Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Az Idő rövid története

És ezt meséltem már? Lehet, de most nincs kedvem utánanézni. Géza bácsitól, egykori fizikatanáromtól van, hogyaszongyahogy:

Elmagyaráztam nektek, gyerekeim, egyszer. Elmagyaráztam még egyszer. Most már harmadszor magyaráztam el, és mostanra már én is értem, de ti még mindig nem?!?

Nagyon bírtam az öreget, na. Szóval harmadszor olvasom a címben jelölt könyvet. Stephen Hawking írta, az az ember, aki – ez nekem amúgy elég furcsa – elképesztően megosztó tud lenni. Sokan nem is hallottak róla, a maradék viszont vagy egy sokkal többre érdemes, ámde szerencsétlen sorsú nagy koponyának tartja, vagy pedig egy semmitmondó, áltudományos bla-bla-embernek. Jogi képviselőm Dezső úr tanácsára én ezt a bla-bla-ember című részt most inkább nem fejtegetem tovább, valamiből tényleg be kéne fizetnem a kommunális adót. Is.

Én amúgy a „nagy koponya volt” fémjelzésű blokkba tartozom, még ha harmadik olvasásra is vitatkozni tudnék azzal, hogy mit keres a téridő nevű fogalomban az Idő, mint emberi találmány. De még majd elolvasom párszor, rágódom is rajta, és az igazi antigravitációs hajtást csak utána találom fel, mert megvan a sora mindennek, kéremszépen. Dezső úr bólogat, úgyhogy ma én töltök neki. Kicsit csak. Nekem is jusson, cccccö 😀

Akkora kibaszott végtelenül nagy az én alkotói (nem röhög!) válságom, hogy ma egy kommentemet fogom ide bemásolni. Bemásolom, és ti talán elolvassátok egyszer, ketten talán kétszer, én meg harmadszor is. És akkor én már érteni is fogom, hogy valójában mi a picsáról írtam, de hogy én senki mások fejéért nem vállalok garanciát, az betyárkurvaélet. Lássátok hát, amennyien véletlenül erre jártok.

Amikor 2002-ben a sajátjai engedték veszni a maffiát, akkor ugye jött némi átgondolás (a Kádár népe-elmélet, de most nem ez a lényeges), és utána telni kezdtek az évek.

A bohócházban keresztbe tettek, ahol tudtak; jelen voltak fórumokon, blogokon; nyüzsögtek, ha az kellett. De nem is álmodoztak több milliós tüntetésekről, nem ordították bele kéthetente a Világba, hogy „na, na most aztán na” (és cserébe nem is mentek haza egyre jobban elkent szájjal), hanem hálózták be az országot a polgári körökkel, és vártak, egyre erősebbek lettek, még ha ez az erő – szándékosan – nem is volt annyira feltűnő.

Akarták a hatalmat, ismerték A Rendszert, minden hibát érthettek. De vártak. Aztán 2006-ban eljött az a pár hiba, amire igazán vártak, és onnantól már nem volt kímélet, csak nyomulás, és egyszer csak 2010 lett, az ő idejük kezdete.

Éveken át „csak” megszólították a fogékonyakat, az összetartozás érzését gondozgatták, és mindemellé pontosan annyi időt hagytak eltelni, amennyi az ő céljaikhoz kellett. Nem feltétlenül azt jelenti a várakozás, hogy az ember hátradől a tévé előtt, és meg sem mozdul, amíg nem csengetnek be valami örömhírrel. Azt kéne itt jelentenie, hogy építkezik, és figyel.

A mi térfelünkön ez annyival visszábbról indul, hogy itt még a stratégiai képességekkel valóban rendelkező politikusokra is várni kell, mert itt valahogy mindenki a napi apróságokra összpontosít, illetve fecsérel túl sok energiát, és csak szabdalja szét a maradék összetartást is. Ellenzéki oldalon ez a nyolc töketlen év borzasztóan nagy hiba volt. Igen, néha én is azt mondom, hogy reménytelen. Néha még azt mondom, hogy meg kéne tanulnunk okosan várni, hogy a maffia tényleg soha többé ne térhessen vissza a következő vereségéből (mert ezt kell ám garantálni, péel az új Alkotmány ráérne utána is), de jelen pillanatban nagyobb összeget inkább arra mernék feltenni, hogy nálunk az összes töketlenség keményen megbosszulja magát, a maffia meg egyszer majd vezér nélkül marad, és akkor lesz valami káosz, utána meg valami más akármi.

Hogy ne így legyen, ahhoz először atombiztos stratégiát kell építeni, és ha ahhoz idő kell, akkor idő kell. Néha látta az ember a bunker alatt táborozó “ellenfelet”, de ez nem azt jelentette, hogy akkor aztán feltétlenül és egyből rájuk is kell rohanni. Nagyon nem ezt jelentette.

Én mindezeket csak megírtam. Ha mindenki helyett dönthetnék… „Ha én csinálhattam volna mindenkit…” – mondta néha Lajos, a másik egykori kedvenc tanárom. Kellett egy pár év ahhoz, hogy már ne röhögni akarjak rajta. Sokaknak, túl sokaknak egy élet sem lesz elég ugyanehhez. Hogy mindehhez hol kapcsolódik a címben jelölt írás? Talán sehol. Talán.

Mert mindez amúgy nem egy rövid történet, de nem lesz olyan hosszú sem, mint. És erre a Világban egyedüliként állandó változás elméletét fogom felhozni akkor, amikor, majd.

Aludjon jól, Dezső úr, látja naugyehogy, hogy semmi. Reggel meg el kell mennem adót fizetni; na, amiért azt befizetem, az a valódi semmi. Mint ez a téridőizé, de bocsánat, ma még olvasgatnom kell, elvégre is ki akarnám kezdeni valahogy azt a szövetet, csak ez mindennél bonyolultabbnak tűnik. Az mondjuk igaz, hogy ráérek.

Én, kéremszépen, tanultam várni is. És ez kezd egyre inkább hasznos dolognak tűnni errefelé.

Inserted Exception

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS