Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Ne féljetek! Legyetek a példaképeink! 

A Szülői Hang felhívása a pedagógusokhoz

A Szülői Hang Közösség teljes mértékben egyetért a budaörsi köznevelési intézmények dolgozói által megfogalmazott levélben foglaltakkal.

Támogatjuk azt a követelést, hogy az állam rendezze a pedagógusok és a nevelést segítő dolgozók bérét, hogy a gyermekeink neveléséért felelős emberek megkapják a munkájuk jelentőségéhez méltó anyagi megbecsülést.

Csatlakozunk a levélben foglalt azon követeléshez is, hogy az állam a lehető legrövidebb időn belül kezdjen érdemi egyeztetést a valódi szereplőkkel az oktatásügy összes kérdéséről.

Az utóbbi napokban-hetekben a tankönyvrendelés és a tanárok véleménynyilvánításának kapcsán több esetben is megtörtént, hogy a minisztérium és a tankerületek burkolt vagy nyílt fenyegetést fogalmaztak meg azokkal a tanárokkal szemben, akik kiálltak a pedagógusi szabadság, például a szabad tankönyvválasztás mellett.

A Szülői Hang Közösség tisztelettel tekint a budaörsi oktatási dolgozókra bátor kiállásukért.

A megfélemlítés ellen egyetlen módon lehet fellépni: úgy, hogy kinyilvánítjuk, hogy nem hunyászkodunk meg, nem hajlunk meg a politikai nyomás előtt, hanem összefogva, közösen mondunk nemet a hatalom minden diktatórikus megnyilvánulására.

Ezért azt kérjük minden magyar iskola pedagógusát és technikai dolgozóit, hogy álljanak ki magukért és a gyermekeinkért, a nemzet demokratikus jövője érdekében mutassanak példát polgári önbecsülésből és felelősségvállalásból, és – aláírásukkal is megerősítve – csatlakozzanak a budaörsiek felhívásához.

Egyúttal arra kérünk minden szülőt, hogy erkölcsileg és a felhívásunk megosztásával is támogassák az oktatómunka megbecsüléséért, a tanítás és a tanári véleménynyilvánítás szabadságáért, végső soron a gyermekeink és mindannyiunk jövőjéért kiálló pedagógust és nevelést segítő dolgozót.

Szülői Hang Közösség
szuloihang.hufacebook.com/szuloihang
Kapcsolat: info@szuloihang.hu

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS