Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A rendszerben van a hiba

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem szeretnék ötleteket adni a közelgő EP- és önkormányzati választásokra senkinek, de miután a hír nyilvános, nem hiszem, hogy tőlem fognak trükköket tanulni azok, akiknek szükségük van csalásra.

Történt, hogy a hétvégén Spanyolországban előrehozott helyi választások voltak az egyik tartományban. A végeredmény azt mutatta, hogy 81 szavazattal több érkezett a három jelöltre, mint ahány szavazó összesen részt vett a szavazáson.  Hűha, ez nem semmi állampolgári lelkesedés!

Persze mindenki azonnal vizsgálatot követelt, amely még tegnapelőtt el is kezdődött.

Az egyik jelölt – egy 51 éves hölgy, aki egészen az idei évig az itteni Néppárt tagja volt, majd átült gyorsan, ügyesen egy másik csapatba – mert az eredeti ma kicsit kevésbé népszerű -, még a választások előtt kijelentette, hogy mindent meg kell tenni a győzelemért. A sajátjáért, persze.

És lám, valamilyen módon a többletszavazatok az ő nevéhez köthetőek, a vizsgálat első, eddig nyilvánosságra hozott adatai alapján. Hogy hogyan, az nem világos számomra, de amikor megkérdezték tegnap a hölgyet minderről, annyit válaszolt: a rendszerben lehet a hiba. Mármint a szavazatszámláló rendszerben.

Na, ettől azért elhűltem.

Mert valami szoftver-hibával kezdte, de mikor kiderült két kérdésből, hogy azt sem tudja, mi az a szoftver, akkor jött a „nem jól működhetett a laptop” című örökzöld – az lesz szerintem előbb-utóbb –, majd itt hirtelen félbeszakadt a rádióműsor, amiben mindezt hallottam.

Átvette a szót az őt indító párt valakije, aki csak annyit mondott: a párt egyelőre paralizálta – szó szerint, vagyis befagyasztotta – a választási eredmények értékelését.

Így, egyszerűen. Persze, kíváncsian várom a fejleményeket, de addig is el kell töprengenem azon, ugyanez vajon előfordulhat-e Magyarországon, bárhol, bármikor.

Kizárt. Nálunk minden tiszta, világos és átlátható. Mint 2018 is bebizonyította, ahol az összes visszásságot, feljelentést, kifogást, panaszt lesöpörték azok, akiknek hatalmukban vagy érdekükben volt ez. Nemzetközi megfigyelők? Kac. Majd szépen megvezetjük őket (ma sem értem, hogyan sikerült.)

Vagy a parlamentünk egyik-másik törvényalkotó szavazásán, amikor az ülésteremben bent sem lévő képviselők helyett nyomnak egy, a parancsnak megfelelő gombot az egy sorral hátrébb vagy előrébb ülő képviselőtársak. Ezekről fotók készültek, bárki láthatta – mit sem számít ez egy olyan „demokráciában”, ahol a parlament működik ellenzék nélkül is. Ami így igaz, bár nem ma született aranyköpés.

Mindez nagy bizalommal tölt el – a spanyol példa is, a magyar valóság is – a következő választásokra vonatkozóan. Biztosan van más, rafináltabb módja is a csalásnak és meg is fogjuk tapasztalni. De bebizonyítani, semmissé tenni nem fogjuk tudni tenni, mert ahogy a spanyol hölgyemény mondta, a „rendszerben van a hiba”.

A rendszerben nagy hibák vannak. Itt is, otthon is. Ebben az egyben nagyon egyetértünk.

Horn Anna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.