Október 22,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hagyjuk már a büdös pelenkába az ájtatos cirkuszokat

Kinek van joga bárkit megbélyegezni azért, mert gyerekkel vagy gyerek nélkül éli az életét?

Cipelik országszerte Martin Hudaček szlovák művész alkotását, a meg nem született gyermekek vándorszobrát. Kap mindenütt egy kis áldást, szentmisét is valamelyik templomban. A fő rendező a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Mert a családok éve van folyamatosan. Megmondom, mit lát az egyesület elnöke ebben a szoborban: a családok fájdalmát, a gyermekek lelkének az érintettségét, plusz még az abortuszról is szól, de érzékelteti a vetélések és baleseti gyermekhalálok helyzetét is. Én ilyesmit egyáltalán nem látok, de hát nem vagyok műértő. Azt mondja az elnök: a meg nem született gyermek emléke sokaknak mindennap visszatérő fájdalom, amiről alig mernek beszélni. A szoborral való találkozás enyhülést nyújt ezekre a sebekre, segít feldolgozni az abortusz emlékét.

De a keserves mindenit, nincs az a szobor, kép, semmi sem, ami enyhülést nyújt ezekre a női fájdalmakra. Hagyjuk már a büdös pelenkába az ájtatos cirkuszokat, az álságos, kamerák előtti szépelgéseket, nehogy már azt higgye bárki is, hogy egy ilyen-olyan szobor hatással van arra a döntésre, hogy megszülöm vagy nem a gyermekemet. Hagyjuk azt is, hogy asszonynak gyermeket szülni dicsőség. Egy nagy lószart.

Nagyon egyszerű a véleményem. Lehet vele vitatkozni. A világ legbonyolultabb kérdése egy kisember születése. Új életet adni soha semmihez sem hasonlítható érzés. Egy kisember születése nem csavar gyártás, nem bankó függő, nem a zsarolás eszköze, nem állami kisajátítás, nem játék, hanem nehéz döntés. Reménykedni az élet szépségében, anyával, apával együtt: jó lesz? Mi vár rá? Boldog lesz? Fel tudjuk nevelni?

Nem megszületni? Betegségből, más vágyakból, nem hinni a békében; harcban, mocsárban, éhezve élni – elhagyva, árván, betegen. Megannyi veszély, és ki bánja meg? A szülők, a gyerek, ki?

Ne tessék szobrokat mutogatni semmilyen hatalmi rendszerben akkor, amikor még mindig elsősorban a nők vannak döntési helyzetben. Egyedül. Abortusz vagy sem? Mert e férfiakra hangolt világban hülye szabályokkal, túlzásokkal a szenvedés a nőé – minden kívánt és nem kívánt szexuális kaland után. Hitellel és hitel nélkül. Egyedül a nőt terheli az összes felelősség? Nem kellene már végre elfelejteni gyermek születéskor, hogy nincs nőügy, ellenben közös döntés, közös jövő, közös nevelés van. Lenne.

Oriana Fallaci Levél egy meg nem született gyermekhez című könyve egy nagy monológnyi regény, millió dilemmával, kétellyel, amely örök érvényű, nőknek és férfiaknak. Bús-borongós.

„Ma éjjel tudtam meg, hogy vagy: egy csöppnyi élet a semmiből. Nyitott szemmel feküdtem a sötétben, és egyszerre, abban a sötétben, belém villant a bizonyosság: igen, vagy. Létezel. Olyan volt, mintha egy puskagolyó talált volna el. Megállt a szívverésem. Aztán, amikor a szívem tompán újra dübögni kezdett – a döbbenet ágyúlövései voltak ezek –, már azt éreztem, hogy egy kútban zuhanok, ahol minden bizonytalan és félelmetes. Most itt vagyok kulcsra zárva a félelemben, csupa veríték az arcom, a hajam, a gondolataim. Elveszek ebben a félelemben. Próbálj megérteni: nem másoktól félek. Nem törődöm én másokkal. Nem Istentől félek. Nem hiszek Istenben. Nem a fájdalomtól félek. Elviselem a fájdalmat. …Sosem voltam igazán felkészülve a jöveteledre, bár mindig nagyon vártalak. Újra és újra feltettem magamnak a szörnyű kérdést: és ha neked nincs kedved megszületni? Mi lesz, ha majd egyszer a szememre hányod: „Ki kért rá, hogy a világra hozzál? Miért tetted ezt velem? Miért?” Az élet nem könnyű, gyermekem. …Az a csöppnyi élet, ami vagy, még csak egy éppen hogy elkezdődött sejtcsomó. Talán nem is élet, csak az élet lehetősége. És mégis sokért nem adnám, ha a segítségemre lennél egy jellel, ha tudatnád, hogy mit akarsz. Anyám azt állítja, hogy én jeleztem neki, és ezért hozott a világra.

Látod, anyám például nem akart engem.

…Sok nő azt mondja: minek hozzak én a világra gyereket? Hogy éhezzen, hogy fázzon, hogy elárulják, hogy megsértsék, hogy meghaljon háborúban vagy valamilyen betegségben? És nem hiszik, hogy aki éhes, jóllakhat, hogy aki fázik, megmelegedhet, hogy hűség és tisztelet is szegődhet az ember mellé, hogy megélhet magas kort, s közben harcolhat a betegségek és a háború ellen. Talán nekik van igazuk. De jobb a semmi, mint a szenvedés? Én még a kudarcok, csalódások és gyötrődések idején is tudom, hogy a semminél jobb a szenvedés. És ha ezt az életre vonatkoztatom, a megszületni vagy nem megszületni kérdésére, akkor azt kiáltom, hogy megszületni jobb, mint meg nem születni. De nem tudom, helyes-e, hogy ilyesmivel kínoztak? Eszemben sincs csak úgy, a magam kedvére világra hozni téged. Már csak azért sem, mert egyáltalán nincs szükségem rád.”

Kinek van joga bárkit megbélyegezni azért, mert gyerekkel vagy gyerek nélkül éli az életét? Kinek van joga szülő és gyermekek kapcsolatát minősíteni, eldönteni, hogy hol és milyen körülmények között hangzik fel az első oá…? Miért éppen ennek a hatalomnak van belepofázási joga – akár hazugságok, hitegetések árán is – a családok életébe?

Olvastam, hogy törzsi közösségek sokaságában a csecsemőket imádják, dédelgetik, simogatják, soha nem ütik meg a gyerekeket, nem mesélnek nekik erőszakkal teli történeteket. A felnőttek abban hisznek, hogy a gyerekek mire felnőnek, tudni fogják, amire szükségük van, mindenki tanítja őket, és teljes jogú tagjai a közösségnek. Azt hiszik, hogy ha megütnek egy gyereket, az megőrül, öngyilkos lesz, vagy agresszívvá válik. Már születés előtt énekelnek a magzatnak, és mesélnek neki a barátságos közösségről, melybe beleszületik.

Mert civilizációs himihumi, érdek és kirekesztés nélkül, azaz ösztönösen működik a szeretet, a nevelés ezekben a közösségekben. Ennyit akartam mondani, és azt hogy, menjetek ti a jó büdös francba a szobor vonszolásával, a hatalmi reklámról való gondoskodásotokkal. Csírájába holt ez az egész, ha csak ennyire vagytok képesek.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.