Július 22,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Érettségi? Ugyan, nem nagy vasziszdasz

Érettségiztek, fiatalok? Nem olyan nagy vasziszdasz, higgyétek el. Tanulni kell, aztán egy kicsit tudni, amikor kérdeznek. Jól van, felfordul a házi világ ettől, de ki lehet bírni. Persze, hogy tanulni illik, az ember feje nem káptalan: honnan a fészkes fenéből kéne emlékezni az elsős meg a másodikos meg a harmadikos tananyagra. Negyedikben még csak-csak ragad az emberre egy kis tudásmorzsa. Elmesélem az én menetrendemet. Reggel nyolctól délután négyig tartott a munkaidőm. Este alszunk, hajnalban is alszunk, megvárjuk, míg erősen süt a nap, és belemászik a csukott szemünkbe, aztán felébredünk.

Reggeli, egy kis nasi a könyvek, füzetek mellé, és akkor gyerünk. Ülök a fotelben – lefeküdni veszélyes, mert ennyi tudománytól fennáll az elalvás veszélye. Szóval, ülök a fotelben, körülöttem annyi papír, mint egy nagyvárosi levéltárban. Spirál füzet. Toll. Tollak. Fontos megjegyeznem, hogy ezek helyettesítették az internetet, mert az akkoriban még nem volt. Iszonyatos mennyiségű tételt sikerült a nyakamba vágniuk a tanároknak. Szépen kidolgozom őket, körmölök és körmölök, szorgalmasan, mégsem fizet érte senki. Eddig jók is vagyunk, de ezeknek az irományoknak bele kellene szállnia a buta fejembe.

Négy óra. Semmit tovább. Séta jön. Agyszellőztetés. Ilyenkor úgy van az: nyolc óra munka, nyolc óra szellőztetés, nyolc óra alvás. Ahogy telnek a napok, a szellőztetés egyre rövidebb lesz, hosszabbodik a munkaidő. Séta van az osztálytársakkal. Te, én nem tudok semmit. Én sem. Én sem, ez képtelenség. Akkor mi a jó lepkeszárnynak ülünk a sok bötű fölött? Minél többet ülünk és olvasunk, annál hülyébbek vagyunk. Múlnak a napok, fogy a türelem, nő a majré. A megtanulandó tételek száma is. Ez így nem mehet tovább. Rövidítsünk. Nem a munkaidőn. A kidolgozott tételeken. Siker van.

Petőfiből ennyi maradt: született, élt, anyja neve, meghalt. Dózsa-féle parasztháború: elégették tüzes vastrónon. Miért? Ki tudja?

Közeleg az idő. Az írásbeli vizsgákról azért nem írok, mert már nem emlékszem a témákra. Csak a matekre. Néztem a feladatsort. Megint néztem, újra és újra. Rá kellett jönnöm, ez tényleg magyar nyelven van. Akkor miért nem értek belőle semmi? És hülyének még súgni sem lehet. Nekiálltam a sok ismeretlenes feladatoknak. Lesz, ami lesz. Nem dicsekszem, valami lett is.

A szóbeli ment, mint a karikacsapás. Irodalom: Dante. Dante? Akkor Isteni színjáték. Isteni voltam, hamar vígjáték lett az elbeszélő költeményből. Ám miután tisztáztuk, hogy a pokol tornácait nem csodaszatyornak, hanem csodabugyornak is szokták volt mondani, és a vizsgabizottságban ülők jól kiröhögték magukat, adtam Danténak rendesen. Ő élete végéig írta a művet, nekem sikerült körülbelül tíz perc alatt nagyon komolyan belemásznom a gondolataiba.

Történelem. Egy gyors kérdés: milyen néven ismerem a németországi, 1934-es politikai gyilkosságok sorozatát? Tulajdonképpen semmilyen. Ha kaphatnék hozzá valami segítséget, megköszönném. Ezt csak úgy gondoltam magamban, némán bambulva az osztályfőnökömet, aki hevesen mutogatott valamit: döfködött a levegőbe a kezével, mintha kés lenne benne. Ajjaj, mit csinál? Amikor széttárta a karjait, összeraktam a mutogatós segítőmet: kés meg nagy  meg hosszú: á, megvan, hosszú kések éjszakája. Ezután, hogy kitaláltam, miről van szó, könnyű volt a tisztelt tanároknak elég hosszasan trécselni róla.

Az orosz már tökéletes volt. Kaptunk egy Ernő bácsit vizsgaelnöknek. Kifogtuk, mert mindenhez értett, mindent tudott – a biológiától a történelemig. Oroszul nem tudott. Így aztán kénytelen voltam felvilágosítani Éva nénit, ha kihúzom a tételt, majd mondom, mondom, amit tudok, legyen szíves nem beleszólni, megzavarni. Így lett kavarc a moja skolából. Mondtam hadarva, Ernő bácsi bólogatott nagyokat, kivívtam a legnagyobb elismerését.

Kész vége. Ennyi volt. Megmondtam, hogy nem kell berezelni, vidám délelőttöt töltöttünk együtt. Csak az lett egy kicsit gyanús otthon, hogy az egy hónap alatt különös dolgok történtek: az öcséim a fejem fölé nőttek, az apám bajszot növesztett, a fürdőszobában lett új kád, és leégett a szomszéd házának a teteje. Tényleg? Mi ez ahhoz képest, hogy nekem sikerült az érettségi vizsgám?

Megérte. Komolyan mondom, én akkor voltam a legtájékozottabb, amolyan igen csak művelt típusú lettem, mint az őrségi Margit néni kétéves unokája. Azóta csak romlok, fiúk, lányok, de annyit nem, hogy ne lehessen sok-sok évig emlékezni erre a tanulásért tudást kalandra. Jó érzés.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS