Április 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

LUCA AJTAJA


Remélik, magunkkal viszünk valamit az ő világukból, mert ők örülnek, hogy mi itt hagyunk valamit a mienkből

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sziasztok! Érdekes, megható és nagyon irigylésre méltó sztori Új-Zélandról. Csodálkozzatok, vágyakozzatok velem:) Bárcsak Luca is olvashatná még ezt az írást, amiben meg szeretném mutatni, hogy van még normális értékrend a világon.

Egy futó barátom miatt többször lábadt könnybe a szemem az elmúlt héten. Juli a családjával, férjével és kisfiával Ausztráliában él hosszú évek óta. Mindig érdeklődve olvasom, ahogy mindenben ellenpéldával tud szolgálni a mi mostani, itteni életünkre. Boldogan, szabadon és nagy megbecsülésben élnek a távoli országban. Múlt héten megkapták az állampolgárságot. Ausztráliában nem osztogatják ezt olyan könnyen, mint nálunk a speciális menekültstátuszt, így amikor átküldte a fotókat az eskütételükről és a dokumentumról, elérzékenyültem. Büszke voltam rá és éreztem azt az örömet, amit ő. Kemény munka gyümölcse ez, igazi megtiszteltetés.

Csak néhány nappal voltunk a borzalmas és megdöbbentő új-zélandi mészárlás után, ahova Juli éppen élete talán legnagyobb futó eseményére utazott családjával, az állampolgársági ceremónia másnapján.  A „Ring of Fire NZ” nagyon kemény ultrafutó verseny a Ruapehu vulkánon. A táv 72,9 km, 3396 m szintkülönbséggel. Itteni idő szerint pénteken 16:00 órakor rajtoltak. Nagyon izgultam, üzeneteket írogattam, pedig tudtam, hogy úgysem olvashatja. Arra gondoltam, ha írok, akkor a műholdas kapcsolat miatt „biztos érzi”, hogy gondolok rá és szorítok neki. (Mondjuk az üzenetek tartalmilag kevésbé voltak szentimentálisak: „Szombat, 07:01, már dolgozom, te még futsz. Kurva élet! Nem vagy normális – tartom!”) Majd végre, 15:39:45 mp futás után beért a célba és én megnyugodtam. Könnyes szemmel „diadaltáncot” jártam. Ez az! Megcsinálta! Fantasztikus!

Ma tudtunk kicsit hosszabban kommunikálni az élményeiről és láthattam a lenyűgöző képeket, amik a verseny közben készültek.

Elmesélte, hogy már az érkezésükkor nagyon megható dolog történt. Az eseményre ausztrálként regisztrált, ám egy Facebook-posztban megemlítette, hogy ők igaziból magyarok és legnagyobb meglepetésére a szervezők az utolsó pillanatban beszereztek egy magyar zászlót is annak ellenére, hogy nem is volt hivatalosan magyar a versenyzők között. Ezzel a figyelmes gesztussal indult a verseny és a varázslat végig kitartott.

Bemásolom a számomra legmeghatározóbb szövegbuborékot a levelezésünkből: „Az egesz hihetetlen! Nem a futás, hanem ez a hely, az emberek, a természet. A maori kultúra egy csoda, nagyon spirituális, de teljesen földhöz ragadt, érzik a természetet, együtt élnek vele, tisztelik és csodálják. Nem vallásosak, a teremtőben hisznek, aki megalkotta ezt a csodálatos világot, amiben élhetünk. Bakker, sírtak a helyi ‘bölcsek’, akik fogadtak minket, annyira meghatódtak, hogy a világ mas tájairól jöttek emberek ide, az ő csodálatos földjükre. Megköszönték és mondták, hogy remélik, magunkkal viszünk valamit az ő világukból, mert ők örülnek, hogy mi itt hagyunk valamit a mienkből. We are in this together – ezt mondták. Hihetetlen élmény volt…”

Olvastam és újra nem tudott a szemem előtt képződött fátyol a helyén maradni. Csak így lenne szabad gondolkodni. Mennyire messze vagyunk mi itt ettől! Egyre messzebb. Ott kellene élnem – gondoltam.

Juli üzenetét átmásoltam a barátnőmnek is, hogy ő is lássa, hogy van ilyen.

„Igen, így kellene gondolkodni mindenkinek!”  – jött a válasz. – „Itt viszont ez van helyette, mutatom”, majd átlinkelt egy Facebook-posztot Péterfy Gergely író oldaláról.

„Nemzeti érzelmű anyukák a Tescoban, sorban állás közben:

„- Nem fogok zsidó nevet adni a gyerekemnek…!

– Fúj! Adj neki valami bibliait.

– Az lesz…!”

A poszt, majd az alatta lévő kommentek visszarántottak a magyar valóságba a maori bölcsek és az új-zélandi mentalitás világából. Érdemes őket elolvasni, ha van rá lehetőségetek. Sírni ezeken is lehet. Párat bemásolok:

„Gimnáziumi osztálytársnőm, szinte szóról szóra ugyanezt mondta, hogy nem lesz zsidó neve a gyereknek. El is nevezték a kisfiukat Ábelnek. Merthogy az olyan szép székely név, ugye.”

„Zalán nevű gyermekemnél mondta egy játszótéri anyuka, hogy milyen szép ősi magyar neve van. Néztem hülyén. Mondja: hát tudoooood, a Zalán futása. Tudom, csillagom, de te tudod ki elől futott?”

„Középső lányom Tamara. Kérdés: Miért adtok neki orosz nevet? Fújj! Mondom: Nem orosz, a bibliai Támár névből ered, héber. Erre a diplomás kérdező, kidülledő szemekkel: Zsidók vagytok??? Mostnemazé, de köze? És, ha igen? És ha nem?”

Az a kár, amit a szisztematikus gyűlöletkeltés okoz ebben az országban nem tudom, hogy hogyan és mikor lesz visszafordítható. Az oktatás lebutításával, a történelem meghamisításával pedig a kirekesztő, gyűlölködő, sötétségbe taszított emberek halmaza egyre csak duzzad.

Talán meg kellene futtatni a kormányt és a híveiket a Ruapheu vulkán körül, hátha hoznak magukkal valamit az ottani szellemiségből. Igaz, nem kívánnám a helyieknek, hogy belőlük ott maradjon bármi.

A poszt és a kommentek olvasgatása közben a szomorúságomba jó érzés is vegyült, hogy van még hely a világon, ahol úgy gondolkodnak, ahogy én. Egy ország, ahol a sokkoló merénylet után sem a gyűlölet, a kirekesztés és a félelem uralkodott el, hanem a még erősebb összetartozás, szolidaritás és egység érzése. Egy ország, aminek fiatal, nő miniszterelnöke a maori bölcsek szellemiségében vezeti az országát, és kezeli a mostani helyzetet. Egy ország, ahol meglepetésből magyar zászlót tűztek ki egy barátomnak. Új-Zéland messze van, de legalább van. Azzal, hogy van, remény is van, hogy talán egyszer itt is így lesz.

Hallasz, Luca? Te tudtad ezt, benned ott volt a maori bölcsek szelleme…

A pillangó: Luca Új-Zélandon

rb

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.