Évát régóta ismerem. Egy csecsemőotthonban futottunk össze. Ott dolgozott. Két műszakban gondozta, szeretgette a kicsiket. Neki nem volt gyermeke. Nem lehetett. Férje volt jobban elkeseredve, hiszen ő nem babázhatott kedvére. Szépen éltek. Gyönyörű kertjük volt, a virágokban találták meg örömüket. Évával időnként összefutottunk. Kellemes társaság volt.
Először akkor beszélgettem vele hosszabban, amikor nagy csapás érte. Egy reggel a férje nem ébredt fel. Éva teljesen megzavarodott. Üres lett számára az élet. Képtelen volt otthon megmaradni, a kis ház minden zuga szeretett férjére emlékeztette. A virágok a kertben lassan-lassan elhervadtak, nem gondozta őket. Csak ült és ült csendben. A babák sírása is idegesítette, úgy érezte, ezt már nem bírja elviselni. És akkor a véletlen megváltoztatta az életét. Ismerőse édesanyja mellé keresett gondozót. Éva döntött: otthagyta a munkahelyét, a kis házat eladta, helyette vett egy pici lakást. Új élete attól távolra szólította. Szerető, gondos, szorgalmas családba került. A bácsival is jól kijött. Néhány hónap ébredezés után jött az újabb csapás. A bácsi 92 évesen meghalt. Ám Éva nem maradt munka nélkül, híre ment jóságának, szakértelmének, emberségének. Újabb család, újabb kisöreg, újabb csapás, a néni nagyon beteg volt, két hónapig ápolta Éva, amikor meghalt.
Nem sok időt töltött kis lakásában, újabb kihívás várta, még ideje sem volt átgondolni, hogyan tovább. Knénihez hívták. Nagy családi házba, nagy kerttel. Éva tette a dolgát. Iszonyatos kánikula volt azon a nyáron. Knéni demenciával küzdött, annak minden átláthatatlanságával. Futkosott egész nap Knéni után a legnagyobb hőségben, mert őt megkötni sem lehetett. Hatvan fokos konyhában rakták el a télire való befőttet, savanyúságot. Éva sokszor gondolta, ebben ő nem segít, de nem volt szíve magára hagyni a munkában Knénit, a mosogatás, csiszatolás úgyis rá maradt. Egy kis délutáni pihenő helyett.
Éva néni lánya egy közeli faluban élt. A legnagyobb házban, nem is házban, hanem erődítményben. Több éves külföldi élet után jött haza, és a belga férj helikopterrel nézett körül a faluban, hová építsék fel luxusházukat. Gyönyörű helyen, a falu legmagasabb pontján. A lány nem dolgozott, férjét Európába szólította a munkája, gyakran volt távol egy-két hétig. Így aztán szabad volt, mint a madár – fodrász, pedikűr, manikűr, vásárlás Ausztriában. Élte a gazdag feleségek életét. Éva soha nem látta a házukat. Amikor a lánya havonta elvitte magához Knénit, vele üzent: jöjjön az Éva is, ha akar. Nem akart. Nem ment egyszer sem. Őt a lány se telefonon, se személyesen soha nem hívta. Mesélte Éva, volt, hogy elment az anyjától, tíz perc múlva felhívta őt, hogy hét végén menjenek el hozzá. Évának nem szólt, nem is ment. Persze a nő sohasem ebédre vitte el Knénit, csak egy kis délutáni kávéra. Egy-két órára. Éva akkor tudott nyugodtan egy kicsit magával is foglalkozni. És átgondolni azt, hova is került.
A lány szinte naponta jött, leginkább délidőben, Éva hármójuknak terített. Megebédeltek, Éva elmosogatott és rendet csinált. Mindig egyedül. Aztán gyakran látta, hogy Knéni hogyan pakolja fel a lányát – azokból a télire eltett üvegekből, amiért Éva dolgozott meg igazán. Hogyan jegyezte meg a lánya, amikor a nagy jénaiban maradt rakott tészta: ezt ti úgysem eszitek meg, elviszem. Knéni rögtön helyeselt. Rendszerré vált, hogy Knéni szólt, süssön Éva valamit, mert jön a lánya. Éva kétszer tette meg, aztán soha többet. Úgy gondolta, nem cselédnek jött ide, nem a nagyságos kisasszonyt kiszolgálni. Aki csupa-csupa szeretetből néha-néha hozott az anyjának pulcsit, kávét, sajtot, ezt, azt – Bécsből. Mama, ez is osztrák, ez is. És az utolsó fillérig kifizettetett mindent. Tíz deka felvágottat is. Egy gombostűt nem hozott ingyen az anyjának. Éva meg teljesen kimerült. Már sem éjjele, sem nappala nem volt. Amikor egyszer délelőtt kimenős volt, mire visszaért, Knéni sütött: lekvár, liszt, vaj, minden a földön, az összes edény elől, ragadt a kosztól minden. Éva akkor bement a szobájába, és elbőgte magát. Másfél órán át takarított, csiszatolt, nem volt gusztusa a látvány után még csak megkóstolni sem a süteményt. Nem baj, elvitte azt is a lánya.
Mindent elvitt. A kertből a legfrissebb gyümölcsöket, zöldeket, abból a kertből, amit Knéni fia és menye műveltek. Cserébe nem sok jó szót kaptak, csak kiabálást, szidalmat. Vitte az Éva kovászolta uborkát, a pástétomot, mindent, ami nem az övé. Mesélte Éva, egyszer annyira röhögött, amikor a friss málnaszörppel teli üvegeket készítette elő a lányának az idős asszony, és a földön lévő mocskos felmosóronggyal törölgette le azokat, és tette kosárba. Éva nem szólt. Éva egyre csendesebb lett – alig evett és aludt. Takarított, mosott, főzött, vásárolt, és nem csak a nénit ápolta, vigyázott rá, hanem a luxus asszony cselédje lett.
A lány soha nem fizetett Évának pontosan, egyszer megjegyezte, mit van úgy oda Éva a szaros nyolcvanezer forintjáért. Éva tudta, ez a pénz csak bagó a huszonnégy órás cselédségért. Egyre inkább ellenállt. Amikor a tündi-bündi lány elmagyarázta Évának, hogyan kell a hatalmas, sok fiókos mélyhűtőt kitisztítani, akkor… Éva szólt neki, rajta, csináld meg, ráérsz. Amikor a nő férje hazajött, Knéni nem hívhatta fel a lányát, nem mehetett oda hozzá, akkor nem vitte el. Amikor Knéni lánya néha elhozta a gyerekeit a nagyanyjukhoz, szólt Évának Knéni: süssél valamit, jönnek a gyerek. Nem. Éva nem sütött, nem szolgálta ki többet a nőt, aki friss frizurával, új göncben jött a saját anyjához vendégségbe. Bement a szobájába, így a nagyságos asszony kénytelen volt öt centis műkörmével szörpöt adni a drága kis unokáknak.
Akkor telt be a pohár, amikor egy nap ebéd előtt rászólt Knéni, terítsen meg a lányának is, és vegyen elő almát, hámozza és reszelje meg, mert a lánya ebéd után nagyon szereti. Hohó! Kiborult a bili, amikor megérkezett az állandóan suksükülő, buta tyúk. Éva annyit mondott, elmegy, keressen más rabszolgát magának. Négy hónapig bírta. Tudta, hogy hamarosan ott hagyja az egészet, és amíg nem lesz más, ül majd a kis lakásában. Lett. Az a család kereste meg, amelyiknél először ápolta a bácsit. Éva, mondták neki, szeretnénk, ha eljönnél hozzánk, megszülettek a lányom ikrei, kellene egy gondos segítő kéz, benned megbízunk. A hívás akkor már Ausztriából jött. Oda költözött a család.
Éva akkor megkérdezte tőlem, hogy most mit csináljon, menjen el Ausztriába? Azt tudtam mondani, hogy ez a te döntésed, én elmennék. Azonnal. Éva már újra boldog, két picit szeret-ölel egy szerető családban. Tudja, már a férje is mosolyog.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.