A második világháborút követően sok horthysta honfitársunk menekült el Magyarországról, véletlenül (vagy nem) Venezuelába (is). Néhányan közülük aktív szerepet vállaltak a magyar zsidók üldözésében és deportálásában. Az 1956-os események után is kivándorolt oda mintegy 400 ember, miután a szovjet tankok ellepték hazánkat.
Nemrég tudtam meg az egyik főkeresztény úrelvtársunknak köszönhetően, hogy ők az én vértestvéreim. Ezért segíteni kell nekik elmenekülni borzasztó hazájukból – repülőjegyet kell küldeni, transzfert kell biztosítani, egy évig szállást-ellátást kell adni nekik, ez a legkevesebb, amit megérdemelnek.
Tény, hogy a 2017 óta szinte minden napra jutó tüntetéseken, amelyeket a venezuelai karhatalmi erők rendszeresen szétvernek, több százan vesztették már életüket. Az is tény, hogy erre az évre 720, jövőre 2070 százalékos inflációt jósol az IMF. Venezuelában. Tény, hogy a közbiztonság katasztrofális az országban, legfőképpen Caracasban. Sok baj van arrafelé, bezzeg nálunk minden rendben.
És még jobb lesz, ha keblünkre öleljük ezeket a „rokonokat.” Igaz, mindezt titokban, fű alatt. Korrekt eljárás egy olyan kormánytól, amely összesen 94 kérelmezőnek adta meg a menekült-státuszt 2018 első hónapjaiban. Igaz, nem „véreinknek” – ők érjék be ennyivel. Mi meg közben újabb 750 rokont reptetünk és telepítünk országunkba. Ami nagyon helyes lenne, ha hinni tudnék bármiben, amit ez a kormányzat tesz. De nem tudok.
Menekültekkel foglalkozom évek óta, ez a munkám. Minden sikeres esetnek örülök, amikor embereket befogad a már itt élő rokonuk, valamely jótékonysági szervezet vagy egy egyszerű család – mert erre is volt már példa. Spanyolhonban nem csak menekültekkel találkozhatsz, hanem rengeteg dél-amerikai bevándorlóval is. Itt élnek, boldogulnak, köszönik. Igaz, a repjegyüket maguk állták. Ezt csak azért mondom, nehogy azt gondolja valaki, hogy a legkisebb kifogásom is lenne bármilyen menekült státuszért folyamodó ember ellen.
De az évek óta habzó szájjal üvöltött migránsgyűlölet és ez a hirtelen nagylelkűség annyira ellentmondó, hogy kénytelen vagyok elgondolkodni azon, mi lehet az egészen váratlanul feléledt nagy, rokoni érzések mögött.
A BBC munkatársa egy neve elhallgatását kérő venezuelaival beszélgetett Magyarországon, aki elmondta, hogy felkészítették őket arra, esetleg gondjuk lehet országunkban a menekültekkel kapcsolatos hisztéria miatt, így használják a „repatriálás” kifejezést, vagyis a hazatelepítést. (Az első csoportok közel egy éve, 2018 áprilisában érkeztek hozzánk.) És lám, Balatonőszöd környékén, ahol az ő csoportját elhelyezték, az emberek pánikszerűen húzták le a redőnyöket és hívták a rendőrséget, hogy, aszongya: „Jaj, feketék lepték el a környéket!” Tény, hogy vannak sötétebb bőrűek közöttünk – mondta ez a menekült. De az is tény, hogy némelyikünk magyarabb a magyaroknál.
Ilyen az, amikor a fagyi visszanyal.
De térjünk vissza az okokra – miért éppen ők a szívesen látottak? Mert van magyar felmenőjük? Esetleg még beszélnek is magyarul? Ez nevetséges, mert ezzel az erővel a világ bármely országába emigrált „rokonnak” küldhetnénk repülőjegyet, ahol van egy kis társadalmi és/vagy politikai probléma. Az meg elég sok helyen akad.
Esetleg a négy gyerek-semmi szja-stb. nagyszerű terv megvalósításához legalább annyi idő kell, amíg azt a babát kihordják, és addig is hiány van olcsó munkaerőből? Ezt nem tudom. Lehet, hogy már Magyarországon sem akarnak a magyarok kukásautón dolgozni, mint itt, ahol ezt a foglalkozást a dél-amerikaiak „vették szárnyaik alá”.
Azt is feltételezem, hogy az a jó kis kőolajexport, ami Venezuela állami jövedelmének 95 százalékát adja, megmozgatta valamelyik nagyokosunk kis agyát. Hátha közelebb lehet kerülni ehhez a kis tüzes forráshoz, ha kedvesek vagyunk honfitársaitokkal, vagy valami ilyesmi.
Még nem jöttem rá a hirtelen nagylelkűség mögött meghúzódó valódi okokra, de ki fog derülni előbb-utóbb.
Mindenesetre a BBC forrásaként megszólaló menekült arra a kérdésre, visszamenne-e Venezuelába, ha Maduro elbukik, azt válaszolta:
„Hát persze! Az a hazám! Amúgy sem tudjuk, mi lesz itt velünk egy év múlva, erről senki nem beszél velünk…”
Horn Anna
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!