Június 19,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A tüzet már meg is gyújtotta alattunk

Tudom, hogy folyton borúlátó vagyok, és hogy szinte mindig valami saját gyártású konteóval bombázom a környezetemet, de Orbánhoz hasonlóan én sem tudok kiugrani a megszokott szerepemből. Pont úgy, ahogy most is: eluralkodott rajtam a sikítófrász, szemeim fennakadtak és némi ideggörcs kísérte rángatózás közepette látomásom lett. Most éppen arról, hogy Orbán kiadta a végérvényes utasítást az EU elhagyására. Kilenc év keleti nyitás után elérkeztünk a nyugati zárás évébe.

Egész biztosan sok érv szól amellett, hogy kifejezetten érdeke az Unióban maradni. Úgy gondolom, hogy ezek az érvek az elmúlt napok eseményeit figyelve érvényüket vesztették. Azt, hogy szerintem miért van ez így, vázlatpontokba szedve kifejtem.

A NAGY ARCVESZTÉS NAPJA – 2019. március 20.

A március 20-i EPP-ülésre Viktor és csapata azzal a magabiztos meggyőződéssel ment Brüsszelbe, hogy bár most egy kicsit forróbb lett a talaj, de – mint ahogy eddig is – most sem fog történni semmi különös. Az uniós bürokraták megfogalmaznak egy ejnyebejnyét, talán még egy határozatot is elfogadnak arról, hogy a nyugati tűréshatárhoz képest Magyarországon néhány éve megnőtt a büdösségi faktor, és ennyi. Arra az esetre pedig, ha netán valami kellemetlenebb dolog történne – felfüggesztés vagy kizárás -, Viktor vitt előre becsomagolt fenyegetéseket: ha felfüggesztenek akkor kilépünk, és ha kizárnak/kilépünk, akkor még néhány bratyipárt is ki fog lépni (mondjuk ezt én kétkedve fogadtam; gyerekes fenyegetőzésnek jó, de egy cimborája sem hagyta volna ott az EPP-t csak azért, hogy aztán Viktorral kényszerüljön új homokozón osztozni).

Az eredményt már tudjuk, de szerintem még a Viktor mellett álldogáló Gulyás Gergelynek is elkerekedtek a sztenderd állapotban is döbbenten guvadó szemei, amikor a vezér odacsusszantotta neki a narratíva módosításáról a kis cetlit: „legyen az, hogy mégsem lépünk ki, csak önként hibernáljuk magunkat”. Ami érdekesebb lehet – bár csak gyanítható – az, ami ezt megelőzően történhetett: Viktor nyomatékosan megkapta az üzenetet Moszkvából, hogy ki ne merészeljen lépni.

AZONNALI IRÁNYVÁLTÁS

Mivel Orbánnak nem erőssége az önismeret, sem pedig az önkritika, valamint veszíteni végképp nem tud, megindult a propaganda gépezete és ezzel együtt a háromszög négyszögesítése. Elsőnek megkezdődött a helyzet kiértékelése és annak pozitív fénybe helyezése: „nyugi, a hajó nem süllyed… mi így úszunk.” Majd pedig néhány napnyi kussolás után megkezdődött az amit már előre sejteni lehetett: nem fognak leállni, a békát nem nyelik le. Ha kell, a házat is felgyújtják, de nem fognak egy lépést sem tenni hátra. És hogy ezek után mi következik, azt az alábbi öt cikkből fogom levezetni:

Gondolom, Orbán az elmúlt 2-3 napot a fejét kezébe temetve töltötte és felmérte a károkat. Befolyása és maradék tekintélye is elúszott, a szélsőjobbos fasiszta szövetségesei sem igazán fognak örülni, ha átmegy hozzájuk játszani, Weber hamarosan megindítja a pontozásos rendszeren alapuló pénzosztást… egyáltalán még mi az, ami miatt megéri az unióban maradás? Orbán fejével gondolkodva (ami eléggé megviselt) a következőkre jutottam:

Ami miatt érdemes bent maradni:

– A legfontosabb: a pénz, bár már ez sem sokáig.

– Putyin nem díjazná ha kilépnénk; Viktor első számú feladata a zavarkeltés és rombolás Európában. Ezt viszont csak a szövetségen belül lehet.

 Ami a kilépés mellett szól:

– Ha kilépünk, végre nem lesz semmilyen nyugati póráz, Viktor azt tehet, amit akar. Eléggé elbízta már magát, a hosszabb távú károkkal nem törődik: ezt is megoldják majd valahogy, elvégre a magyar ember hátán fát lehet hasogatni.

– Mivel a Néppártból mindenképpen távozás lesz, az autógyártók sem maradnak sokáig. Nagyon valószínű, hogy Viktor csak a néppárti támogatásokért cserébe engedte be a három nagy német autógyárat, hogy aztán semmi pénzért termeljék kifelé a hasznot a magyar melósok. Ezek után a gyáraknak már nem lesz maradásuk, sejthetik, hogy hamarosan ellenük is megindulnak majd az aljas hadjáratok.

– Ha eltűnnek az autógyárak, végre lesz átcsoportosítható szabad munkaerő az építőiparba és a hamarosan beinduló lőszer- és fegyvergyárakba. Egy gépkarabély vagy egy félautomata géppisztoly legyártása jelentősen egyszerűbb és kevesebb munkást igényel, és az sem mellékes, hogy 5-7 gépkarabély pont ér annyit mint egy, a szerelősorról frissen legördülő autó.

– Végre bevezetheti a halálbüntetést (a kétbites szavazók körében hatalmas támogatást fog szerezni), aminek csak az unió állta az útját. És itt el is jutottunk a legfontosabb ponthoz: Orbán az a fajta diktátor, aki a zsarnoki hatalomgyakorlás minden kis szeletét meg akarja ízlelni, legyen az kínzás, kivégzés, vagy akár sajátkezűleg végrehajtott gyilkosság(ok). Csak hogy a szemléltetéshez ne kelljen sokat keresgélni, itt van Orbán Viktor egyik néhai barátja és példaképe: Moammer Kadhafi.

Jól kivehető, hogy a néhány napnyi csöndes töprengés után előbújtak a bunkerből és kiadták a parancsot a támadásra. Az egész Európai Unió sorosbérenc, jobb lesz nekünk a Néppárton kívül (mert ők is Soros emberei), stb…

Persze ez sem lesz sétagalopp, de ahogy az ominózus békához hasonlóan eddig is meg tudta úgy főzni a magyar népet, hogy az nem ugrott ki a fazékból, most is ezt fogja tenni. És a lángokat már fel is lobbantotta alattunk.

Horváth Zoltán

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS