Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Németh Szilárd és a bátorság

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Németh Szilárd a honvédelmi minisztérium parlamenti államtitkára a Miskolci Egyetem egyik tantermében előadást tartott. Tette ezt úgy, hogy az egész rendezvényt homály fedte, és csak olyanok vehettek rajta részt, akiket személyesen meghívtak. A szervezők ugyanis tartottak attól, hogy az előadásra érkező vendégek közül valaki esetleg botrányt csap, ezért titokban tartották az egészet. A délutáni órákban maga Németh poszolt egy képet, amint az egyetem egyik termében egy tucat ember előtt beszél. Hogy ez mégis miért olyan érdekes téma? Németh Szilárd a kormányzó párt embere, méghozzá a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, előadásán mégis csak olyanok vehettek részt, akik a rendszer hű támogatói. Ott olyan, aki esetlegesen mást merészelne gondolni bármiről, ami kormányszinten folyik, meg sem jelenhetett.

Így 2019 tavaszára tehát eljutottunk oda, hogy a Fidesz már attól is tart, ha valaki esetleg ellenvéleménnyel rendelkezik, tehát a hallgatóságot megszűrve biztosítja azt egyik pártkatonája számára, hogy előadást tarthasson egy országos hírű egyetemen. Magyarán már csak saját rajongótáboruk előtt mernek parádézni. Igaz ez persze Orbán Viktorra is, akinek legutóbbi beszédeit már csak meghívóval, vagy különleges belépővel lehetett meghallgatni. A hatalom és annak kiszolgálói olyannyira tartanak a külvilágtól és az onnan potenciálisan érkező negatív reakcióktól, hogy már csak ilyen belterjes módon mernek megrendezni egy huszadrangú, egyébként jó eséllyel a kutyát sem érdeklő beszélgetést Németh Szilárd pacalművésszel.

Egészen komolyan kérdezem, tényleg egy ilyen kormányzó pártra van szüksége a magyar embereknek? Egy olyanra, amelynek egyik tagja – ráadásul a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó funkciót betöltő – már egy tucat, valószínűleg másképpen gondolkozó diáktól is megrémül? Szánalmas és nevetséges az a színjáték, amit ez a csapat szerencsétlen művel kormányzás címszóval. Szakemberek helyett gyáva, gerinctelen káderekkel töltötték fel a minisztériumokat, államtitkárságokat, amelynek eredményeként nevenincs senkik kerültek a legfontosabb állami pozíciókba. Nem emlékszem Németh Szilárdnak szinte egyetlen olyan gondolatára sem, amely akár egy centivel is előrébb vitte volna ezt az országot, pedig erre lett volna lehetősége bőven. Az, hogy havonta pacalt főz a főnöknek valamilyen éppen aktuális fesztiválon vagy fideszes dzsemborin, az még nem nevezhető teljesítménynek, mint ahogy egy maréknyi, gondosan kiválogatott diák előtt tartott előadás sem számít annak.

Az Orbán-kormány egyik ma már megszokott húzása a megfutamodás. A miniszterek elnöke nem ad interjút és nem áll ki politikai vitára sem. A haveri rádióin és újságjain kívül nem nyilatkozik az égvilágon senkinek, mert pontosan tisztában van azzal, hogy az általa rendre megfogalmazott hazugságok igen könnyen megcáfolhatók. Még csak meg sem próbálkozik a vitával, gyáva módon megfutamodik. Brüsszelben, ahol kötelessége akár ellenzéki újságírók kérdéseire is válaszolni – nem úgy mint idehaza, ahol Kövér házmester már azt is kitiltja az egykor tisztelt házból, aki egyáltalán rá mer nézni a vezérre –, többször is nevetség tárgyává vált. Ahol nem ő és nyalonc csapata írja a játékszabályokat, szinte borítékolható a vereség, nem is véletlen, hogy amennyire csak lehet, elkerüli ezeket a helyzeteket.

Németh Szilárd tehát tegnap nem tett mást, mint lemásolva a főnököt, gyáva módon megfutamodott és valós közönség helyett csupán előre kiválogatott statisztákat engedett be előadására. Ha ez még nem lenne elég, a Citromfa Politika Műhely – amely szervezője volt ennek az eseménynek – évkönyvébe is beírt, mely bejegyzést a következő sorokkal zárta:

Nagyon fontosnak érzem, hogy a Miskolci Egyetem hallgatói ilyen jól szervezett, közéleti érdeklődéssel – egyben felelősségérzettel is fel legyenek vértezve az egyetemi stúdium mellett. Gratulálok a bátorságukhoz is! Hajrá Citromfa!

Ezt teljesen komolyan gondolod, Szilárd? Gratulálsz a bátorságukhoz, amiért félve attól, hogy „esetleg baj lesz” a Fidesz híveken kívül más nem is tudhatott az előadásról? Nekem más szó jutott az eszembe, de talán ezt most nem írnám le. Mindesetre annak nem sok köze van a bátorsághoz, ennyit elárulhatok.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.