Az amerikai elnök bejelentette, hogy megszünteti három közép-amerikai ország pénzügyi támogatását. „Több pénz nem megy oda!”, mondta Kacsa úr, a The Washigton Post szerint.
Ezzel akarja büntetni Guatemala, Honduras és Salvador népét azért, mert ezek az országok – szerinte – nem teljesítenek kielégítően a migráció elleni harcban. E bejelenés után nem sokkal az illetékes hivatal bejelentette, hogy sem az erre az évre tervezett 500 millió USD, sem a tavalyi költségvetési „maradék” erre szánt kerete nem kerül kifizetésre az említett országoknak.
Bár több hónapja folytak viták a témában, szinte mindenkit megdöbbentett a döntés.
A közép-amerikai országok megsegítésének programja az Obama-korszakban jelentős növekedésnek indult. A régió legszegényebb országainak nyújtott támogatás arra volt hivatott, hogy hozzájáruljon a migráció három legfontosabb okának, nevezetesen a munkanélküliség, a szegénység és az erőszak megszüntetéséhez. Sokan vélik úgy, hogy ez az intézkedés éppen az ellenkező hatást fogja kiváltani, mint amit az elnök el akar érni, vagyis még több bevándorló és menekült próbál majd bejutni az Egyesült Államokba. Ha nem kapnak ezek az országok további segítséget, még többen fognak útnak indulni.
Csak februárban az USA-Mexikó határ vonalán több, mint 76 ezer embert vettek őrizetbe, illegális határátlépés miatt. Ugyanakkor, a lap szerint, a bejutásra törekvők összetétele jelentősen megváltozott. Míg korábban zömében „deportálható” férfiak, elsősorban mexikóiak, érkeztek az USA-ba, ma többségében családok alkotják a tömegeket – akik viszont bizonyos szövetségi törvények védelme alá esnek.
Eddig a száraz tények, most hadd mondjam el, mit gondolok minderről.
Először a vicces részét, mert mégis csak a bolondok napja van, próbáljunk meg nevetni egy kicsit. Valamikor ősszel, talán októberben, külügyérünk vagy valaki más azzal riogatott minket, szegény magyarokat, hogy 70 ezer menekült tart kis hazánk felé. Nos, az illető és mindenki megnyugodhat, elsétáltak jó messzire, a maradék tizenháromnak – de lehet, hogy tizenöten is vannak a tranzitzónában azóta – úgysem adnak enni, lehet mással foglalkozni, és másra költeni a pénzt. Kis ország vagyunk, picike karavánok tartanak csak felénk a szerencsétlenekből.
A másik gondolatom kevésbé vicces, bár az első sem volt humoros.
Szóval, ha így büntetünk országokat, ahol a nyomor, a munkanélküliség és az erőszak a betevő falat, vajon mit lehet ezzel elérni ? Mindenki megijed, és elkezd önként, ingyen dolgozni a nem létező munkahelyeken? Vagy, akinek semmije nincs, ijedtében kevesebbet fog lopni, rabolni, esetleg gyilkolni pár centért, piasztarért, dénárért? Gyorsan önként levedlik a szegénységet, és kifekszenek a tengerpartra napozni, algákat rágcsálva? Tényleg komolyan gondolja a „fejlett” világ első számú vezetője, hogy ezzel a módszerrel tudja megállítani az adott országokból az elvándorlást? Ostoba szegény, sok szempontból, de nem feltételezem, hogy ennyire. Akkor vajon miért döntött így? Kell a pénz a kerítésre? Vagy tényleg csak óvodás szintű bosszú? Esetleg rosszul aludt éjjel, vagy reggel nem működött a Twitter, ezért ott nem tudta kipuffogni magát?
Lehet, hogy van ésszerű oka ennek az agymenésnek, én nem találom, az én hibám.
Az viszont nem, hogy Kacsa úrhoz hasonló okostojások kezében van olyan hatalom, amely sok millió, tízmillió, esetenként százmillió ember életét – ahelyett, hogy jobbá tenné – még nagyobb kilátástalanságba sodorja.
Horn Anna
Ha tetszett a cikk, de olvasnál még többet, ha a politikán kívüli világ is érdekel, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor szeretettel várunk a Szalonnázón. Naponta megjelenő magazinunkban megtalálod szerzőink egyéb írásait is, de olvashatsz zenéről, tudományról és még számtalan témáról a folyamatosan bővülő Szalonnázón.
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.