Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


„Éhes voltam és enni adtatok”

„Az Egyház és a társadalom kincsei a szegények. A testvéreink ők is. Egy társadalom emberiességnek legfőbb mércéje az, hogy hogyan bánik a szegénnyel, az időssel, a beteggel, a gyöngével.” 

/XVI. Benedek pápa/  

 

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti  Egyesülete és a Segíts a rászorulókon Facebook csoport március 31-én – a hónap utolsó vasárnapján – Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívta a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, az utcán  élő felebarátainkat. Kis csapatunk igyekezett – ha csak pár órára is – szebbé tenni a térre érkezőknek a vasárnapját. 

Tudjuk, nem pótolhatjuk a családi melegséget és nem is oldhatjuk meg a nyomort, a kilátástalanságot, de hisszük, amit  Ferenc pápa üzent tavaly, a szegénység világnapja alkalmából: „A jogtalanság a szegénység perverz gyökere. A szegények kiáltása minden nappal erősödik, mégis minden nappal kevésbé hallatszik. Napról napra erősebb az a kiáltás, mégis napról napra kevésbé hallatszik, mert elnyomja a kevés gazdag lármája, akik egyre kevesebben vannak és egyre gazdagabbak.”

Az időjárás végre a kegyeibe fogadta az ételre várakozókat. Talán a napos idővel is magyarázható, hogy ebben az évben most voltak a legtöbben az ételosztáson. Már az osztás kezdete előtt jó órával közel ötvenen várták, hogy elkezdjük a sorszámok osztását. Mire kipakoltuk az asztalainkat, kicsomagoltuk a kenyeret, a tér vasútállomás felőli része megtelt várakozó emberekkel. Az ételosztás végére jóval több, mint 150 fő jutott meleg ebédhez, friss kenyérhez. A menü a szokott töltött káposzta volt,  mivel mikor megszavaztattuk az ételre várókat, erre voksoltak a legtöbben. Mi egy demokratikus kis közösség vagyunk, így a nincstelenek kérése számunkra nagyon fontos, örülünk, ha elégedetten és jóllakva  mennek el a térről. 

Megdöbbentő, hogy a sor itt Debrecenben – is –  hónapról hónapra növekszik. Szomorú tekintetű, megtört, elkeseredett emberek várják, hogy sorra kerüljenek. Ahány ember, annyi sors, annyi tönkretett élet. Nehezen nyílnak meg, saját nyomoráról senki sem beszél szívesen. Valamikor az ételosztásainkon az utcán élők voltak többségben. Úgy három éve mind több a kisiklott életű, egzisztenciáját vesztő honfitársunk, a közmunkából tengődő ember, akik egyik napról, a másikra élnek. Mára ők vannak többségben, sokan mondják, szégyellik, hogy ide jutottak, de így hó végére a családi kasszában apró is alig akad.  

Az ételre várók között észrevehetően sok a kopott öltözetű, egykor talán jobb napokat látott nyugdíjas. Öreg napjaikra oda jutottak, hogy hó végére elfogy a kevés összekuporgatott pénzük, idős korukra a társadalom számkivetettjeivé váltak. Egy dolgos élet van mögöttük, most  segítségre szorulnak. Nem tudjuk, miért jutottak ide, de ahogyan állnak a sorban az  ételhordójukkal, benne van az életük minden búja, keserve. Sokan panaszkodnak, hogy jóval 100 ezer forint alatti nyugdíjukból nem futja minden nap meleg ételre, a káposzta ünnepi ebéd a számukra. Többen mondták, ne gondolja senki, hogy a csirkefarhát a nyugdíjasok étele, mert bizony többségük azt sem engedheti már meg magának. Nem értik, – mondták, miért nem emeli az alacsony nyugdíjakat a kormány, hisz’ amit most kapnak, az élethez kevés, az éhenhaláshoz pedig sok. 

Sajnos egyre többen érkeznek gyermekeikkel. Így volt ez ma is. El sem akartuk hinni, hogy két család jött négy – négy  gyermekkel, akik, mint az orgonasíp sétáltak egymás után. Egy másik család három  gyerkőccel érkezett. A gyerekek egy része már régi ismerős. Minden hónapban találkozunk velünk, régi ismerősként jönnek, s ölelnek meg bennünket. Szemükben látni véljük a reményt, egy jobb, tisztább emberi életre. Vajon mi lesz a sorsuk pár év múlva, lesz-e erejük kitörni a nincstelenségből, képesek lesznek-e többet elérni, mint szüleik. Egyedül biztos nem megy, a társadalom segítségére van szükség ahhoz, hogy ne legyen az természetes, hogy a közmunkás gyermekének szülei sorsa jut. 

A költségeket – mint mindig – magánadományokból álljuk, illetve a szervezők saját zsebből dobják össze. Mivel senki sem tehetős közölünk, így van, aki pénzt is tudott felajánlani, volt, akinek a munkája ért “aranyat”. Minden dolgos kézre szükségünk van. Külön köszönjük annak fiatal debreceni párnak a felajánlását, akik gyermek és felnőtt ruhákkal felpakolva érkeztek a térre. Adományuk jó helyre került, rövid idő alatt mindennek lett új gazdája.

Legközelebb 2019. április 21-én, húsvét vasárnapján, 11.00-órakor várjuk ünnepi menüvel mindazokat, akik számára az  ünnep is csak arról szól, hogy nincs mit enniük. A korábbi éveknek megfelelően igyekszünk  a térre érkező gyermekeknek  kis ajándékokkal kedveskedni, emlékezetessé tenni a húsvétot. A helyszín változatlan: Debrecen, Petőfi tér. 

Minden segítséget, támogatást, felajánlást örömmel fogadunk. Aki szeretne bármilyen módon hozzájárulni a rászorultak húsvéti megvendégeléséhez, hétfőtől-péntekig, 09.00-16.00 óra között az alábbi telefonszámokon jelezheti: 52/ 476 405, vagy 20/ 460 32 53.  Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma : Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802. Kísérőszöveg: Húsvét – 2019. 

Tukoráné Kádár Ibolya

az egyesület elnöke 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS