Kedves Szalonnák! Lenne kedvetek egy nemzeti konzultációt kezdeményezni az olvasók között? Éspedig arról, hogy mit gondolnak a felajánlható 2 x 1 %-os személyi jövedelemadóval összefüggő két módosításról:
1. Adott egyháznak történő felajánláshoz kapcsolódóan már tavaly bejött az alábbi módosítás, ami a most benyújtandó 2018-as bevalláshoz az alábbiak szerint van meghatározva:
„[18SZJA-EGYSZA] A bevett egyház technikai számára szóló nyilatkozatát a 2019. évet követő években is figyelembe veszi a NAV, újabb nyilatkozat beadásáig vagy a nyilatkozat visszavonásáig.”
2. A civil szervezeteknek felajánlható 1% esetében idéntől megvan a lehetősége annak is, hogy a felajánló megadhassa az elérhetőségét is, ami eddig nem vol adott. Vagyis eddig az 1%-ot felajánló személy kilétéről a támogatott szervezet nem szerzett tdomást.
„Hozzájárulok, hogy nevemet és postai, illetve elektronikus levelezési címemet az általam megjelölt első kedvezményezetti körbe tartozó szervezettel (civil kedvezményezett) közöljék. A hozzájárulás nem feltétele az érvényes rendelkezésnek.”
Konzultáció ide vagy oda, ezúttal a válaszok nincsenek előre szájba rágva, így a lehetőségek korlátlanok.
Az én megelőlegezett véleményem:
1. Amennyiben egy adózó valamely egyháznak ajánlja fel az adója 1%-át, annak megkönnyítik a dolgát azzal, hogy immár úgymond örök életre eleget tud tenni effajta hitbéli kötelezettségének. Vagyis nem kell minden évben újból és újból foglalkoznia a felajánlással. Vagy másképp – ha netán mégis elfelejtené a drága adózó kitölteni a felajánló lapot, ily módon a valamikori kedvenc egyháza mégis be legyen biztosítva arra a bizonyos 1 %-ra. Mert ugye, az egyházak mindenek előtt! Ha viszont az adózó ezt mégsem akarná, pontosabban adott évben egyáltalán nem szeretne „bevett egyházat” támogatni, akkor most gondoskodnia kell arról, hogy visszavonja a korábban leadott bevallása szerinti nyilatkozatát – mondjuk, ha időközben kitért a hitéből.
2. Eddig a felajánlott 1% SZJA a civil szervezetek számára a felajánló anonimitása mellett történt. Most viszont, az 1% felajánlásakor meg lehet adni a támogató elérhetőségét, ily módon adva van a lehetőség arra is, hogy a civil szervezet hálás köszönetet rebegjen valamilyen formában az adózónak. Mondjuk úgy is, hogy annak egy része akár vissza is csoroghat valamilyen formában a feladóhoz? Évekkel ezelőtt volt egy olyan támogatási forma is, ami nevesítetten történt és az adókedvezményként történő érvényesítése csak akkor volt megengedett, ha nem történt ellenszolgáltatás a civil szervezet részéről. Most ez már nemigen számít, sőt…
Egy másik gyanúm pedig az, hogy az elérhetőség megadásával nyomon követhetővé válnak azok az elkötelezett hívők, akiktől netán elvárható adott alapítvány támogatása az 1%-os SZJA-ból.
Persze lehet, hogy csak én látok mindenféle döntés mögött valami turpisságot, meg keresem a logikát.
Amúgy meg a 2019-ben is érvényesen támogatható civil szervezetek listája ITT található, ha érdekel valakit. Csak ezek kapják meg a felajánlott 1%-ot. Aki nem akarja, hogy ne az állam költse el ezt pénzt, valamint, hogy kárba se vesszen, az figyeljen oda az adóbevallása benyújtásakor.
Róza néni
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.