December 27,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Miattatok…

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,652,771 forint, még hiányzik 347,229 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kedvenc filmekről beszélgettünk tegnap barátokkal.  Egyikük megemlítette a „Lesz ez még így sem!” című, szerintem, remekművet. Egyből beugrott egy kulcsmondat: „Miattad szeretnék jobb emberré válni”.

És erről eszembe jutott Graziella, akit mi csak a két Marloboro-s lánynak hívtunk sokáig. Takarítónő az irodaházunkban, minden nap jön és szigorúan beosztva minden nap más és más irodában kér egy-egy cigit, reggel és este. Ha lehet, Marlborot, ha az nincs, bármilyen mást.

Korán reggel jön néhány órára, és késő délután mégegyszer. Kevés szavú, visszahúzódó fiatal nő, erőteljes indián vonásokkal – és rosszul festett szőke hajjal, ami sehogyan sem illik kreol bőréhez.

Egyik este sokáig kellett bent maradnom az irodában, „helyzet” volt  és Graziella.  A keze járt, mint a motolla, a konyha percek alatt ragyogott a tisztaságtól, a papírkosarak kiürítve, éppen a felmosó-szettet vette kezelésbe, amikor végeztem.

– Kérsz egy cigit? – fordultam hozzá és azt láttam, hogy hangtalanul sír, miközben bajlódik a vödörrel. Megrázta a fejét, de rám sem nézett.

– Tudok segíteni? – nem mehettem el anélkül, hogy legalább ennyit ne kérdezzek. Nem számítottam arra, hogy válaszol, de megtette:

– Nem tudsz. Ezen már senki nem tud.

Unszolni kezdtem, kivittem a konyhába, elővettem a repiből egy üveg vörösbort, kinyitottam, töltöttem mindkettőnknek, és ostobaságokat mondtam arról, hogy segítenék, ha tudok, mondja el, mi a baj.

Elmondta.

Bevándorlóként érkezett a nagymamája sok évvel ezelőtt Madridba, három gyerekkel. A férjét, aki Allende chilei elnök egyik tanácsadója volt sok ideig – mert Graziella családja onnan származik – Pinochet nem engedte ki az országból. Elvették az útlevelét. Nagyapja kapcsolatai révén is csak a családját tudta kimenekíteni az akkori rezsim bosszúja elől.

Hosszú, hányattatott évek következtek – a madridi rokonok csak ideig-óráig tudtak segíteni, és el kellett költözni mindig egy másik városba, ahol munkalehetőséget talált a nagymama és Graziella apja, aki a legidősebb volt a három gyerek közül.

Még több költözés, ideiglenes munkák, nehézségek a rendszeresen váltogatni kényszerült iskolákban – ezekről csak a családi legendákból tud. Az apja megnősült, feleségül vett egy spanyol lányt, lett három fiúk és egy lányuk. Anyja nem sokkal Graziella születése után meghalt, szinte alig van emléke róla.

Apja, a négy gyerekkel végül megállapodott a környékünkön, mindig kis településeken béreltek, amit tudtak, mert az apának a saját családi ház volt az álma. Mint otthon, Chilében. De nem sikerült megélnie, hogy így legyen, a szálfa egyenes, ötvenes férfit néhány perc alatt elvitte az infarktus.

Graziella az érettségi évében volt, soha fel sem merült, hogy ne mehetne egyetemre, állatdoktornak tanulni. A bátyjai csak „kisokosnak” hívták otthon, mert mindig olvasott, készült a vizsgákra és a diplomás életre.

Apjuk halála után minden megváltozott. Maradhattak ugyan a bérelt lakásban, de, miután alig valami kis pénzt örököltek apjuk után, a havi bérleti díj is egyre nagyobb gondot okozott. A két legidősebb testvér már elvégezte a középiskolát, így  elmentek dolgozni. Egyikük pultos lett egy bárban, sok hónap mosogatás után, másikuk a városi közterület-fenntartónál ült fel egy, a strandokat takarító nagy masinára, amelyek minden éjszaka, télen-nyáron, összeszedik a szemetet és lesimítják a homokot.

Paolo, a harmadik testvér, különc gyerek volt. Mire mindenki észbe kapott, már komoly drogfüggővé avanzsált. Pénze nem lévén – még iskolába járt, de nem Graziellával együtt – a lakásból kezdett el lopkodni olyasmiket, amiket potom pénzért el tudott kótyavetyélni, hogy meglegyen a napi adag. Ígéretek, fogadkozások, elvonókúra – semmi nem használt. A visszaesés mindig bekövetkezett. Már a börtön fenyegetett – mert az időközben drogárussá is vált testvér bandájából szinte mindenkit letartóztattak.

A négy testvér közül a legidősebb éppen nősülni készült, Graziella meg az egyetemre, amikor szembesültek azzal, hogy Paolot meg kell menteni, bármi áron. Sem az esküvőből, sem az egyetemből nem lett semmi.

Ma felváltva őrködnek Paolo felett, akit egyedül még a közértbe sem engednek elmenni. Kísérik mindenhová, nincs bezárva a lakásba – és úgy dolgoznak közben, ahogy tudnak. Leggyakrabban Graziella van vele, ezért is tud csak hat órában jönni takarítani, és minden héten készítenek egy táblázatot, ki mikor felügyel Paolora.

Működött, sokáig. Vagyis tegnap délutánig. Paolo, azt mondván, hogy beáztatja magát a kádba, eltűnt a fürdőszobában. Mire Graziellának eszébe jutott, hogy, sok ideje van már bent és nagy a csend, addigra Paolo felvágta az ereit a kádban, és már nem lehetett megmenteni.

Egy búcsúlevél maradt csak az életéből, és sok szenvedés, mindenkinek.

A levél ennyiből állt:

Miattatok jobb fickó akartam lenni. De képtelen vagyok rá.

Horn Anna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.