Június 19,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

LUCA AJTAJA


Cseresznyék

Figyelj, Luca! Ha velünk lettél volna, három napig rötyögsz. Tudod, amikor mi színházba, moziba megyünk a barátnőmmel, az kész cirkusz. Először is, mindig elkésünk, mert a Judit a nyugalom és patópál úr mintapéldánya. Amikor beverekedjük magunkat a legbelső székekbe, akkor jön a jutalomjáték. Mert a szemüvege otthon maradt. Különösen feliratos filmeknél remek. Képzelheted, Luca, én kétszer vigyorgok: egyszer, amikor olvasom a szöveget, másodszor, amikor Juditnak elmondom. Imádnak bennünket a körülöttünk ülők. Van, amikor átrendezzük az ülésrendet, mert a Judit alacsony. És törékeny alkatú nő. Mint te is, nem, Luca? Azt nem mondom, hogy olyan, mint Edith Piaf, de azt igen, hogy olyan, mint Edith Piafként a Kútvölgyi Erzsébet. Luca, szerintem te is láttad őt a Hernádi Judit-Marlene Dietrichhel való különös kapcsolatáról a színházban. Semmiben nem hasonlítottak egymáshoz, a dallal, a tehetségükkel lettek lelki társak.

Judit szívós és lankadatlan, ja úgy könnyű, ha megeszik egy kamionnyi gyümölcsöt és zöldséget. Gondold el, Luca, egyszer elmentünk hajófeneket festeni a fiúkkal. Jól fizették. A keskeny lejáraton dugtuk a ki a fejünket, amikor már elfogyott a levegő, és jól beszittyóztunk az ingyen alkoholtól. Judit nem. Judit festett. Estére színházjegyünk volt. Mentünk. Azt én a mai napig nem értem, miért nem hánytam össze magam a kínozó festékszagtól. Judit érdeklődéssel, átéléssel nézte a színpadot meg az volt a feladata, hogy időnként lökje oldalba a fiúkat, ne horkolják szét Rosencrantzot és Guildensternt. Szemüveg is volt rajta, figyelte a sort. Gondolhatod, Luca, még sörözni sem mentünk el aznap este. Kifeküdtünk.

Judittal már az óvodában együtt őrjítettük meg az óvó néniket: együtt mentünk pisilni, együtt csicseregtük szét a napot, együtt kentük el az asztalon a spenótot. Együtt mentünk iskolába, gimnáziumba. Együtt a jogi egyetemre. Ő ezt akarta, én egyáltalán nem, de ez most nem érdekes. Judit doktor lett, én nem. És onnantól kezdve megszűnt a napi szia, jössz? kapcsolat. Új barátai álltak be közénk a sorba. Luca, te is tudod, az úgy működik, hogy a barátaink barátai láncszembe kapcsolódnak. Nem érik körbe a Gellért-hegyet, de nem is kell, jó az, ha hárman-öten-tízen megkapaszkodnak. Tartósan és kikezdhetetlenül.

Judit lelkében lapul három nyithatatlan kazetta. Évtizedek alatt sem kaptam meg a kulcsot hozzá. Én sem, senki sem. Azokban, ahogyan én gondolom, olyan magán titkokat őriz, amiről nem beszél. Elhessegeti. Rágyújt, egy pohár sörrel leül velem szemben: na, mesélj! Mindig kíváncsi, mindig szeretve, óvón ad tanácsot, elfogadó, okos, toleráns ember. Tudod, vele soha nem történik semmi. Nem beszédes. Idős szülők – Klári néni, Gyuszi bácsi – egyedüli gyermekeként a szabadságot választotta testvérnek. Soha nem sértődik meg.

Egyszer. Imádja a lányomat. Együtt nyaraltunk a Balatonon. A gyerekkel való kisebb konfliktusom után azt találtam mondani Juditnak: akinek nincs gyermeke, nem tudja kezelni a gondokat, ne szóljon bele. Nem szólt semmit. Tudtam, nagyon elszúrtam valamit, és azt is, hogy nincs igazam. Annyit mondott: nem te vagy a kikezdhetetlen és tévedhetetlen ember, csak azért mert van egy lányod. Elment, csak este került elő. Juditnak nincs gyermeke, nem lehet. Judit gyermekei a barátok kisfiai, kislányai. Imádják, mert nem prüntyögős nénike, felnőttként beszélik meg az élet nagy dolgait.

Luca! Kicsit félrevezettelek ezekkel a történet foszlányokkal. Pontosítanom kell. Ma már minden múlt idő: csak volt, csak voltunk. Judit néhány éve meghalt.

Friss, ropogós cseresznyét szedett egy kora reggel. Amikor telerakott kosarával ment felfelé a nyaraló lépcsőjén, elesett, beverte a fejét a korlátba. Egy órán belül megműtötték volna. De már nem kellett. Előtte való nap hívtam, de nem ért rá. Majd holnap. És akkor a holnap beleveszett a homályba.

Nem járok temetésre, de készültem, mert tudtam, ha nem vagyok ott, érzi, baj van. Az volt. Negyven kilométernyi távolságra nem tudtam megvenni a buszjegyet. Annyi pénzem nem volt, csak három zsömlényi. Akkor hónapokig  csak három zsömlényi. Ma sem tudom, hogy a nagyváros temetőjében hol, merre van az urnája.

Luca! Tegnap kaptam a szomszédasszonytól cseresznyét. Üvegbe zárva. Felnyitottam: a friss, pirosságából kicsit vesztett, aromás gyümölcsöt kanalaztam. Csajkovszkij b-moll zongoraversenye szólt. A cseresznye elfogyott, de Luca, tudod, jövőre is lesz, mindig lesz, újra és újra. A cseresznyék állandóak. A zene is örök.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS