Szeptember 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ne fogadjuk el, hogy kórházba ma már meghalni járunk

Az ajkai Magyar Imre Kórház egyik, felépülése után elbocsájtott idős betege az intézmény mállott, rossz állapotú lépcsőjén legurult, majd később, vélhetően az elszenvedett sérülései következtében elhunyt. Balesetek sajnos előfordulnak, még a világ legmodernebb, legbiztonságosabb kórházában is, ez szinte elkerülhetetlen. Jelen esetben azonban arról van szó, hogy az idős férfi hozzátartozója szerint a kórházban lévő lépcsőfokok tördezettek, omladoznak és mállanak, tehét modern kórházról nincs szó. Ez a helyzet pedig nem két napja áll fenn, hanem már évekkel ezelőtt is jellemző volt az intézményre. Azt nem állítja senki – maga a rokon sem, hiszen nem volt jelen a baleset idején –, hogy az idős férfi a lépcsősor rossz állapota miatt zuhant le, azonban ez is egy lehetőség. Kit lepne meg ugyanis az, ha valaki az egészségügyi rendszer hiányosságainak, rossz körülményeinek áldozatává válna? Történt ilyen már korábban is, és még fog is a jövőben. Csak hogy lássuk, hol is tart ma a világszínvonalú egészségügyünk:

Forrás: Orbanzona, a fotó illusztráció

 

Forrás: Index olvasói fotó, eü-ellátó/ a fotó illusztráció

Ezekért az állapotokért természetesen nem az ott dolgozókat kell felelőssé tenni, hiszen nagy többségük szinte éhbérért dolgozza ki a lelkét is az oda bekerülő betegekért. Az a rendszer, amely évtizedek óta évről-évre egyre jobban rohad, már eddig is emberek ezreinek halálát okozta. Ennek ellenére sem javul az égvilágon semmi. Noha a legtöbb magyar ember kötelezően fizeti be a tb-járulékot, azért ma már nem kap semmi olyat, ami megérne akár egy fillért is. A kórházak a halált jelenthetik, ahonnan csak a szerencsések, vagy a protekcióval rendelkezők térnek vissza élve.  Minden egyes hasonló balesetről be kellene számolni és érdemben ki kellene vizsgálni, hogy legalább tanulni lehessen a hibákból, ha már elkerülni nem sikerült. Ezért is borzasztóan elszomorító az, ami a baleset megjelenését követően történt.

A Magyar Narancs szerekesztősége a következő üzenetet kapta a nekik korábban a történetet elmesélő rokontól:

…cikkünk megjelenését követően a férfi közvetlen családtagjai annak közlésére kérték lapunkat, hogy nem ők tájékoztatták az esetről a Narancs.hu-t, az esetet semmiképp nem kívánták a nyilvánosság elé tárni.

Az emberek egyszerűen félnek. Félnek attól, hogy mi történik, ha kiderül az igazság. Mi történik, ha ország-világ szembesül azzal, hogy az ajkai kórházban töredezik, mállik a lépcső. Eljutottunk oda, hogy nem a rendszer fenntartójának van félnivalója egy esetleges baleset kapcsán, hanem annak, aki rokonát egy, a kórházban történt balesetet követően elvesztette. Ez egyáltalán nem normális, sőt, ijesztő. Az egészségügyi rendszer szolgáltatás. És mint ilyen, azért az ember – ha már kénytelen érte fizetni – elvár egy bizonyos színvonalat. Elvárja, hogy ha rokona vagy ő maga oda bekerül, akkor ne kelljen attól tartania, hogy lezuhan a lépcsőn, ráomlik a vakolat, vagy kiesik egy rozoga, száz éves ablakon. Olyan nagy elvárás ez? Úgy tűnik, igen.

Akkor azonban, ha minden ilyen eset a feledés homályába vész, mert a hozzátartozók, esetleg maguk a kárvallottak sem merik kinyitni a szájukat, ne csodálkozzunk azon, hogy azok továbbra is gond nélkül előfordulnak. A nyilvánosság erejénél nem sok hatékonyabb dolog létezik. Lehet ugyanis egy balesetet, vagy műhibát követően írni magának a főigazgatónak is – ezt természetesen tegyük is meg -, de ne felejtsük el, hogy a sajtó nyilvánossága sokszor többet ér, mintha zárt ajtók mögött próbálnánk meg rendezni a dolgainkat. A sajtó minden ember jó barátja kellene hogy legyen, nem pedig egy olyan intézmény, amitől tartunk. Ezt először maga a balesetben elhunyt rokona is így vélte, aztán mégis meggondolta magát valamiért:

Mindez hétfőn történt, olvasónk azt sem érti, miért nem látta, hallotta viszont a baleset hírét egyik médiumban sem.

A kórház vezetése nem fogja önszántából értesíteni a sajtót arról, hogy ott egy baleset történt. Ők megpróbálják minél csendesebben elintézni a dolgot, nehogy gondba kerüljenek. A Kásler vezette EMMI ugyanis egy ilyen történetet követően nem kiküld egy csapatot, hogy az kivizsgálja az esetet, majd a tanulságok levonása után helyrehozza a szóbanforgó lépcsősort. Egy csapatot ugyan lehet, hogy kiküld Ajkára, de abból nem lépcsőjavítás, hanem lehordás lesz mindösszesen. Az ég egy adta világon semmi nem fog megváltozni, ameddig fel nem fogjuk, hogy a sajtó a demokrácia egyik legutolsó, még hellyel-közzel funkcionáló bástyája. Nem mellesleg nem kerül semmibe. Ezért is nehéz megértenem azt, hogy miért félünk attól, hogy történetünket ne csak egy Facebook-poszt komment szekciójával, hanem valamelyik még független lap szerkesztőségével osszuk meg.

Már régen nincs mitől félni ebben az országban. Eljutottunk ugyanis arra a pontra, amikor már csak előre lehet menekülni. Ne higgyük azt, hogy a hallgatással túlélhetjük ezt a rendszert, nem fogjuk. Küzdjünk inkább a maradék erőnkkel is, hogy ha talán nekünk már nem, de legalább az unokáinknak jobb legyen. Ne féljünk!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS