Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A Brexitről – másképp

Hónapok óta gondolkodom azon, hogy ezt megírjam, mindenképpen még a Brexit előtt szerettem volna elküldeni (ahogy elnézem, még simán ráértem volna, mert a britek még nálam is ügyesebben halogatnak).

Ez nem egy politikai elemzés lesz – nehéz is lenne ilyet írni, mivel követhetetlen, ami történik. (Állítólag nem is lesz Brexit, mert Uri Geller a mentális erejével rákoncentrál és megakadályozza a kilépést – nem, nem viccelek, rá lehet keresni. Úgy tűnik, Nagy-Britanniában is hajlítják a valóságot. Csak itt kanállal. Szerintem Monty Python sírva könyörögne a megfilmesítés jogáért, annyira abszurd az egész.)

Szóval azt szeretném inkább elmesélni, hogy készült egy dokumentumfilm (Divided Britain, ITT nézhető meg), melyben egy képzőművész (Grayson Perry) a művészeten keresztül próbálta meg bemutatni, hogy mi zajlik most az országban és az emberek lelkében.

Grayson Perry – részlet a filmből

Elhatározta, hogy készít 2 hatalmas vázát (a „Matching Pair” címet kapta a projekt), melyek tükrözik a reményeket, félelmeket, gondolatokat a Brexittel kapcsolatban, és a művészet gyógyító erejével megpróbálja közelebb hozni egymáshoz a két csoportot (kilépésre/maradásra szavazók).

A közösségi médián keresztül megkérte az embereket, hogy küldjenek neki olyan fényképeket magukról, amelyek kifejezik, hogy mit jelent számukra britnek lenni. Rengeteg fotó érkezett, ezekből hosszas válogatás után összeállított 2 tíz fős csoportot (10 maradás-párti és 10 kilépés-párti). Az egyik váza picivel nagyobb lett (azt mondta viccesen, hogy körülbelül 4%-kal, mivel ennyivel többen szavaztak a kilépésre), de valójában alig látható a különbség a kettő között. A vázák alapszíne szavazással került eldöntésre: mindkét csoport a kéket választotta. Perry az elkészítés során megpróbált a hasonlóságokra koncentrálni, és nem a különbségeket hangsúlyozni.

A műhelymunka (erre még visszatérek) mellett terepmunka is zajlott: ellátogatott Bostonba (ez egy kisváros Lincolnshire-ben), itt volt a legmagasabb a kilépésre szavazók aránya (75%), valamint London egyik negyedébe (Hackney) – az itt élők szavaztak legnagyobb arányban a maradásra.

Perry egyébként maradás-párti, de amíg ezen a projekten dolgozott, félretette a saját véleményét és megpróbált nyitottan beszélgetni az emberekkel, hogy megismerje, mi vezetette őket a döntésükhöz.

Bostonban egy helyi taxiba ült be, és az oda beszálló utasokat kérdezgette a témában, majd találkozott néhány befolyásosabb helybélivel is. Az itteni emberek nemzeti örökségről, történelmi büszkeségről beszéltek, valamint arról, hogy nagyon sokat változott a kisváros az elmúlt 15-20 évben: egyszerre érkeztett nagyon sok bevándorló, ez sokkszerűen hatott rájuk, olyan volt, mintha elvennék tőlük a városukat.

Tulajdonképpen rávetítették az EU-ra, ami nem tetszik nekik a világban, úgy érzik, függetlenek és erősek önmagukban is, vissza kell venni a kontrollt, és fontos, hogy ne más mondja meg, hogy mit csináljanak (ismerős, ugye?). A mezőgazdaság a környék gazdasági motorja, ám érdekes módon a kisváros körüli földeken szinte csak bevándorlók dolgoznak.

Érezhetően nem bánták meg a döntést, és véleményük szerint a maradás-pártiak gyávák, mert ők nem tudják, hogy mi lenne velük az EU nélkül, valamint valószínűleg félnek a kilépés gazdasági és anyagi következményeitől.

London volt a másik állomás, ott Perry részt vett egy Brexit ellen tiltakozó felvonuláson, egy hipster-partyn és egy kismama jóga órán (itt csak nézőként). A fővárosban megszólaltatottak a következőket mondták el: szomorúak, gyászként élik meg a szavazás eredményét, megosztotta a családokat, barátokat is, az olimpia alatt egységesnek érzett nemzet széthullott a népszavazás után. Az egyik tüntető fölteszi a kérdést: „Az rendben volt, amikor a britek gyarmatosítottak? Akkor nem volt gond a globalizáció?”

A szerző fotója

Szerintük a kilépésre szavazók elhittek rengeteg hazugságot.

Perry összegez: ez nem egy racionális konfliktus a 2 csoport között. A beszélgetések alapján úgy tűnik számára, hogy a maradásra szavazók alapjában véve magabiztosak, bíznak a jövőben, kalandra készek, világot látott, többnyire tanult emberek, toleránsak, és sok barátjuk van a világ minden tájáról. Mindezek ellenére ők most aggodalommal tekintenek a jövőre. Esetükben a bennmaradás főleg a békés egységben élésről szól, nem gazdasági kérdésekről.

Perry tapasztalata szerint a kilépést támogatók inkább a saját közösségükhöz és környezetükhöz (földrajzi értelemben) kapcsolódnak, félnek, hogy az identitásukat és megszokott életüket külső veszély fenyegeti. Sok harag gyűlt össze bennük, és valamilyen módon hallatni akarták a hangjukat és ütni akartak egyet a felsőbb osztályon.

Visszatérve a stúdióba, folytatta a munkát a vázákon. A 2. körben tetoválásokról kért fotókat. Érdekes módon a kilépők között sokan kedvelték a buddhista, egyiptomi, kelta szimbólumokat, míg a maradás-pártiak tetkói között talán több hagyományos szimbólum volt megtalálható, mégis valahogy fantáziadúsabb, ironikusabb és sokszor bohém ábrázolással.

A szimbólumok mellett a két 10 fős csoport által fontosnak tartott közéleti személyek (zenészek, politikusok stb.) képei is felkerültek a vázákra, valamint kedvenc fotóik Nagy-Britanniáról (hasonló témájú/hangulatú képek érkeztek mindkét oldalról: tengerpart, állatok, vidéki táj, helyi kocsma, és ebben a fordulóban már a humor is megjelent).

Amikor 6 hónapnyi munka után elkészült a két váza, elhívta a két kis csapatot a kiállításra, hogy személyesen is találkozhassanak egymással. Miután mindenki megcsodálta a műveket, Perry megkérte a résztvevőket, hogy fogalmazzák meg, hogy érzik magukat, hogyan látják a referendum óta eltelt időszakot.

Szerintem ez volt a legszebb rész, mert annak ellenére, hogy néha látszott az egyet nem értés a másik féllel, a két táborban mindenki csak én-közléseket tett, senki nem személyeskedett, nem sértegette a másikat.

A maradásra szavazók ilyesmiket mondtak:

– Mérges vagyok, mert milliók élete romokban van most egy ígéret miatt, hogy esetleg jobb lesz az élet 10 év múlva.

– Szomorú vagyok mert a politika valamit visszavonhatatlanul elvett tőlem.

– Ez egy nagyon fájdalmas dolog, mert sok minden, ami számomra fontos és értékes, meg fog változni, és úgy érzem, semmit nem tudok ez ellen tenni.

A kilépésre szavazók gondolatai:

– Nagyon fáj és szomorú vagyok, hogy mennyi ember le van sújtva emiatt, én azt hittem, hogy csak egy gazdasági unió elhagyására szavaztam.

– Szomorú vagyok, mert ők mérgesek, és talán félnek is, de ideje ezen túllépni.

Perry szerint ez az egész Brexit-helyzet kicsit olyan, mint egy családi veszekedés, de majd túl leszünk rajta, viszont nagyon figyelnünk kell arra, milyen úton közelítünk a kérdéshez, hogy ne a megosztottság erősödjön.

A végén a 2 csoport összevegyült, megölelték egymást vagy kezet fogtak, elbeszélgettek, nevettek.

Többen említették, hogy döntésük mára az identitásuk része, fontos számukra, hogy melyik csoporthoz tartoznak, ugyanakkor fontos azt is felismerni, hogy valójában mennyire hasonlóak vagyunk a lényegi dolgokban és alapvető értékekben.

Íme a két váza:

Fotó: Channel 4/PA

Szonja

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS