Június 16,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hogy van-e még remény? Csakis tőlünk függ

Bernard-Henri Lévy, francia filozófus adott interjút nemrégiben azután, hogy Orbán Viktorral megadatott neki az, ami egyetlen hazai újságírónak sem adatott meg évek óta. Firkászokkal és provokátorokkal persze beszél napi szinten és ad „interjút”, ezeket azonban nem érdemes úgy számolni, mintha Orbán Viktor valós kérdésekre válaszolt volna. A vasárnapi Kossuth rádiós szereplése sem minősül másnak, mint saját maga fényezésének és az aktuális kampányüzenet átadásának. Bernard-Henri Lévy valós kérdéseket tett fel, melyekre elmondása szerint sokszor valós válaszokat kapott, ezekből már ő is kénytelen volt levonni azt a konzekvenciát, hogy Orbán Viktor komolyan gondolja azt, amit tesz.

Ez lepett meg a legjobban: hogy Orbán tényleg populistává vált. Hogy az a fiatalember, aki tetőtől talpig antifasiszta volt, aki hitt az emberi jogokban, az már egyáltalán nem létezik. A fiatal Orbán Viktor már halott. Ezt értettem meg tegnap.

Hogy Orbán volt-e valaha liberális, demokrácia-párti, azt most, évtizedekkel később már sokan megkérdőjelezik. Sokan gondolják ugyanis, hogy ez csak Orbán gonosz tervének része volt, hiszen úgy vélte, az lehet a járható út a hatalom megszerzésére. 2006-ban azonban minden megváltozott, amikor is az MSZP legyőzte a Fideszt, Orbán Viktor pedig kénytelen volt elfogadni a vereségét. Volt azonban 4 éve arra, hogy szövögesse gonosz tervét, amelynek sikerével újra megkaparinthatja az ország vezetését, ezúttal már bármi áron. 2010-re, az őszödi beszéd kiszivárgását követően nagy előnnyel fordult a Fidesz, így a hatalomátvétel nem is volt kérdéses, csupán annak mértéke.

A választás napján kiderült, hogy történelmi lehetőséget, kétharmadot kapott Orbán és pártja, amelyet kihasználva megreformálta az egész országot. Ahelyett azonban, hogy az általa korábban képviselt liberális demokráciának adott volna újra egy lehetőséget, egy azzal ellentétes felfogás szerint rontott neki az ország berendezkedésének. Az elmúlt egy évtizedben szinte mindent lerombolt, ami a demokrácia alappillére volt és elhozta az illiberális demokrácia korát, ahol egyetemeket záratnak be politikai megfontolásból, ahol újságok tucatjait hallgattatják el örökre, vagy vásárolják fel a haveroknak és ahol az igazságszolgáltatás intézménye többé már nem pártfüggetlen.

Úgy emlékszem, mintha ma lett volna, hogy mit mondtak a magyarok nekem a rendszerváltáskor, amikor François Mitterrand megbízásából a felszabadult országokat jártam végig. Azt mondták: mi nem koldulunk egy helyet magunknak Európában, hanem vissza akarunk végre térni a szülőföldünkre, mert mi Európához tartozunk. És ez az ország ma az illiberalizmus központja. Ez mélyen felháborít. 

2004-ben az Európai Unióhoz való csatlakozásunk évében még minden más volt. A magyar emberek boldogok voltak azért, mert végre csatlakozhattak a kontinens legnagyobb szövetségéhez, végre azt érezhették, hogy a valóságban is Európa részévé váltunk, azután, hogy végre hátatfordítottunk a kommunista múltunknak. Elég csak most, évekkel később visszagondolni arra, mit is jelentett ez a csatlakozás a későbbiekben, mennyiünk életét változtatta meg örökre. Szabadon elhagyhattuk Magyarországot, hogy bejárjuk a kontinenst, új kultúrákat és nyelveket ismerhessünk meg, kinyíljon a szemünk egy eddig szinte ismeretlen világra.

Valóban úgy érezhettük, hogy újra Európa részei vagyunk, hogy a nyugati demokráciák végre elérhető közelségbe kerültek. Azt érezhettük, hogy talán egyszer itt is olyan világ lesz mint Ausztriában és végre felvirágozhat a demokrácia. De mint azt ma már tudjuk, ez nem így történt. Volt ugyan 6 nem olyan rossz évünk – bár messze nem nevezhető az sem tökéletesnek, főleg ha a 2008-as válságra gondolunk – de aztán következett 2010 és a történelmi lehetőséget jelentő kétharmad. A választás napján – a tervek vélhetően már korábban megszülettek – egy ország rombolása kezdődött meg, amely mind a mai napig tart. Egy olyan rombolás, amelyhez az Európai Unió nyújt pénzügyi segítséget, ezért is olyan nehéz bármit is tenni Orbán és haverjai terjeszkedése ellen. Az uniós támogatások ugyanis olyan pénzügyi hátteret jelentenek, amely ellen idehaza senki nem veheti fel a versenyt.

A szabadság sokunk számára újra egy álommá vált és noha a mai napig az unió része vagyunk, mégsem igazán érezhetjük azt, hogy egy demokratikus egész része lennénk. Az Orbán-kormány az elmúlt 10 évben mindent megtett azért, hogy leépítse a demokrcáiát Magyarországon és újra csatlakozzon az orosz hatalomhoz, amelynek kiárusítva az országot újabb évtizedekre tesz minket függővé. Noha a magyarok tübbsége nem nézi jó szemmel, hogy újra kelet felé kacsingat a kormány, érdemben mégsem tud semmit tenni, hiszen Orbán és haverjai magukat a nép által felhatalmazva döntenek egy ország jelenéről és jövőjéről. Úgy árusítják ki az országot, hogy annak vélhetőleg nem csak mi, de még unokáink és dédunokáink is megszenvedői lesznek. Hogy van-e még remény ennek a 10 milliós kis országnak Európa közepén:

Hiszem, hogy mindig a népé az utolsó szó, és végül a magyarok álma is valóra válik a szabadságról.

Legyen így!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS