Május 20,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Mert mi nem vagyunk szegények

Kedves Szalonna!

Az utóbbi két évben gyerekgyógyászokkal dolgoztam és nagyon sok időt tölöttem Budapest néhány gyerekosztályán. Írni még mindig nem annyira szeretek, de ezt most több okból is fontosnak tartottam. Felnőtt szemszögből csak dühvel és cinizmussal lehetett volna megírni mindazt, amit láttam – legalábbis én valószínűleg csak így tudtam volna – ezért megírtam másként. Ez az én tiszteletadásom az orvosok és nővérek előtt. Amiről írok, az elmúlt két évben előttem történt, mindegyik orvos, nővér és gyerek valós személy – a gyerekek nevét természetesen megváltoztattam. 

Kivették a mandulámat. Már régebben ki kellet volna, de orrfülgégész kevés van, és az a kevés sem ért rá nyáron.  Anya és Apa így is a vérét adta értem. Elektív műtét, mondták, s ha őket megcsapolják az én javamra, biztosan sorra kerülök. A vérüket nem én kaptam, Apa nekem nem is adhatna – megnyugtattak, azért még az ő lánya vagyok, kiköpött – de valamiért ez így jó. A véradóban pont olyan zöld a csempe, mint a menzán, és bár csak őket csapolták meg, én is kaptam nápolyit.  Mindenki kedves volt és mosolygott, pedig nem lehet könnyű vámpírnak lenni egész álló nap úgy, hogy még az ablakot sem lehet rendesen becsukni és a lepedőt is vadászni kell. Aznap szerintem nem találtak egyet sem, mert senkin sem az volt.

Már nagy vagyok, ezért nem maradt itt velem senki. Dolgoznak, és a kormányablakban ferde szemmel néznének rájuk. Egyszer voltam már bent, de csak ablak volt, kormány nem. Sokan ültek egy nagy teremben kényelmetlen, zöld puffokon és türelmetlenkedtek, de senki sem nézett ferdén. Mami azt mondja, egy kisvárosban ezt is meg kell becsülni, és legalább helyben van. Apa mondjuk hétvégente eljár Pestre, mert ügyesen burkol, de Mami azt is mondta, erről nem beszélünk. Ha Anya is itt maradt volna velem, a túloldali szobákért, ahol van nagy ágy is és zuhanyzó, fizetni kell. Mi nem vagyunk szegények, de megbeszéltük, hogy én már nagy vagyok, és a nővérek figyelnek rám.

Egyedül vagyok, mert a többi szobában vagy kicsik vannak, vagy fiúk, vagy ha nem kicsik és nem fiúk, akkor vagy hányak, vagy taknyosak, és az nekem most nem lenne jó. A szerda mandulás nap, futószalagon, mert az orrfülgégész csak akkor ér rá. Az hittem, ő olyan, mint Superman, mert hónapok óta rá vártunk, de amikor sorban ültünk a kicsikkel a folyosón, egészen hétköznapinak tűnt. Őszes a halántéka és őzikebarna, nevetős a szeme, de csak az egyiket láttam, a másikon kerek tükör volt, elég félelmetes. Lehet, hogy mégis ő Superman, csak zöldben. Rutinműtét, mondták, én voltam az utolsó, mert én már nagy vagyok. Leszíjaztak, hiába mondtam, hogy nyugton maradok. Aztán számoltam, és utána olyan volt, mintha repülnék. Az ágyban ébredtem, a torkom nagyon fájt és tű volt a karomban, de Anyával megbeszéltük, a nővéreknek rengeteg dolguk van és nem zavarom őket, ha nem muszáj.

Esténként csend van, fekszem a sötétben és őket hallgatom. Kórházban lenni nem jó, de sok új szót tanultam. Nem tudom biztosan, mi az az eksze, de itt majdnem mindenkinek van. Ez biztos ilyen kórházi dolog, mert a rózsaszín nővér azt mondta, nem is lehet ép ésszel kibírni valaki mellet, aki mindig 12 órát dolgozik, hol éjjel, hol nappal. Először azt gondoltam, ez olyan, mint a hexensussz, ami Apának is van, a burkolástól, de az is lehet, hogy inkább ilyen spúr fogmanó, aki csak elviszi a fogat, de nem hagy helyett pénzt. Anya szerint a garasoskodó szebb szó, de Mami sváblány, és olyan dolgokat is mond, amit csak mi értünk. Néha átjönnek mások is a koráról. Az is a túloldalon van, a pittyegős ajtó mögött. Ott mindenki zöldben jár, még a lábukon is zöld zacskó van, és pici batyukat hurcolnak nagyon óvatosan és gondterhelten. A mikiegeres nővér azt mondta, ott olyan babák vannak, akikre nagyon, de nagyon kell vigyázni, mert korán kibújtak.

Tegnap már fent voltam, és segíthettem teregetni. Egy néni hozott egy egész zsák icipici babaruhát. Azt mondta, ők a harmadiknál megállnak, és elhozta az ikrek holmiját. A ruhaszárító a teakonyha plafonján van, de le lehet engedni. A hellókittis nővér szerint muszáj ide teregetni, mert a korán a piciket megenné a penész. A teakonyhában is van, de minket nem bánt. Otthon is előjön néha, a gyerekszoba sarkában. Olyankor Anya kiküld minket és bekeni hipóval, ami szerinte büdös, de hasznos. Lehet, hogy itt is be kellene kenni hipóval, de a hellókittis nővér ehhez jobban ért, mert amikor nem idebent van, akkor máshol takarít. Teregetni jó volt, mert olyan illat volt, mint otthon vasárnap. Mami szerint a penész a teregetéstől jön elő, Apa szerint a lábazattól. Volt szó róla, ha lenne még egy testvérem, akkor lenne csók, amitől el lehetne költözni olyan házba, ahol van lábazat, de úgy tűnik, nem lesz még egy testvérem. Anya fél, hogy nem vennék majd vissza a kormányablakba, téma lezárva.

Azt is megbeszéltük, hogy mivel nagy vagyok, nem jönnek látogatni, hiszen csak pár nap az egész. A rózsaszín nővértől kaptam kincstári pizsamát, mert a tartalékot valahogy lehánytam. Azt hittem, a kincstári pizsama nagyon szép, de csak puha és nyuszis. Kicsit kopott és rövid, és a hasamnál szorít a gumi, de nem szóltam. Apa is olyan pockos, mint én. Esténként mondogatja, hogy el kellene járni sportolni, de túl fáradt hozzá. Néha elmegy a fiúkkal sörözni, de Anya nem mérges, mert neki is le kell valahogy eresztenie a gőzt. Olyankor mi citromos linzert vagy pogácsát sütünk, és én szaggathatom. Az elálló botfülemet is tőle örököltem. Végül úgy döntöttünk, nem megyek zeneiskolába, mert Mami szerint fals a hangom, és be kellene járni Pestre, és mi nem vagyunk szegények, de az is pénzbe kerül.

Reggel volt egy kis fennforgás a folyosón. A szürke öltönyös, fényes cipős apuka borítékokkal kergette a nővéreket, de ők nem akartak borítékot. Végül kijött a főorvosnő, és nagyon szigorúan azt mondta az apukának, ha segíteni akar, támogassa az alapítványt, vagy hozzon ragtapaszt, hőmérőt és olyan csippantót, amit néha az én ujjamra is raknak. Az apuka piros lett, de azért délután visszajött. Hozott egy nagy dobozt meg még két tortát is. A moncsicsis nővér szerint annyi selyemfényű ragtapaszt kaptak, hogy a korán legalább fél évig nem kell azon aggódni, hogy az olcsó fajta letépi a babák bőrét. A torta a Daubnerből volt, az biztosan valami drága hely. Anya is vesz néha minyont, amikor az öcsém nincs megelégedve az uzsonnával az oviban és sóvárog. Azt úgy szokta, hogy hozzányomja az orrát a csemegepulthoz, mert ő még kicsi. A tortából én is kaptam, finom volt, a moncsicsis nővér azt mondta, Elemér bácsi csinálta. Elemér bácsi ügyes, de Anyával mi jobbat sütünk.

Főnővér kettő is van, ők szemüvegesek és mindig nagyon aggódnak. Olyanokról beszélgetnek, hogy van-e elég tápszer meg pelenka hétvégére. Szerencse, hogy nekem olyan már nem kell. Vacsorára mindig kenyér van valamivel, de van, hogy elfelejtik levágni a héját, mert ezer a dolguk. Azt nem tudom megenni, a seb miatt, de nem szólok, csak kirágom a belét és a többit eldugom. Otthon a joghurtba szoktunk kapni lekvárt is, amit Mami tesz el, de itt ilyen biztos nincsen. Üresen nem finom, ezért azt is eldugom, mert megbeszéltük, hogy nem panaszkodom. Szőke doktor néniből is kettő van, ők nagyon fiatalok és néha kicsit ijedtek is. Nem mondtam nekik, hogy még mindig nagyon fáj a torkom, mert félek, akkor nem mehetek haza. Amikor esténként ők vigyáznak ránk, a főorvosnőnek valahogy mindig pont erre van dolga vagy épp erre kocog és benéz, és a szőke doktor nénik olyankor mindig megkönnyebbülnek.

Van, akihez senki nem jön, de nem azért, mert messze laknak, hanem mert őket beadták a zaciba. Barnus nyolchónapos, állítólag dánkórja van, és amikor megszületett, otthagyták a kórházban. Nem tudom, az mi, de Barnus nagyon édes, szinte sosem sír, és a nővérek is mindig őt babusgatják. Anya és Apa biztos hazavitte volna. Lillusnak céefje van, és őt is otthagyták a kórházban. Ő már négyéves, és néha bejön hozzám. Olyankor azt játsszuk, hogy ő a doktor néni, én pedig a beteg és püföli a hátamat. A szőke doktor néni szerint azért, mert neki is püfölik, különben nem jön fel a váladék. Lillusnak előbb-utóbb majd új tüdőre lesz szüksége. Azt nem tudom, honnan lesz új tüdeje, mert neki nincs apukája és anyukája, aki adjon neki. Lehet, hogy tüdőt másképp is lehet szerezni, bár szerintem mindenkinek kell az, ami van, de ezt majd otthon megbeszéljük.  Eszter még a karácsonyt is itt töltötte, mert oxigénen lóg, de neki vannak szülei. Ő is céefes, már várólistán van, és bármikor kaphat új tüdőt. Hozzá minden nap jár egy tanító néni, hogy ne maradjon le. Azt mondják, ha kap új tüdőt, már nem kell oxigénen lógnia, és akár lovagolhat is, mert azt nagyon szeretne.

A vizit az komoly dolog, mindig délben van, és sokan bejönnek. Bár rám itt mindenki vigyáz, a cicás doktor néni a kedvencem. Piros papucsa van, az egyiken a cica eleje, a másikon a hátulja van. Puha a keze, és mindig megmelengeti a hallgatózót, amin egy majom csimpaszkodik, hogy ne legyen hideg a hátamon. Néha megnyomogat, de azt sem bánom, mert mindig mosolyog és bársonyos a hangja. Nem is szomorú, pedig a fiai, akik nagyon-nagyon okosak, és ösztöndíjat nyertek Anglia leghíresebb egyetemére, csak évente kétszer meg nyáron jönnek haza. A nem cicás doktor néni egyszer megkérdezte tőle, kimegy-e hozzájuk, de cicás doktor néni azt mondta, majd a diplomaosztóra, mert az út sokba kerül. Szerintem mások is látják, hogy itt mindenki nagyon igyekszik, mert a főorvosnőnek ma el kellett utaznia, ünnepségre. Este megint épp itt volt dolga, nagyon csinos volt és illatos, és elmesélte a többieknek, hogy három királyfitól és három királylánytól kapott egy emléklapot, mert családbarát az osztály, amit a hajukra kenhetnek. Nem kenték, csak kitették a faliújságra, a kék macis lap mellé, amin az van, hogy mindenki hozzon sampont, szappant, törölközőt, vécépapírt és fogkrémet, hogy komfortosan érezze magát.

Holnap hazamehetek. Apa jön értem, mert anya főz. A kedvencemet csinálja, lesz borsófőzelék és töltött csirke meg madártej is, mert mi nem vagyunk szegények.

(Lucának, szeretettel)

Flóra

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS