NEHAZUGGY

Vajon Orbán mikor állna ki újra egy vitára?

Lázár Gergő | 2019. Április 24, Szerda | 10:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tegnap este választási vitát néztem, olyat, amely Magyarországon ma már teljességgel elképzelhetetlen lenne, hiszen a miniszterelnök évek óta nem hogy vitára nem mert kiállni senkivel – a Gyurcsány Ferenccel szembeni csúfos vereséget követően –, de még csak interjút sem hajlandó adni olyan sajtóorgánumoknak, amelyek nem az ő kezében vannak. De visszatérve: a tegnapi nem az első volt az április 28-i, tehát vasárnapi parlamenti választások előtt. Korábban az állami televízióban szópárbaj alakult ki az ország vezető politikusai között. Aki esetleg nem tudná melyik országról van szó, Spanyolország a megfejtés. Egy ország, amely noha problémák tucatjaival néz szembe immár évek óta, mégis elképzelhetetlen lenne az, hogy egy televíziós vitára ne fogadja el a meghívást valamelyik politikai vezető. Ez alól a szélsőjobboldali VOX annyiban mégis kivétel, hogy visszautasította a dél-spanyolországi regionális tévé meghívását.

A választások előtti utolsó nagy lehetőséget a négy legnagyobb párt képviselője kihasználta, amellyel esetleges szavazatokat lehet nyerni, vagy veszíteni. Rizikós ugyan – hiszen ha valaki nem igazán jó szónok, szavazatok tízezreit veszítheti egy egyetlen éjszaka alatt –, mégis megéri élni a lehetőséggel, hiszen egy nemleges válasz megfutamodásnak minősülne, amelyet semelyik párt vezetője nem engedhet meg magának. A vitán a jelenleg az országot kormányzó PSOE (Szocialista Párt) vezetője Pedro Sanchez mellett részt vett az egykori kormánypárt (PP) fiatal vezetője, Pablo Casado, a baloldali – többek szerint szélsőbaloldali – Podemos színeiben Pablo Iglesias, valamint az elmondásuk szerint jobbközép párt, a Ciudadanos vezetője, Albert Rivera.

Az ellentétes felfogás – jobb és baloldal – az első perctől érződött, amikor mind a Ciudadanos, mind pedig a PP párt vezetői egyesített erővel rontottak neki a jelenlegi miniszterelnöknek, Pedro Sancheznek. Noha ő maga nem jó szónok, mégis ki mert állni a két fiatal vezetővel – Pablo Iglesias ugyan ellenfél volt, mégis sok dologban egyetértenek, ezért vélhetően koalíciós partnerekként tekintenek egymásra a hamarosan megalakuló kormányban – szemben. És bár talán vereséget nem szenvedett, viszont győztesen sem jött ki a vitából. Mégis ott volt, és mégis kiállt a szavazókért, annak ellenére is, hogy vélhetően már a vita kezdete előtt lemondott a győzelemről. Mind Casado, mind pedig Rivera – utóbbi igen sok elemében hasonlít a fiatal Orbán Viktorra, egy modernkori populista felfogással vegyítve – a moderátorok által feltett kérdésekre való válaszolás helyett sokszor egyszerűen valami teljesen más témában támadták le Sanchezt.

Az ember persze megpróbál teljes mértékben pártatlan maradni, mégis nehéz volt összehasonlítani a Podemos vezetőjének Pablo Iglesiasnak a vitamódszerét a két fiatal titánnal. Közhelyek puffogtatása helyett valós programokat és terveket vázolt fel, miközben szinte egyetlenként volt képes arra, hogy a másik szavába vágás helyett, türtőztesse magát és – követve a műfaj kereteit – akkor beszéljen, amikor szót kap. Iglesias egyébként egyetemi oktató, talán ezért sem meglepő rátermettsége. Hogy ezzel mégis mit szerettem volna érzékeltetni? Azt, hogy még a hazai kormánysajtó által oly sűrűn szidott, migránssimogató, szocialista Pedro Sanchez is tökösebb, mint Magyarország kormányfője, aki akkor sem állna ki egy tévés vitára, ha az ellenzék képes lenne legalább egyetlen vitaképes politikust is odaállítani.

Ezek a helyzetek tökéletes mércéi egy adott ország demokráciafelfogásának. Ott ugyanis, ahol egy miniszterelnök egyszerűen elutasítja a meghívásokat évek óta, ott szinte biztosak lehetünk abban is, hogy nem tartja magát egyenlő partnernek ellenfeleivel szemben. Ki látta utoljára hasonlón szerepelni Erdogant esetleg Madurot? Ők, Orbán Viktorhoz hasonlóan magukat a nép egyetlen jogos vezetőjének tekintik, akivel szemben nincs senki másnak esélye, ezért a hasonló tévés szereplések is teljesen feleslegesek lennének. Spanyolországban azonban, ahol ugyan a szélsőjobboldali VOX egyre erősödik és az ország történelmének egyik nehéz időszakát éli meg, nem derogál a miniszterelnöknek az, hogy egy négypárti vitán védje meg saját és kormánya tevékenységét.

Ilyenkor gondol bele az ember, hogy noha itt is vannak problémák bőséggel, mégis egy olyan országban él, ahol a demokrácia még egy létező fogalom. Ahol a pártok vezetői nem veszik készpénznek a szavazataikat, hanem megküzdenek azokért. Hogy milyen lehetőségekből választhatnak a szavazópolgárok, az egy másik kérdés, de még választhatnak. Jelenleg négy olyan párt van az országban, amely ha nem is fej-fej mellett, de egymástól alig lemaradva küzd azért, hogy egy koalíciós kormánnyal megvalósítsa saját programját. Annak pedig még csak a lehetősége sincs meg, hogy akár egyetlen párt is úgy kerüljön hatalomra, hogy annak egyéni döntései befolyásolják a polgárok mindennapi életét.

Magyarországon már azok az idők is elmúltak, amikor legalább két párt állt egymással szemben, nem hogy négy, arról már nem is beszélve, hogy miniszterelnök-jelölti vita utoljára 13 évvel ezelőtt volt, akkor, amikor még azt sem tudtuk, ki az a Mészáros Lőrinc és Tiborcz István. Régi szép idők?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!