Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kérem szépen, magyarázzák el nekem, mi a nyavalyakórság tisztelnivalót találnak a levél címzettjeiben

Tisztelettel kérjük, hogy az állam vonuljon ki a tudományos kutatást övező döntések területéről és bízza azt a terület szakértőire: a tudósokra, és az általuk működtetett, hazánkban a legnagyobb tudományos szakértelemmel rendelkező szervezetre, a Magyar Tudományos Akadémiára.

Ez a mondat olvasható abban a levélben, amit ezervalahányan írtak alá, méghozzá úgy, hogy a levél végén, az aláírások előtt is olvasható a fenti mondat első szava: tisztelettel.

Nehezen tudom eldönteni, koromhoz illő bölcs rezignációval elmosolyodjak, vagy koromhoz nem illően dühöngve ordítsam: neee! Az ezervalahány aláíró között egyetlenegy sem volt, akinek feltűnt volna, hogy ez a szó még ironikusan sem való ide? Ráadásul akármi legyek, ha az irónia bárkinek eszébe jutott volna, ha ez nem mint jótársaságbeli konvenció szerepelne ebben a levélben. Tényleg nem tűnik fel senkinek, hogy a tisztelet az utolsó fogalom, aminek tárgyunkban létjogosultsága volna? Hogy ez ugyanúgy hitelteleníti az egész levelet, mint a helyesírási hiba a „politikusok” transzparensén? Sőt, még sokkal inkább, mert a helyesírási hiba összehasonlíthatatlanul kisebb vétség, mint a stílustalanság. Aki ezt a szót odaírta, az nem tudja, hogy a tisztázatlan fogalmak használata a rendetlenséget hirdeti, azt a zavart, ami a beszélő (író) agyában dúl.

Kérek szépen legalább egyvalakit a levél megfogalmazói vagy az aláírói közül, magyarázná el nekem, mi a nyavalyakórság tisztelnivalót találnak a levél címzettjeiben. Azaz voltaképpen egyetlen címzettjében, mert azt azért nem feltételezem, hogy azt sem tudják, ki az. Hogy azt képzelik, az a dölyfös, beszédhibás, lundaarcú, félművelt tuskó „akadémikus” akarja meggyilkolni az Akadémiát.

Bő évvel ezelőtt már kiemeltem mondatokat egy hatéves jegyzetemből, ezt most ismét megteszem – semmiképpen sem tiszteletlenségből (jónéhányan vannak az aláírók között, akik megérdemlik a tiszteletet), nem is azért, mintha ne volnának köztük többen, akik az alant következőket nálam jobban tudják, legföljebb mostanában nem foglalkoztak ilyesmivel, csak azért, hogy világos legyen, miről beszélek.

„Ha nem volna evidencia, ha nem tudnánk sok évszázados tapasztalatból, hogy jobbágylelkűek lettünk (1495-ből származik a »tisztelet« szóról az első hiteles nyelvemlékünk: »tiztélém«– Bécsi Krónika), és ez azóta csak rosszabbodott, akkor itt van rá a makacs bizonyíték. A tárgyak és foglalkozások körébe tartozó szavaink legnagyobb része török vagy szláv jövevény, megvan ennek a természetes magyarázata, de a fogalmak – zömmel későbbiek lévén – a németből, franciából, olaszból erednek, érdekes, hogy még a germán származékok is főként az ő latin eredetű szavaikból valók. Mégis. Nem az offizier (német), officer (angol), ufficiale (olasz) – (»tiszt«) szó honosodott meg a magyar nyelvben, vagyis nem a latinból származó, hivatal, hivatali eredetű (pedig milyen logikus) »tiszt«. Ezek a szavak világosan jelzik: a »tiszt« hivatalnok, olyan foglalkozás, mint a könyvelő vagy a bérelszámoló. Ennek viszont semmi köze nincs a verehren, respektieren (német; die Ehre – becsület, tisztesség), vagy az honour, respect (angol; honour – becsület, tisztesség), vagy az onorare, rispettare (olasz; onore – becsület, tisztesség) szavakhoz, mint látható, ezekben a nyelvekben a tiszteletet a becsületességből eredeztetik, respektálni (azaz értékelni, méltányolni) emberi (ha tetszik, humánus) tulajdonságokat tudnak és nem a tiszteket, vagyis nem a hivatalt.

Az atlanti térség országaiban, az úgynevezett fejlett demokráciákban (azt most hagyjuk, mi a véleményem a demokráciáról) semmiféle különös tisztelet nem övezi a hivatalt, légyen az akár a legmagasabb. De Gaulle-t tisztelték meg Churchillt, nem a hivatalát. És bár voltak számosan ezekben az országokban olyanok, akik miatt a hivatal elveszíthette volna a becsületét, ezeket az embereket elég gyorsan elzavarták, hogy a munkakör megtarthassa a szükséges méltóságát. Mert mindenféle hivatalnak, tisztségnek van valamilyen, hagyományokból eredő respektusa, kell is, hogy legyen, azért találtak ki bizonyos funkciókat, mert szükség volt arra, hogy az embertömegek respektálják a rendőrkapitányt, a falusi jegyzőt meg a böllért. De ehhez a respektushoz értelemszerűen az is hozzá tartozik, hogy a disznó nem rohangál sebesülten az udvaron, veszélyeztetve a falu népének testi épségét, mert a böllér érti a dolgát, úgy szúr, ahogyan kell. Ha ugyanis egymás után kétszer elvéti a szúrást a böllér, vége a respektusának. Egyelőre csak a személy megbecsültsége vész el, a hivatalé marad. Nem tudom megmondani, hány elhibázott disznóölés kell a hivatal tekintélyének elmúlásához, de nem sok.

Hol is tartottam? A miniszterelnökség mint hivatal tiszteleténél. Hogy ugyanis mi a fenét tisztelnék a hivatalon, ha az oda bejáró figura nem képes semmiféle teljesítményre? Ha kizárólag olyan cselekvések telnek tőle, amik megvetést, undort, felháborodást váltanak ki olyan emberekből, akik képesek a gondolkodás alapját képező tevékenységre: föl tudnak tenni értelmes, lényegre törő kérdéseket. Ha a környezete, a cáratyuskát ájultan vagy sunyin imádó hivatalnokok is csak hazudni, lopni, tódítani képesek, ha minden megnyilvánulásuk a gyengék megalázására és tönkretételére irányul, ha egy félfordulat után azonnal csattogni kezd a nyelvük, mert maguknál erősebbet látnak. Ezekkel a magyar miniszterelnökökkel (kivel többé, kivel kevésbé) éppen az a baj, amit fentebb megpróbáltam levezetni: abból indulnak ki, hogy a tisztség a tiszteletreméltó. Hogy nekik semmi teendőjük, az a puszta tény, hogy bemennek egy ajtón, amire az van írva: miniszterelnök, ők már mindjárt tisztelnivalók lesznek. Ennélfogva belekezdhetnek mindenféle tevékenységbe, egyik marhaságot csinálhatják a másik után, pöffeszkedhetnek, lophatnak, sőt rabolhatnak és harácsolhatnak, összevissza beszélhetnek és vághatnak rémületes majompofákat (copyright W. S.), semmi nem számít, mert ők miniszterelnökök, a hivatalba pedig be van építve a tisztelet.

Nincs beépítve! Mondhatnám az ellenkezőjét sikerült elérnie már az első szabadon választottnak. És 20 évvel később elérkeztünk egy olyan mélypontra, amit a reménytelenség sötétsége vett körül (az erő, az egység, a nemzet, a munkaalapú társadalom például), ami bizonyos országokban már 200 évvel ezelőtt is szorongást váltott volna ki, és amiről 3 és fél éve azt hittük, annál nincs mélyebben. Azóta süllyedünk. Gyorsuló tempóban. Lényegében egyetlen szó etimológiai fátuma miatt: a tiszt az, ami eo ipso tisztelendő. Pedig volnának ismérvek, amik nagyjából képesek volnának meghatározni a hivatal jellemzőit, hogy ugyanis mi a teendője egy miniszterelnöknek. Elismerem, nehéz egy foglalkozás munkaköri leírását szavakba önteni, amely foglalkozásnak az égvilágon semmi értelme nincs, nehéz bármiféle tartalommal megtölteni egy tökéletesen üres fogalmat, dehát próbálkoznak vele itt-ott, némely helyen egész ügyesen tudják elfedni ennek az élősködő, kártékony, minden fejlődést akadályozó hivatalnak a fölöslegességét…”

És így tovább. Én most valóban tisztelettel kérem a valóban tisztelhető levélírókat és az aláírókat, valamivel több tiszteletet tanúsítsanak a fogalmak nyelvi megjelenítése iránt. Ha tetszik, a fogalmazás iránt. Tudom, az ember hajlamos olykor a pongyolaságra, néha kényelmetlenül sok időbe kerül a helyes szó, esetleg mondat kiválasztása, de egy ilyen levél esetében megéri. Megette ugyanis a fene az egészet, ha valakiben (valakikben) felmerül a kérdés, miért kellene valamit tisztelettel kérni, mikor esetünkben semmiféle tiszteletről nem lehet szó, arról már nem is beszélve, hogy a kérés az a másik fogalom, aminek itt nincs helye, lévén annak egészen más a jelentéstartalma, mint a követelésnek, a felszólításnak és az ezekhez hasonló, erőteljesebb szavaknak, dehát ez már megint egy másik fogalom, amit helyénvaló lett volna tisztázni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS