VENDÉG

Tudod, milyen volt ebbe majdnem beledögleni, ezért elkövetsz mindent, hogy másoknak ne kelljen

Molnár Bálint tegnap reggel „idegbe tett” (ahogy Kajdi Csaba mondaná) mindjárt ébredés után, mint Rónai Egon Novák Katalint. Olvastam a cikket, aztán amikor rákattintottam az interjúra, erős indulatokat ébresztett bennem.

Néztem azt a nőt és próbáltam hasonlóságokat és különbségeket találni közte és köztem. Nő, barna haja van, szereti a piros színt, piros a körme is, tud beszélni és ő is ideges a riport alatt.

Aztán számba vettem a különbségeket. Én nem beszélek franciául, nincs lovagkeresztem (és valószínűleg elég sok dolgom, ami neki éppen van), ellenben van egy csomó más tulajdonságom, ami ennek a nőnek nincs. Vannak elveim, nem voltam, nem vagyok és sosem leszek senki talpnyalója, nem hazudok nyilvánosan (jellemzően szűk körben sem igen), valamint van némi fogalmam a valós életről. Olyanról, ami nem az új, mesterséges elit élete. Van tudomásom a sokkal rosszabbul élők életéről és erős a szociális érzékenységem, valamint az igazságérzetem.

Tudom milyen azt hinni fiatalon, hogy majd éldegélsz a férjed mellett boldogan a csodás gyerekeddel egy fehér kerítéses, muskátlis házban. A férjed dolgozik, te pedig – tudtodon kívül – megvalósítod a női princípium netovábbját. Tudom, milyen ezt kiemelten jó anyagi körülmények között csinálni, ám egy bántalmazó kapcsolatban. Minden jól felfogott érdeked ellenére véget is vetsz ennek hét év után a gerinced, elveid és igazságérzeted miatt. A bíróságon aláírod, hogy semmitek nincs, nincs mit megosztani, csak mehess. Mondják ki, hogy szabad vagy. Az vagy. Csak a ruháid, emlékeid, sebeid és a gyereked marad, akivel visszaköltözhetsz a szüleidhez. Kit érdekel, mit mondanak, hogy mi járna, nem kell semmi, csak az életed. Egy huszonhat éves ember élete (Később rájössz persze, hogy ez hiba volt.)

Elkezdesz dolgozni, ahol rád szakad az újabb szerelem. Nagy érzelmek, okos, intelligens férfi, szereti a gyereked, szereted őt, a családját is, boldog vagy. Közös élet. Neki nincs gyereke. Joggal akar. Te már nem annyira, de a szerelem és az érzés, hogy nem foszthatsz meg senkit egy saját gyerektől (főleg, hogy a tied ott van), belesodor az újabb gyermekvállalásba.

Közben gyakran kérdezik meg tőled, hogy a te képességeiddel nem hiányzik egy saját karrier, saját sikerek, elismerés – nem hiányzik. (Hiba.)

Szépen éltek, szép lakásban, kiegyensúlyozottan, mint valami giccses amerikai film a hatvanas évekből, csak rád nem menne éppen olyan derékban szabott pöttyös, pörgős ruha, mert várandós vagy.

Megszületik a baba, nagyon boldogok vagytok (még mindig). Élvezed. Aztán a Fidesz belóbálja az államilag támogatott lakáskölcsönt. Jól hangzik, ki is pattintasz egy Orbán-képet a vitrinbe, dr. Kende Péter „A Viktor” című könyve mellé, amit betéve tudsz. Átgondoljátok, döntötök, belevágtok, építkeztek. Bementek a bankba ügyet intézni. A kedves kis nő sorolja a feltételeket: Házassági anyakönyvi kivonat. Állj! Nem vagytok összeházasodva. Pedig az kell. Szuper… Nem szeretsz férjhez menni, főleg nem férjhez járni. Már először sem akartál. Nem hiszel a papírok szükségességében és hatalmában. Mindegy, ez van, ha ez kell, hát legyen. Gyorsan összeházasodtok, most nem csak két tanúval, mint először, hanem a szülők is jelen vannak, no és a két gyereked.

Hosszú procedúra, mire elkezdik folyósítani a pénzt. Semmi sem úgy van, ahogy ígérték. Elindul az építkezés. A férjed dolgozik, te a mesterekkel harcolsz napi nyolc órában és koordinálod a gyerekeket a nyagyszülők segítségével. „Főállásban”. Néha azt hiszed, hogy ez a pokol maga – később rájössz, hogy dehogyis ez. A pokol máshol van, de megtalálod azt is később, ne félj!

Sokkal nehezebben, sokkal később, de elkészül a ház. Fehér a kerítés, muskátli is van és homokozó a kertben, de addigra felőrlődtök. Nem akarod, hogy ez legyen a holtodiglan. Újabb hét év házasság után eldöntöd, hogy elköltözöl, de hova?

Semmid nincs – ahogy később kiderül -, csak eggyel több gyereked. Hiába ötven-ötven százalék a tulajdonod papíron, gyorsan megforgatnak, hogy nem is úgy volt az. Te pedig inkább kipörögsz, csak mehess.

Első körben az önkormányzathoz, hogy tudnak-e segíteni. Úgy néznek rád – kicsit mögéd is tekintve, hogy nincs-e ott egy TV-s stáb a Kész átverésből -, mintha a Holdról jöttél volna. Csinos vagy, rendezett, értelmes, jól öltözött, mi a fenét akarsz itt?  „Asszonyom, önnek minimum két végtaggal többje van és minimum négy gyerekkel kevesebbje, hogy jogosult legyen bármilyen támogatásra”. Ennyi a válasz.

Beülsz az autódba, sírsz, aztán bemész egy bankba. „Mi, egyedülálló? Adóstárs? Kezes? Nincs? Ne haragudjon a forintos kölcsön lehetetlen, de van egy remek CHF-es konstrukció. Ismeri?” Sajnos nem ismered, de olyan jól elmagyarázzák, hogy boldogan rohansz haza, hogy lakást keress magatoknak. Kapsz ilyen kölcsönt, olyan kondíciókkal, hogy simán ki tudod fizetni (1 CHF=141 Ft. éppen.)

Boldog vagy. Megtalálod, megveszed, beköltözöl a másodig gyerekkel egy akkora lakásba, amiről eddig azt hitted, hogy az nappalik normál mérete.

Mindegy, igazán szép és élvezed. Este lefekszel és minden rohadt csavarnak megköszönöd, hogy a tied. Innen sose kell elmenned. Itt senki sem mondhatja majd a szerelem vége felé, hogy nem a tied, mert ő dolgozott, te meg a női princípiumodat töltötted. Az első gyerek már nagykamasz, az apjához költözik, mert éppen szükséges neki némi apai erő. (Innentől te fizetsz havi tízezret a kiemelten jómódú apukának, némi mosollyal az arcodon.)

Harmincnyolc éves vagy és először jönnek olyan számlák, amire a te neved van írva. Hamar eljön a csekkek csoportosítása, tologatása. Nem is akárhogy! A negyvenötezer forintos hiteled eléri a száztizenhétezret, az autód részlete pedig huszonötezerről negyvenötezerre nő. Nem tudsz annyi pénzt keresni, hogy mindent kifizess, hogy még élni is tudjatok. Nem úgy, ahogy előtte, nem úgy, ahogy megszoktad, hanem sehogy.

Megőrülsz, összeomlasz, kórházba kerülsz, felépülsz, összerakod magad, küzdesz, megint sínen vagy, megoldottad, beiratkozol egy számodra szükségesnek ítélt iskolába újra, ahol melléd ül a szerelem.

Eljött a mennyország, ő a férfi, akinél azt érzed, hogy igen, megérkeztél. Érte születtél, érted született. Szerelem, kimagasló jólét újra. „Ne dolgozz, minek, nem vagyunk ráutalva” – újra. Összesen öt gyerek szerepel a történetben, amit csak leírni egyszerű, a gyakorlatban viszont nagyon nem az. Ex-férjek és ex-feleségek, régi és új családok, bonyolult karácsonyok, de a boldogság minden akadályt elsöpör. Ő rengeteget dolgozik, te is dolgozol, csak te háttérben. „De jó, pici, hogy mindent elintézel helyettem!” Boldogok vagytok.

A szociális érzékenységed, öntudatod, a demokrácia iránti elkötelezettséged akkor sem csökken, amikor azt mondják ismerőseid, hogy „Minek állsz ott? A táskád többe kerül, mint az ápolónők egy havi bére. Magánkórházakba jársz, sose voltál még SZTK-ban, csak ha a szomszédodat vitted el.” Az első kockásinges tüntetést egy luxushotelből nézed Gran Canarian a medence széléről és nagyon furcsa érzés, hogy nem vagy ott velük. Díszes koktélos poharak koccannak az esernyő alatt fagyoskodók tiszteletére. Te nem mosolyogsz, mindig azt érzed, hogy számít, hogy ott vagy és ott is vagy bármilyen élethelyzetben vagy is éppen. Kiállsz a véleményedért, másokért és az elveidért. Ismered ennek a rendszernek szinte minden mocskát. Ismersz olyanokat, akik közéjük tartoznak. Belelátsz néhány dologba mélyebben. Hányni tudnál. Jobban, mint mások.

Aztán a férfi, akit Istennek hittél „összeomlik a rá nehezedő teher alatt és szabadulna minden kötöttségtől” (sokadszorra az életében). Csak pislogsz, ahogy ezt sms-ben közli veled öt év után a semmiből. Ilyen még nem volt, véged van, belehalsz, nincs már erőd, nem is akarod, hogy legyen. Kell találni, fel kell állni. Arrébb költözöl néhány utcával, minden pénzed rámegy, hogy kifizess előre egy évi bérleti díjat.

Negyvenhat éves vagy és megint újra kell kezdened. Megint a nulláról, mert soha nem a magad építgetésével foglalkoztál, hanem az aktuális életeket menedzselted.  Háttérnek hívtak, amíg úgy háttereskedtél, ahogy mások akarták. Otthonok csillogtak körülötted, megtanultál rózsát metszeni, vagy éppen ütvefúróval fúrni, gyerekeket neveltél, hordtál ide-oda, tetted a dolgod körülöttük és mások gyerekei körül.

Egy biztos, állami segítséget soha és semmiben nem kaptál. Semmilyen kedvezmény nem vonatkozott még rád. Vagy túl sok pénzed volt hozzá, vagy kevés. A 2008-ban felvett kilenc milliót régen visszafizetted már, de a pillanatnyi tartozásod még tizenkét millió forint. Úgy megsegített a kormány, hogy kitolta a futamidőt 2043-ig. Hetvenhárom éves leszel, mire kinullázódik a 43 nm-es lakás hitele. Közben megfojt a tudat, hogy ismered az egész hátterét, tudod kik parádéznak a te pénzedből. Tudod, milyen volt ebbe majdnem beledögleni, ezért elkövetsz mindent, hogy másoknak ne kelljen.

Elkövetsz mindent, hogy elmondd azoknak, akik azt hiszik, hogy a női lét az anyaságban teljesedik ki, és abban, hogy van tuti biztos kapcsolat, hogy nem, nem abban, és hogy sajnos nincs garancia a holtomiglanra. Egy papír pedig főleg nem lesz az!

Ne szülj bérbe, ne rendeld az életeteket ilyen-olyan állami támogatások alá (se a saját az életed egy férfié alá)! Ez a kormány nem nézi az érdeked. Sose tette. Csak magadra számíthatsz, a szüleidre, a barátaidra. Emberekre, akik ismernek, szeretnek és tisztelnek azért, amilyen vagy és az ezekből származó kapcsolati tőkére. Jó esetben a volt férjedre is, aki miután kijön a dackorszakából, felfogja, hogy oda kell tennie magát anyagilag ahhoz, hogy a gyereketeket a legjobb irányba sikerüljön elindítani.

Te pedig megvárod ezt, majd amennyiben nem változik semmi, elmész ebből az országból, amelytől ritkán szorultál volna segítségre, de akkor sem kaptál. Az országból, ami miatt mentegetőznöd kell. Az országból, ahol olyan senkiháziak púposkodnak, akik emberileg a poros lábnyomodba sem érhetnek (némelyikük szellemileg sem). Az országból, amit tönkretett egy kollégiumi szoba.

rb

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább