Június 16,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A Nagy Blanka-ügy margójára

Gyerekek, épp leég a Notre-Dame. Hogy egy bagós kőműves lazán elpöccintett csikkjétől, vagy egy flex (izé, sarokcsiszoló) szikráitól gyulladt ki a faszerkezet, azt én nem tudom, mindenesetre a keze száradjon le annak, aki ezt okozta. Kívül-belül láttam azt az épületet, és én messze nem vagyok egy templombuzi, de nagyjából olyan hatással volt rám, hogy nyikkanni se tudtam közben. Hatalmas volt, lenyűgöző volt, megragadó volt. Hát… A jelek szerint csak volt. Erre varrjatok gombot.
“A katolikus egyház vezetői már tavaly sürgették a 850 éves gótikus épület felújítását” – igen, sürgették, és…? Kiapadt a Vatikán kasszája, vagy mi van? Vagy a felújítás a vallásától függetlenül minden egyes adófizető terhe legyen egy olyan épületen, ami az Egyház hatalmasságát szimbolizálja? És ha igen, akkor más vallások esetlegesen meglévő épületeire is ugyanígy érvényes ez? Mennyi, mennyi szekularizációs árnyalatú kérdés, pedig még csak bemelegítünk itt a Dezső úrral, vagyishogy ő nyit és tölt, én pedig ártatlanul pislogok az ájulásig…

Nagy Blanka, igen. Emlékszem, Dezső úr, nem kell itten a bokámat rugdosni. Róla, vagy olykor neki akartam ma írni, csak sokáig befogtam, olvasgattam csupán, és amúgy is olyan nehéz ez, ha az ember nem észt akarna osztani, hanem tapasztalatot. Vagy valami ilyesmi megfoghatatlant.

In medias res, ahogy a művelt szingaléz mondaná.

Az van, Blanka, hogy amikor én 19 éves voltam, akkor (téves pályaválasztás miatt) én még nem is készültem érettségire, de a fejemben igenis ott volt, hogy farzsebbe dugott kezekkel, két félmondat között lazán sasszézva is megváltom a világot. Az volt a fejemben, hogy igenis erős vagyok, hatalmas tudok lenni, és akár Világot is rengetek két vasárnap esti kenyér-hagyma-szalonna-sült krumpli-tea kvintett között. Jó, néhány szelephézagot, gyújtást, és miegyebet tényleg helyretettem a köztes időkben, de az azért mégsem a Világ meghódítása volt.
Csakhogy, ennek a felismeréséhez alsó hangon is legalább tíz évnek kellett eltelnie.

Lánynak szoktalak én téged nevezni, de ha én lennék az apád, kislányomnak hívnálak még mindig; ez ilyen szentimentális izé, nem kéne ettől megsértődnöd. Azt mondanám neked lefekvés előtt, még ha telefonba is: – Kislányom… Vigyázz. A kinti világtól vigyázz. Ahhoz sok felnőtt év kell.

A “kinti világ” jelen pillanatban egy mocsaras mocsok, vagy mocskos mocsár, kinek hogy tetszik. Itt sunyi hínárok tekergőznek bokákra, ráadásul úgynevezett baráti, és ellenséges hínárok is tekergőznek veszettül, a bokádat akarja mind, a hozzájuk kötésedet akarja mind, és ha egyszer igazán megfognak, akkor neked reszeltek: húznak lefelé magukhoz, és amikor odaérsz a mélységbe, akkor már sivalkodhatsz, hogy másra gondoltál előtte – a te helyedet már kijelölték addigra. És ha nagyon rugdalóznál, hát szorítanak rajtad annyit, amennyi szerintük (nekik) jó. Így csinálja mind, mindig is így csinálták. Láttad már, hogy mennyi értelmes ember eltűnt a politikából…? Hát igen, miért is figyeltél volna rájuk, igazad van. De sose gondold, hogy majd pont veled tesz valaki kivételt. Az olyasminek messze nincs még itt az ideje, “a régiek között” nincs.

Az én csendes véleményem az, hogy le kellett volna érettségizned, tovább kellett volna tanulnod, és eközben, vagy utána, bele kellett volna élned magadat a mai magyar rögvalóba, annak minden nehézségével egyetemben, önállóan, fejlődve. És mindeközben továbbra is lehetett volna határozott véleményed, akár mások véleményét is formálhattad volna – de az elköteleződést, azt még meghagyhattad volna az Eljövendő Idők számára.
Nem az a baj, hogy máris lefotózták a bugyidat, és örömködtek azon; az nettó gyengeelméjűség volt tőlük, de nem a legalja. A legalja ez a közéleti mocsár, amiben csak egyszer kell bekerülni a hínár szorításába, és onnantól már nem te döntöd el, hogy merre mozogsz. Naivitás azt gondolni, hogy most is te döntötted el; kölyök, én minden nap tudok eléggé trágárul beszélni, mégsem állnék senki színpadára. Ők döntötték el, mire lennél te jó nekik, és több lépcsőben bele is húztak. Egy normális országban ezt neked elfelejtenék, de ez itt régóta nem egy normális ország. És nem lesz normális attól sem, hogy ezután még többször mész ki arra a színpadra – hiszen a hínárt, azt mások kötözgetik rád.
Ha az apád lennék, talán akkor sem tudtam volna jól elmagyarázni, de a félelmemet talán jobban megérthetted volna úgy.

Kamerába mosolygó emberek mocsok világa ez. A te igazi szövetségeseid nem azok a kiolvashatatlan gondolatú mosolygók, hanem az osztálytársaid lennének, a te korosztályod lenne az: ti vagytok egyformábbak, nem pedig te, és a színpadok gazdái. Az van, hogy te – mint anno mi mindannyian – kapkodtál, és egyesek kapva kaptak rajtad, hiszen nyerni akarnak. De ha bármit is nyernek, ugyanilyen könnyedséggel feledkeznek meg rólad – érdekeik szerint.

És bár ez sokaknak nem fog tetszeni, annyi lehet még az előnyöd, hogy ezt valaki talán elmeséli neked. Talán még időben.

Nem veszíthetjük el a fiatalokban rejlő erőt olyanok miatt, mint mi, vének, akik évtizedek óta csak okozzuk és görgetjük a problémákat. Ne egyen meg titeket a naivitás és a rivaldafény, gyerekek. Ezt a szarhalmot kurvára nem ilyen egyszerű lesz ellapátolni.

Néz’má’, Dezső úr, most komolyan maga itta meg az egészet??? Kicsit eltöprengek itten, és… Magát egyszer kettévágom. Szivacs volt a jele az oviban, vagy mi?? Jóvan, akkor ott alszik Csík mellett a szőnyegen, mit érdekel engem… Oké, oké, begyújtok. Franc essen abba az úri profiljába magának.

Mogorva

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS