Június 18,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Cselekedni kell! Mindenkinek a saját eszközeivel

Reggelente, ahogy felébredek a telefon után nyúlok először. Átkozott függőség – gondolom és kényszerítem magam néha, hogy ne tegyem. Jó, de mi van, ha történt valami? Mi van, ha ez az a reggel, amikor a sokat álmodott push üzenet villan majd fel: „Orbán Viktor beadta lemondását. A kormány megbukott.” Mi van, ha ott van az üzenet? – nem várhatok egy percet sem, meg kell néznem. Nincs ott. Átfutom a híreket, visszamegyek arra, amit a legfontosabbnak tartok, hozok egy kávét, elkezdek olvasni.

A hírek hol elkeserítenek, hol indulatokat gerjesztenek bennem. Leggyakrabban a tehetetlenség fojtogató érzését érzem és a döbbenetet, hogy mások hogy csinálják vajon, hogy nem érzik ezt. Tíz év alatt egyetlen felszabadult hónapom volt ez alól az érzés alól. A tavalyi december volt az. Amikor december 8-án áttörtünk a meglepett rendőrsorfalon, akkor ott tízévnyi elfojtott düh és elkeseredés szakadt ki belőlem. Azt éreztem, hogy végre sikerrel tettem valamit. Aztán jött a sokkoló felismerés (ahogy erről korábban már írtam), hogy mindössze néhányan vittük ezt véghez. Nem a munkások hadának sikerült, hanem csak nekünk, pár száz embernek. A tömeg és a vezetőik már hazamentek addigra. „A szónok mindig a te véredről beszél, amikor az utolsó cseppig akar harcolni” – mondta egyszer valaki, valahol és ott, akkor megéreztem mit is jelent ez. Aztán beindultak a decemberi események. Dühvel, haraggal, elszántan, félelem nélkül. Kialakult az „utcanépe” közti egység. Azt hittük, hogy ez a friss és valós „öntudatra ébredés” elsöpri a hatalmat. Nem tette. Nem vagyok sem politológus, sem politikai elemző, hogy megfejtsem, hogy miért történt ez így. Azt érzem, hogy valakik elvettek tőlem és ettől az országtól valamit. A legnagyobb dolgot, a lehetőséget. A fojtogató érzés visszatért, de a decemberi események nem múltak el nyomtalanul. Az egység még megvan az emberek között. Március 15-én délután, amikor szétnéztem és nem láttam jobbikos zászlókat nagyon rossz érzés fogott el. Elkezdődött már a műsor, amikor megérkeztek a Jobbik zászlói. Sietve tolakodtak előre a többiek közé. Megnyugodtam. Úgy gondolom, hogy amíg ezt az egységet nem verik szét, még megvan az esély a sikerre.

Azonban ehhez mindenkinek fel kell végre ismernie, hogy tennie kell valamit! Persze mindnyájunknak más–más eszközök állnak a rendelkezésünkre a cselekvéshez. Mindegy, valamilyen formában részt kell venni a folyamatban. Van, aki csak annyit tehet, hogy elmegy szavazni. Van, aki megoszt cikkeket a közösségi oldalakon és van, aki megírja őket. Van, aki kimegy tüntetni, van aki ezt csendben teszi, van aki kevésbé. Van, aki megszervezi a demonstrációkat, lakossági fórumokat és van, aki a finanszírozásban segít. Van, aki arccal felvállalja a felsoroltakat, vagy közülük bármelyiket és van, aki nem meri, vagy nem teheti.

Az viszont mindegyikünkben közös, hogy tudunk arról, hogy mi történik körülöttünk. Tájékozottak vagyunk, mert tudunk honnan tájékozódni. A kormány ennek a lehetőségét szisztematikusan vonta meg emberek tömegeitől tíz év alatt a hatalom megtartásának érdekében, a mindnyájunk számára ismert módszerekkel. Eleinte csak szabályozta az információ áramlását, később már nyílt hazugságokat terjesztett a propagandistái és a plakátkampányok által. Budapesten nem annyira rossz a helyzet (bár a saját ismerőseim köréből is tudnék elborzasztó példákat hozni az ellenkezőjére), viszont a vidék szinte teljesen kiszolgáltatott a népbutításnak, manipulációnak. Régóta gondolkodom azon, hogy hogyan lehetne ezen segíteni. Most úgy tűnik, találtam egy megoldást.

Gyakran találkoztam korábban a tüntetéseken a „Nyomtass te is” kiadványaival. Elvettem, elolvastam és nyomasztott, hogy mit is kezdjek vele. Nyomtatnék én, de mindig kifogy a patron. (Többnyire akkor, amikor a színházjegyem szeretném kinyomtatni az utolsó pillanatban.) Nem tudok  ipari mennyiséget sokszorosítani, hagyjanak – gondoltam – nyomtasson más!

Pár hete egy barátom, akivel gyakran keressük a lehetőséget, hogy még mivel tudnánk segíteni a regnáló hatalom megdöntésében, azzal hívott fel, hogy mi lenne, ha terjesztenénk a „Nyomtass te is” kiadványait, vidékre tartó vonatokon. Le kellene szedni viszont róla a „Nyomtass te is” feliratot. Tőlem függetlenül, ő sem tartotta jónak a megközelítést, amit az elnevezés sugall, főleg abban a közegben, ahova szántuk. Úgy döntöttünk, hogy felvesszük a kapcsolatot a szerkesztőséggel. Folyt pár egyeztetés, de a végkifejlet az lett, hogy noha megértik az aggályainkat, nem járulnak hozzá a változtatáshoz. Ez mára egy „brand”, nem akarnak hozzányúlni. Maga a kiadvány, a koncepció, a tartalom tetszett nekünk is, így elfogadtuk az érveiket és belevágtunk a munkába.

A lap, tényleg csak egy lap. Egy darab A4 – es papír két oldalára van nyomtatva a szöveg, majd félbe van hajtva. Az adott héten legfontosabbnak ítélt események szerepelnek benne tömören. A híreket újságírók írják, szakemberek szerkesztik, tördelik, teszik nyomtatásra alkalmassá. Az egyeztetések során kiderült, hogy nem is kell feltétlenül kinyomtatni a terjesztésben résztvevőknek, megkaphatják készen is. Vannak támogatók, akik így segítenek.

A lap egyik vezetője elmondta, hogy volt egy idős néni, aki rendszeresen eljött Csepelről húsz-negyven darabért, hogy azt a szomszédai postaládájába beszórja.

A megyeszékhelyeken többnyire vannak terjesztők, ők intézik a környékbelieknek a nyomtatást, amennyiben szükséges. Nagyon jó dolognak tartom, hogy a vidéki kiadásokban szerepelnek helyi hírek is. A cél az lenne, hogy minden héten, mindenkihez jusson el friss kiadvány. Lehetőleg úgy, hogy legyen egy helybéli, aki szétszórja. Azonban nagyon nehéz feladat olyan embert találni, aki ezt felvállalja. Így gyakran Budapestről viszik el a híreket az apró településekre a terjesztők.

Szombaton mi is elindultunk öten, kétezer példánnyal Rákóczifalvára és Rákócziújfalura. Útközben hajtogattuk az újságot és pont addigra végeztünk, mire odaértünk. „2000 hajtásnyi távolságra vagyunk.” –  viccelődtünk. Ahogy leparkoltunk, felettünk végig lámpaoszlopokra erősített „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!” – feliratú táblák voltak. Indításként nem volt rossz ezt meglátni ahhoz, hogy már ne is érdekeljen, hogy mennyire fázom.

A faluban sajnos alig-alig találkoztunk emberekkel a rossz idő miatt. Akikkel viszont összefutottunk, ők nagyon kedvesen fogadták a kiadványt. Nem értették kik mászkálnak az utcán a szélviharban, ezért volt, aki kijött a kerítéshez a kutyák ugatására. „Ingyenes újság Budapestről. Tessék elolvasni és esetleg beszélni róla a szomszédokkal.”

A kútról vizet hozó biciklis férfi, az idegenek láttán lassító, majd érdeklődve megálló autósok egyformán kedvesen vették el a lapot és ígérték meg, hogy el fogják olvasni.

Egy idős férfi megkérdezte, hogy „Akkor mondja csak kedves, a plakát nem igaz?”. Nem – válaszoltam. „Akkor azt mondja, ez az igazság, ami ebben van leírva?” Igen – mondtam határozottan, mosolyogva. „Honnan tudjam?” – kérdezett vissza. Zavarba hozott. Nem találtam még meg erre a megfelelő választ. Megnyert sajtóperekről beszéltem és arról, hogy nem is jönnek menekültek már nagyon régóta, csak elenyésző számban, de ők sem akarnak itt maradni. Aki pedig marad, az sem árt senkinek. Ezeket persze akkor, ott nem tudtam kifejteni, vagy bizonyítani a kerítések mögött őrjöngve ugató kutyák zajában.

Azóta azon gondolkodom, hogy olyan lehetett a szituáció a bácsi szemszögéből, mintha nekem valaki azt próbálná elmagyarázni kedvesen, higgyem el, hogy Gajdics Ottó és Bayer Zsolt írja meg a tutit. Lenne bennem némi fenntartás…

Miután végeztünk a két, nem túl gazdag, sőt a belső utcákon leginkább szegény, de meglepően rendezett kis faluval, Martfűre is jutott néhány példány „szamizdat”.

A terjesztőknek nagyon jó tapasztalataik vannak kis településeken, ahova egy hónapon keresztül, minden héten levitték az újságot. Független közvélemény-kutatóval megmérették, hogy mennyire olvasták el a lapot az emberek. Kiderült, hogy elolvasták, képben voltak, sőt várták a következő számot.

Sok önzetlen, lelkes ember dolgozik, hogy sikerüljön minél többekhez eljuttatni a valós híreket, mert „Joguk van tudni!”. Aztán, ha már tudják, akkor bízunk benne, hogy cselekedni is fognak majd. Ki így, ki úgy, a saját eszközeivel.

rb

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS