rohadt hideg van. Meg korán reggel. Ráadásul még ez a hülye matrózblúz is. Mi a fenének kellett kivasalni, mikor a kabát úgyis össze fogja gyűrni a gallérját? Különben is, micsoda marhaság, nem is vagyok matróz. Bár most inkább lennék… Meg a szoknya. Soha nem hordok szoknyát, de most kötelező. Na, mindegy. Indulás. Tömött busz. Igaz, hogy korán reggel van, de rajtunk kívül mindenki boldog. Jó, lehet, hogy az a dagadt arcú pacák nem annyira, nyilván fogorvoshoz megy, az a hölgy a nagy hasával meg nyilván terhes. Nagy cucc. A pacáknak max. kihúzzák a fogát, a csaj meg lebabázik, oszt annyi. De mit szóljak én? Érettségire megyek, a fene egye meg!

Hetek óta készülök. Jó, tudom, a többiek is, de én még jobban. A fejem tele van, mint a káposztás hordó. Tegnap késő estig magoltam, de minden hiába. Azt mondják, hogy az ember agya minél tekervényesebb, annál több tudást képes felhalmozni. Az én agyam szerintem tök sima, sehol egy tekervény, de biztos baromi jól nézne ki, ha felboncolnának…

Lerogyok egy ülésre, van harminc percem a végállomásig. Hurrá. Legalább egy kicsit le tudom csukni a szemeimet… hátha. Nincs hátha. Megint jönnek. Á négyzet plusz bé négyzet egyenlő Brazília teljes évi fakitermelésének összegével. Közben Thalész azt kérdezi, hogy mit gondolt a költő, amikor azt írta, hogy …. írt, amit írt, a fene egye meg. Nyilván azt gondolta, hogy kéne valamit írni, hátha kap érte annyit, hogy jusson egy fröccsre, hogy tudjon koccintani a nemtomhányadik Bélával vagy Lajossal, vagy kivel, mielőtt az belefullad a Csele patakba, ahová a tatárok vagy tanárok vagy kik kergették. Vagy a Dagályba. Én is rohadtul tudnék inni egyet, mert azt tanultam kémiából, hogy van a katód, meg az anód, és ha a pasimnak van egy Katója, vagy katódja, az nekem negatív. Naná, hogy Kató, a fene egye meg! Ha Kató egy csonka gúla, a tömegét úgy számolom ki, hogy leverem, mint vak a poharat, majd kivonom a levert fejét a törzse együtthatójának és az alapterületének az összegéből. Hurrá. Sínen vagyok, mint József Attila. Nem volt jó vicc. Szegény, miután felment a padlásra az anyukájával a város peremén, bekerült egy időspirálba és egyből harminckét éves lett, aztán még csodálkozott, hogy kicseszték az iskolából. A mázlista. Neki már nem kell érettségiznie. Csak írogatott. Én meg találjam ki, hogy mit gondolt…. Gőzöm sincs. Nyilván oroszul gondolta. Átyéc Aljosi rányse bül kocsegárom. Aljosa apja régen kazánfűtő volt. Na persze, kazánfűtő. Érettségi és matrózblúz nélkül…. még egy a mázlista. Jó, elismerem, azért valamit nyilván neki is kellett tanulnia, hiszen nem kis meló az övé. Legalább fizikát csak tanult! Mondjuk én is, csak most nem jut eszembe. Joule meg Coulomb vagy ki, na mindegy, nem vagyok kazánfűtő. Meg nem is leszek. De akkor mi lesz velem? Gőzöm sincs. Viszont bátran állíthatom, hogy … mit állítok? Volt. Ki volt? Apja. Kinek? Aljosának. Ki a franc az az Aljosa? És egyáltalán, micsoda hülye név. Nem is magyar. Pedig szép nyelv a magyar. Meg rohadt nehéz. Mégis szinte anyanyelvi szinten beszélem. Szerintem emiatt jogos lenne egy felmentés a magyar érettségi alól… Mindegy, most már késő. Befejezett múlt. Ja, nem. Magyarban ilyen nincs is. Csak az angolban. To be or not to be, vagyis galamb vagy nem galamb, ez itt a kérdés. Mi van? Milyen galamb? Ezt nem is tanultuk! Vagy mégis? Bár, ha jól emlékszem, de, csak éppen nem galambot, hanem békát boncoltunk. Vagyis felnégyeltük. Koppánynak hívták és pogány volt, de jó útra akart térni, aztán mégis négy felé kellett vágni. A szabálytalan mértani test negyedének tömegét úgy számítjuk ki, hogy … hogy is? Ja, ha vízbe mártjuk, az általa kiszorított víz súlya a valószínűségszámítás szerint megegyezik a Mengyelejev táblázat harminckettedik eleme atomsúlyának a köbgyöke szorozva cosinus negyvenhárom, osztva néggyel. Mi van? Vajon mit gondolt a költő, amikor ezt a matematikai halmazt gondolta? Tudja a fene. De ha összehasonlítjuk azzal a költeménnyel, amit egy másik költő gondolt, amikor azt írta, hogy “ötszáz, bizony, dalolva ment lángsírba welszi bárd”…. Hát ez már megint mi a nyavalya? Mióta dalolnak a hentes bárdok? És egyáltalán, hol van Welsz? És hol vagyunk mi?

Felriadunk: végállomás! Felkászálódunk, eligazgatjuk a nyakunkon összegyűrődött matrózblúz gallérját és irigyen szemléljük a fogfájós pacákot, meg a várandós kismamát, ahogy komótosan lekecmeregnek a járműről és elindulnak a szakrendelő felé. De jó nekik! Majd a fejünkben kisimult agysejtjeinkből megpróbáljuk kinyerni a történelmi egyházak összes szentjének névsorát, akikhez buzgón imádkozunk azért, hogy túléljük az érettségi, a szoknya, meg a matrózblúz által ránk szakadt megpróbáltatásokat…

Utóirat: Drágáim! Túl fogjátok élni! Ahogy mi, élemedettek is túléltük. Különben nem lennétek itt.

Sági Zsuzsanna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS