Június 16,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Köszönöm a rengeteg pénzt, amit belénk öltek

Magyarországon a 2003-ban tartott népszavazáson az ezen résztvevők majdnem 84 százaléka mondott igent hazánk EU-csatlakozására. 2004. május elseje óta vagyunk hivatalos tagok.

Vagyis az idén ünnepelnünk kell. Tizenöt év mindenképpen érdekes asszociációkat szül.

Egy ember életében egy viharos kamaszkor, általában. Egy kapcsolatban, ahol statisztikailag hétévente esélyesek a krízisek, egy biztató szám. Egy ország történelmében lehetne egy bakfitty, de azt gondolom, ez nem az. (Igaz, 30 évig pártelnöknek lenni, „demokráciában”, kétszer ennyi idő, de most nem ez a téma.)

Szívrepesve várom áldott kormányunk ünnepi intézkedéseit. Gondolom, először, a „Bocsánat, Juncker úr!” szövegű óriásplakátok fogják elárasztani az országot. Majd mindannyian kapunk egy levelet, amely pontosan elárulja, mennyi pénzt is kaptunk ebben az időszakban a minket állandóan támadó EU-tól, azt milyen sikeresen megvalósult csodákra fordítottuk, milyen nagyot nőtt a tekintélyünk kontinensünk kis családjában. Hiszen minden jó ötletet támogatunk, nyitottak és befogadóak vagyunk a közös érdekek minden szempontjából, megbecsüljük a lehetőséget, amelyért egyébként sok hazánkfia küzdött sok évig.

Ők akkor győztek, de legalább is tagok lettünk. Nem vagyok közgazdász, lehet, hogy ez rossz nekünk, ahogy néhány ismerősöm – magyarok is, mások is – vélekedik erről. Egy fejlett, sokszínű, gazdag kultúrájú családhoz tartozni elég jó dolog, szerintem. Általában minden családban vannak bajok, lehet köpködve is megoldani ezeket, de lehet másképpen is. Ki-ki vérmérséklete, nagy nemzeti öntudata, intelligenciája szerint.

Nem beszélhetek mások nevében, mert nem tudom, ki hogyan gondolkodik ezzel kapcsolatban.

ÉN köszönöm.

Köszönöm a lehetőséget, hogy megpróbáltak kihúzni minket mindabból az örökségből, amit a néhány évtizedes szovjet nemdiktatúra erőszakolt ránk. Én beszélhetek erről, mert átéltem. Ott voltam, minden nap, amikor elvtársakat kellett éltetni, egy párt létezett, egyebek. De ezekről Hofi sokkal szellemesebben beszél, ne menjünk bele a régi mindennapokba.

Köszönöm a rengeteg pénzt, amit belénk öltek, hogy kinyíljon a szemünk.

Köszönöm, hogy nem kell három évet várnom arra, hogy a fejkvóta ötven dollárjával elmehessek Ausztriába, nagymamástul, mert neki is járt három évente ennyi „valuta”, hogy civilizált dolgokat láthassak, korszerű dolgokat vehessek.

Köszönöm, hogy Ferihegyen – nekem az marad, mint a Moszkva tér is – van egy „EU állampolgárok” nevű folyosó.

És sok mindent köszönök még. Vitára bármikor kész vagyok – mert össze tudom hasonlítani a régi életemet a mostanival.

Én ünnepelni fogok május elsején. Akár a munkát is. Bár ma nem vezényelnek ki az iskolából a kötelező felvonulásra, mint anno – de van munkám. Igaz, külföldön. Így jártam, ez az én gondom. Hogy az EU befogadott, az meg az én szerencsém. Hálás vagyok.

Ami azután jön? Még dübörögni fog az európai parlamenti választások kampánya. Sok szépségre, vagy legalább tisztességre nem számítok. Bocsánatkérésekre sem. Korrektségre végképp nem.

Nincs idő megvárni, mire jutnak az angolok a Brexittel, ha majd egyszer lesz belőle valami. Május végén szavaznunk kell. Jó lenne, ha tudnák a szavazók, mi a tét. De erről részletesebben majd máskor, május még messze van.

Addig majd kutatva keresem az évfordulós előkészületekről szóló kormányzati-állami híreket.

Horn Anna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS