Június 26,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Hacsaknem Blog


Éppen matyómintás baltával verjük szét az Európai Uniót, de azért küldjék a pénzt. Ne sokat. Még többet

Majdnem lábjegyzet az agyhalál rongyos kézikönyvében – hogy plasztikusan onnan folytassam, ahol a kolléga reggeli posztjában abbahagyta:

Nyilatkozatot írtak alá Kolozsváron az Európai Unióban való közös néppárti fellépésről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és a Kárpát-medencei (erdélyi, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai – szerk.) magyar szervezetek vezetői. Ebben vállalták, hogy a Kárpát-medencében élő valamennyi magyar közösség érdekében együttes erővel lépnek fel az Európai Unióban. Elkötelezték magukat az őshonos kisebbségek védelmében végzett munka folytatása mellett. Kijelentették: céljuk egy európai kisebbségvédelmi törvény elfogadtatása. Rögzítették: azért küzdenek, hogy a magyar embereknek a szülőföldjükön az otthonmaradáshoz megfelelő életkörülményeket biztosítsanak. Azért dolgoznak, hogy az Európai Unió segítse ezt a folyamatot, a támogatások nőjenek, ne csökkenjenek.

Jövőnket egy erős Európában képzeljük el, amely képes megvédeni határait, kultúráját, polgárait. Ezért össze kell fognunk, és együttes erővel kell képviselnünk a magyar nemzetet az Európai Unióban is. Tisztelettel kérjük a magyarokat a Kárpát-medence minden szegletében, hogy erősítsék a magyar összefogást, vegyenek részt a májusi európai parlamenti választásokon!

– áll a nyilatkozatban. Semjén Zsolt Európa helyzetét azzal jellemezte, hogy szerinte Franciaországban az utolsó olyan generáció él, amelyik még francia életet élhet a hazájában. Közép-Európa országainak azonban még esélye van arra, hogy megőrizzék identitásukat, és a keresztény civilizációt. Hozzátette: ezért kell minél több képviselőt juttatni az Európai Parlamentbe, és a nemzeti és keresztény értékeket megvédeni. (MTI)

Akkor rögzíteném én is a lényeget a határokon átívelő, export árucikké fejlesztett nemzetikeresztény gyűlölet és agymosás kontextusában: az Európai Unió egy rakás szar, de küldje a pénzt (ne kevesebbet, hanem többet) és segítsen abban, hogy a magyarok ne menjenek a rothadó Nyugatra kalandozni az emberhez méltó élet reményében. Az Európai Unió döglődik, kiforgatták identitásából, kultúrájából, de mivel a pénzéből még így sem sikerült, küldjék szépen a lóvét ide a végekre, hogy a Felcsúthoz csatolt huzatos Kárpát-medencében a kéményhez láncolt kisember – hithű keresztényként, túlórától túlóráig, választástól választásig – öntudatlanul lubickolhasson az ő felsőbbrendűnek képzelt szittya magyar életének hagymázában. A szuverenitásunkat hagyja békén, csessze meg az Európai Ügyészségét, a jogállamisági és emberi jogi handabandáit, az alapértékeit és a szerződéseit, majd mi megmondjuk, hogy azokból mit van kedvünk tiszteletben tartani és mit szarunk le ívesen.

Jó, akkor én ezt most már tényleg nem hiszem el, és nem azért, mert szerintem jelen állás szerint Semjén Zsoltnál kevés haszontalanabb és kártékonyabb figura lődörög a fenenagy nemzeti politika kártékony semmirekellőkkel gazdagon telezsúfolt színpadán. Hanem azért mert erre volt elég az elmúlt kilenc év, amikor példátlan nagyságrendű európai uniós támogatás érkezett Magyarországra és csordogált tovább megszámlálhatatlan nagyságrendű támogatás a határon túli magyar közösségekhez. Ez konkrétan arra volt elég, hogy 2019 februárjában, az EP-választás hajnalán, miközben az Fidesz-KDNP nevű formáció éppen matyómintás baltával veri szét az Európai Uniót, és minden korábban aláírt döntését szemen köpve, milliárdos hazugságokba tekert összeesküvés-elméletekkel rágalmazza az uniós grémiumokat/tisztségviselőket (gyengébbek kedvéért: a jogos kritika és az alufóliasisakos rágalom továbbra sem egy és ugyanaz!), ezek a drága emberek erős Európáról filozófálnak és tartják a markukat.

A szabad munkavállalás, munkaerőáramlás, tanulás európai uniós vívmányait kiröhögve komolyan gondolják, hogy csak azért, mert ők élhetetlenné tették a drága anyaországot, mert a miniszterelnök családi vállalkozásának és eszelős hatalmi ambícióinak rendelték alá a nemzet érdekeit, és mert talán lenne annyira jó ötlet szögesdróttal teljesen körbetekerni az országot – hogy se ki, se be -, az aggasztó mértékű kivándorlás felelősségét is az EU nyakába varrják. Hogy ehhez megint biodíszletként használják a határon túli magyar közösségeket az attól lesz igazán tragikus, hogy egy sincs azok között a vezető politikusok között, aki feltette volna magának a kérdést: hogyan egyeztethető össze a szuverén, homogén nemzetállamok Európájának orbánista víziója eme szuverén, homogén nemzetállamok területén élő kisebbségek jogainak védelmével? Milyen erkölcsi piedesztálról lehet az EU szemére vetni, hogy leszarja a Románia, Szerbia, Ukrajna, Szlovákia területén élő magyar kisebbségek jogait, ha minden egyéb kérdésben az az asztalcsapkodás apropója, hogy az Unió hagyjon békén és ne ugasson bele? Itt tényleg már senkinek nem maradt egy csöpp józan esze sem?

Tehát Semjén, akinek főállásban az a feladata, hogy szerelemtől megrészegült, párás tekintettel csodálja a főnökét, másodállásban meg az, hogy a nemzetegyesítés nevű fedőakció keretében lelkes szavazókat verbuváljon az állampártnak, ezt bírta kitalálni. Pontosabban ehhez a nyilatkozathoz adta az arcát, mert talán nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy saját kútfejéből legfeljebb arról dönthet, hogy mikor megy a klotyóra. Tehát ezek szerint, ha jól értem, a 4 éve tartó lánctalpas migránsozás (amivel sikeresen megmérgezték az egész Kárpát-medencét) ellenére a kivándorlás valódi probléma. Úgyhogy ezt tekinthetjük egy beismerő vallomásnak is? Jó.

Akkor már csak azt nem értem, hogy ehhez mi a fene köze van az Európai Uniónak? Nem lehet, hogy a regnáló kormány éjjel-nappal hangoztatott demokratikus felhatalmazásával kellene összefüggésbe hozni, hogy miért valós gond a szülőföldről való elvándorlás? Nem lehet, hogy az ország felzárkóztatására szánt uniós forrásoknak csak a töredékét kellett volna ellopni? Nem lehet, hogy a migránsozó-sorosozó propagandára, a stadionokra, az import szavazókra és a nemzeti strómanhálózat saját lábon állására elköltött milliárdokat az élhető ország és a versenyképes gazdaság kiépítésébe kellett volna invesztálni? És az sem fordulhat elő, hogy az egész világot kioktató diplomáciai ámokfutás és az állandó kocsmai konfliktuskeresés helyett kiegyensúlyozott, érdekérvényesítésre alkalmas kapcsolatokat kellett volna kialakítani egyik-másik szomszédos országgal? Már csak azért, hogy most ne kelljen ilyen vérszánalmas nyilatkozatokat aláírogatni a kisebbségvédelemre hivatkozó, két kézzel kunyeráló, közös néppárti fellépés nagyobb dicsőségére.

Erről jut eszembe megint: nem éppen a néppárt egyik első vonalbeli vezetőjét mocskolják a Fidesz-KDNP legújabb kormányzati tájékoztató plakátjain? Közös néppárti fellépés. És küldjék a pénzt. Ne sokat, hanem még többet. Feladom.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS