Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nektek ez az arányos munka?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kövér László – a tisztelt ház további székmelengetőivel egyetemben – újabb fizetésemelésnek örülhet. Egy tavaly elfogadott törvény értelmében a képviselők fizetését a nemzetgazdasági átlagkeresethez igazították, ami idén is növekedett, ezért úgy illik, hogy a képviselők is emelést kapjanak. Ez konrkétan annyit jelent, hogy egy átlagos, mezei képviselő fizetése 90 000 forinttal nőtt március elsejével. Vagyis annyival, amennyit – vagy kevesebbet – több százezren keresnek egy egész hónapban. Ők azonban még a – mondhatni – szerencsétlenebbek, Kövér László házmester fizetése ugyanis ezzel az emeléssel már bruttó 2 670 000 forintra nőtt. Ezt most át lehetne számolni lélegeztetőgépre, havi lakbérre, vagy akár kenyérre is, a tényen nem változtatna: gusztustalan módon sokat keres az ország házmestere.

Javasolnám, hogy kezdésnek térjünk vissza az átlagkereset számításához, amelynek értelmében ma – a legutóbbi adatok szerint – a havi bruttó átlagkereset 329 900 forint volt. Ez a szám úgy jön ki, hogy mindenki bérét – a legalacsonyabb béren élők és a legmagasabb béren élők fizetését, illetve azt, ami közte van – összeadják, majd átlagot vonnak. Benne van ebben tehát Mari néni közmunkásbére és Mészáros Lőrinc havi 13 000 000 000 forintja is. Hogy ez a számítási rendszer nem igazságos? Nem bizony. Ezért sem véletlen, hogy a parlamenten tavaly áttolt új törvény ehhez az átlaghoz viszonyítja a képviselők fizetését, nem pedig a mediánhoz. Máskülönben kénytelenek lennének sokkal alacsonyabb emelésekkel beérni. Hogy mennyi az annyi? Lássuk:

A magyar dolgozók kétharmada, azaz több mint 3 millió dolgozó fizetése egyáltalán nem éri el a bruttó 324 (ez a szám azóta változott) ezer forintot. Vagyis 100 dolgozóból 70 nem keresi meg a KSH által havonta közölt átlagbért. Sőt, a munkavállalók fele – több, mint 2 millió dolgozó – bruttó 240 ezer forintnál is kevesebbet keres. (Népszava)

Ez persze teljesen hidegen hagyja a képviselőket, sőt még ki is emelik, hogy ők voltak az utolsók a sorban, mivel a közszolgálat számos területén volt már korábban béremelés, de náluk még nem. Szegény képviselők, még a végén megsajnálom őket, amiért hónapokat voltak kénytelenek várni a 90 000 forintos havi béremelésükre. Hogy sikerült egyáltalán túlélniük hó végéig? Hiszen fizetni kellett a havertól áron alul kapott budai, vagy ferencvárosi önkormányzati ingatlan havi lakbérét is. Még szerencse, hogy nem kellett izgulniuk sem a telefonszámláik, sem pedig az üzemanyag költségük miatt úgy, mint bármely más, az adóit tisztességesen befizető állampolgárnak.

Az Országgyűlés tisztségviselőinek tiszteletdíja az általuk vállalt munkával arányosan alakul. (Fidesz-frakció)

Valóban így lenne? Komolyan gondolják azt, hogy havi szinten – juttatásokkal együtt – megérdemlik a több mint 1 millió forintot? Nem beszélve Kövérről, akinek fizetése nevetségesen magas, főleg annak tükrében, hogy az ellenzéki képviselők lekommunistázásánál és mikrofonjuk kikapcsolásánál talán csak a riporterek kérdéseinek nem megválaszolása megy neki jobban. Az, ami a parlamentben immár évek óta “munka” néven folyik nem más, mint egy büdös nagy semmi. A kormánypárti képviselők az ellenzék által feltett kérdésekre nem válaszolnak, boldog karácsonyt és adventet kívánnak, majd letudják munkájukat, már ha egyáltalán megjelentek a Parlament épületében aznap.

Amennyiben a politikusok fizetését azok az emberek szabnák meg, akik a valóságban egyébként az ő munkáltatóik – vagyis minden egyes adófizető –, kötve hiszem, hogy havi 40 ezer forintnál többet kapna a nagy többségük. Mert az, amit ők ott milliós fizetésekért művelnek a bársonyszékeikben nevetgélve, egy ország szégyene. Itt kell azonban megjegyeznem, hogy nem csak a kormánypárti politikusokra gondoltam ám, az ellenzéki padsorokban sincsenek sokkal többen olyanok, akik magasabb fizetést érdemelnének, mint bármely, a munkáját becsülettel elvégző hazai dolgozó. A képviselői fizetések nevetséges mértékének egyetlen magyarázata az, hogy ők maguk döntenek annak nagyságrendjéről. Ha ez nem így lenne, fogadni mernék arra, hogy előbb mennének el Aldi pénztárosnak, mint hogy a magyarokat képviseljék.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.