Június 19,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Élünk, mintha nem lenne holnap

Hosszú lesz, régóta töprengek ezeken a dolgokon.

Induljunk ki a csodából, hogy arra a bizonyos napra ébredünk, amikor nem Orbáné a teljhatalom.

Amikorra elül az eufória, szembesülhetünk a kegyetlen valósággal, és újra eldönthetjük, hogy képesek vagyunk-e felnőtt ember módjára viselkedni, szembenézni a nehézségekkel, nem elkenni, hanem eltakarítani a romokat és a mocskot. Hódmezővásárhely sok szempontból okulásul szolgál, ott kicsiben láthatjuk a forgatókönyv legfontosabb elemeit.

Akinek a nyakába szakad a kormányzás, az valószínűleg csak első hetekben-hónapokban szembesül majd a tényekkel, hogy valójában mekkora is a baj. Akkor derül majd ki, mennyi eltitkolt kötelezettségvállalást rejtenek a sok évre titkosított szerződések, mekkora a tényleges államháztartási hiány, az ország adósságállománya. A másik oldalon viszont ott lesz a teljesen kisöpört kassza, az előre elköltött pénzek, legrosszabb esetben a biztos helyre menekített deviza- és aranytartalék.

A Fidesz többségének elvesztése közel sem jelenti a bukásukat – erre is jól emlékezhetünk az “elmúltnyócévből”, bár ott a rendszer még csak vázlatosan létezett, mostanra viszont teljesen ki- és beépült. Nincs olyan intézmény és hivatal, ahol ne Orbán emberei ülnének döntéshozó posztokon, ahol ne lennének talpnyalók, akik mindennek keresztbe tudnak feküdni. Nincsenek illúzióim, meg is teszik (lásd Hódmezővásárhely).

Tehát ezen a szép napon van egy új, szakemberekből álló kormányunk, amelyik képes és hajlandó is tenni a romok eltakarításáért és az ország európai útra való visszatereléséért, de aknamezőn fog lépkedni.

Az új kormány kénytelen lesz hozzányúlni a nagy ellátórendszerekhez (eddig egy kormánynak volt egy halvány próbálkozása, bele is bukott), mivel a mostani rendszer nem a távoli jövőben, hanem belátható időn belül összeomlik. Valahogyan meg kellene győznie a kiskorúsított állampolgárokat a megszorítások szükséges és hasznos voltáról, hogy felelősséggel tartoznak a saját jövőjükért (előtakarékosság, öngondoskodás). Szükségszerűen bele kell gázolnia szinte minden társadalmi csoport érdekeibe, vissza kell állítania a sávos adózást, megnyirbálni a sehová sem vezető kedvezményeket, visszafogni a határon túli kifizetéseket. Sürgősen bele kell nyúlnia a nyugdíjrendszerbe (nyugdíjplafon, ukrán nyugdíjak) ott, ahol a nyugdíjasok adják a szavazásra jogosultak legalább negyedét. Egy sor törvényt kell módosítania, nemzetközi egyezményeket felülvizsgálnia. Hozzá kell nyúlnia az energetikai szektorhoz, hogy végre elmozduljunk a fenntarthatóság és megújuló energiák felé. Hozzá kell nyúlnia a kettős állampolgársággal és magyar igazolványokkal létrehozott diplomáciai és gazdasági darázsfészekhez. Tennie kell valamit a humanitárius katasztrófának beillő állapotok ellen, a mélyszegénységben élők megmentéséért.

Az érzelmi alapú populizmus helyett valahogyan vissza kellene térni a racionalitáshoz. Normális mederbe kellene terelni a közbeszédet, visszafogni a durvaságot, teret biztosítani a valódi és konstruktív párbeszédnek.

Mindezt milyen környezetben? Milyen is az az aknamező?

Sarkalatos törvényeket kell módosítaniuk, márpedig parlamenti kétharmad híján meg van kötve a kezük, egy sokszereplős koalícióban kegyetlenül nehéz ilyen lényeges kérdésekben értelmes kompromisszumokat kötni.

Gyakorlatilag nincstelen embereket kell meggyőzniük az újabb megszorításokról, vagyonosokat az előjogaik megnyirbálásáról – közben a felszínen nyíltan ellenük dolgozik szinte a teljes média, a felszín alatti aktivista csoportokról és általuk működtetett trollhadseregről nem is beszélve.

Rendezni kell a viszonyokat a környező országokkal, szinte megoldhatatlan feladat az előző évek árokásása után, a határon belüli és túli magyarok között talán már sosem lesz normális kapcsolat.

Szervezeti reformokat kell végrehajtaniuk olyan intézményekben, ahol évekre bebetonozott fideszes káderek trónolnak.

Fenntartható pályára kell állítaniuk a gazdaságot, ahonnan szinte minden pénzt kivontak, ahol a viszont a stratégiai fontosságú cégek szintén az Orbán köréhez tartozók kezében vannak, emberek százezreinek adnak munkát, tehát az új kormány tárgyalási pozíciói finoman szólva sem túl fényesek.

És talán a legnehezebb feladat változtatni a beidegződéseken, hogy ne mindenki a kiskapukat és kibúvókat keresse, hogy végre együtt egy közös célért dolgozzunk.

Ha a csoda 3 napnál tovább tartana, és mindez valósággá válna, akkor idővel rendbe lehetne hozni a szétlopott-rezsicsökkentett infrastruktúrát, közlekedést, szociális hálót, oktatást… mindent szép sorban.

Néha arról álmodom, hogy Észtországban élek, ahol átlendültek közösen ezen a kezdeti fájdalmas szakaszon, hogy utána tiszta lappal építkezhessenek. Hogy értelmes emberek vesznek körül, akik felelősséget vállalnak a saját életükért. Hogy aki hibázik, az okul belőle, nem pedig bűnbakot keres. Hogy véget vetünk a struccpolitkának.

Aztán persze elkeserít a valóság, kétségem sincs afelől, hogy a mostani maffiának semmi sem drága a hatalom megtartásáért, láthattuk 2006-ban ezt is. Afelől sincs kétségem, hogy a kiskorúsított emberek továbbra is a fiktív mézesmadzagot fogják választani a fájdalmas valóság helyett. Nem látunk tovább az orrunknál, élünk, mintha nem lenne holnap. Így nem is nagyon lesz.

Madárlátta

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS