Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kötelező soranyasági szolgálat

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,314,946 forint, még hiányzik 685,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Gyurcsányné után szabadon G. Fodorné cikkét olvasgatom, mert nem vagyok teljesen normális. Horváth Zsófia nemtudomhirtelenmilyen terapeuta harcos ellenliberális és azzal a lendülettel ellenfeminista is, mert az már tényleg nem kerül semmibe, jót tesz az arcbőrnek és hüvelygomba ellen is hatásos. Tőle minden kérdésre választ lehet kapni, főleg azokra a kérdésekre tud nagyon ügyesen válaszolni, amiket ő tesz fel saját magának. Most éppen kivételesen mármegint a rohadék ballibsikről elmékedett, mert azoknak a szokása – mármint a ballibsiknek -, hogy nem szülnek gyereket. Nem elég, hogy nem szülnek, de még csak megfelelő indokuk sincs rá, hogy miért nem.

Nafene. Én nagyon lemaradtam valamiről, mert még ma reggel is úgy tudtam, hogy az szül, aki tud és akar. Szóval még reggel nem volt kötelező. A kommunista nőnap farka bojtján csüngve meg kiderül, hogy mármár. De minimum meg kell magyarázni, miért nem. Elfogadható mentség kell rá, ha valaki nem szül. Nem ám, hogy nem szül, mert nem akar és az az ő magánügye, mit tesz a tulajdon testével, életével. Francokat. Tessék elfogadható indokkal alőállni, különben átok és megvetés lesz az osztályrésze mindazoknak a működő petevezetékkel rendelkezőknek, akik nem tudnak felmutatni legalább egy darab – ha több, azért extrabónusz jár – szaporulatot.

Most akkor én ezt nem értem. Nem az van, hogy a libsik rohadjanak is meg? Mert ha de, akkor miért forszírozza Géfodorné a szaporodásukat? Hát hiszen ha a rohadt libsi feministák is szülnek, akkor többen lesznek. Mert egy libsi feministának a gyereke is libsi feminista, az nem is kérdés. Még az is lehet, hogy a gyerek eleve nem nélkül születik, de ha mégsem, ki garantálja, hogy a szülei nem fogják öt perc alatt átoperáltatni fiúból lánnyá és vissza. Arról már nem is beszélve, hogy tudvalevőleg a balosoknak egytől egyig buzi gyerekük születik.

Esküszöm azt hittem, a jobboldali horogkeresztények akkor gyújtanak örömtüzeket kicsiny lelkük zegében és zugában, ha ezek mind kipusztulnak. Erre kiderül, hogy nem, mert életük célja szaporítani az ellenséget. Lehet hogy mégis jó emberek ők, csak jól titkolják? Hánemtom.

Mindenesetre úgy fest, ha még nem is vezették be keresztényék a kötelező soranyasági szolgálatot, hamarosan erre is sor kerül. A fogamzóképes nőket besorozzák és addig nem is kerülnek szabadlábra, ameddig legalább három lurkóval nem gyarapítják a nemzetet. Azt nem tudom, hogy a keresztény fideszesekre is vonatkozik-e majd az új törvény és ha igen, akkor külön laktanyákba kerülnek-e. Mindenesetre nem lennék fogamzóképes nő, az teljesen biztos. Pláne nem szeretnék magyarázkodni, hogy miért nem szültem még a feneketlen nagy önzésemben. Ha így haladunk, a végén még bélyeget sütnek a gyermektelen nők homlokára. Aki önhibáján kívül gyermektelen, az kaphat vajon felmentést? Vagy az sem, mert selejtes?

Nagy kérdések ezek. Jut is eszembe! Horváth Zsófia hány kicsi fideszes boldog anyukája? Mert így ránézésre már ő is túl van a csitrikoron és nem tegnap lett túl rajta. Ha nincs lurkó, milyen elfogadható indokot tud felhozni önmaga védelmében? Mert ez mostantól már így megy. Ha engedjük.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.