December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Szolgáljuk hazánkat: szüljünk

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Házasság hete szerencsére elkezdődött, a program egyik vendégeként pedig Kásler Miklós EMMI vezér elmondta, hogy micsoda nagyszerű dolgok szemtanúi lehetünk mi most, az Orbán-kormánynak hála. Kásler szerint a magyar társadalom erejét többek között a haza szolgálata adja. Hogy itt vajon mire gondolhatott, azt nehéz lenne kitalálni, mindenesetre nem kizárható, hogy a gyereknemzésre, mint a haza szolgálatára. Szülni ugyanis dicsőség. Minnél több gyermek, annál jobb. Kásler újra elismételte, hogy Isten férfit és nőt teremtett, akik egymást kiegészítve csakis akkor alkothatnak egy tökéletes egységet, ha gyermeket nemzenek.

Kásler kitért arra is, hogy micsoda örömet okoz a magyar embereknek a munka, összekapcsolva az otthon – már akinek telik ilyenre – szerető közegével. Na de nem Kásler volt az egyetlen, aki beszédet mondott, hisz jelen volt Herjeczki Kornél a Házasság hete program országos koordinátora, aki szerint a házasságok előtt álló következő kihívás a média és digitalizáció hatása a párkapcsolatokra. Vagyis a Facebook házasságromboló erejéről van itt szó. Fontos probléma ez, nem vitás. A program végén pedig kiderült, hogy a magyarok vágynak az elköteleződésre és túlnyomó többségük szeretne házasságban élni. Tehát minden szép és jó, a haza fényre derül.

A karrier és a család nem oltja ki egymást, egyikben sem teljesedhetünk ki a másik nélkül, az élet célját a kettő együtt határozza meg – írta az emberi erőforrások minisztere a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom csütörtöki budapesti konferenciájára küldött köszöntő levelében.

Kásler Miklós a Házasság hete alkalmából rendezett, Családról és munkáról című eseményen felolvasott levelében azt írta, a világ számos pontján egy hasonló konferencia a Család vagy munka címet viselné, mert a modern fogyasztói társadalom sok esetben egymás kioltójaként tekint a két fogalomra, mintha a kettő együtt nem működne. A keresztény értékalapú magyar társadalom azonban nem ilyen, a magyar társadalom erejét ezer éve az adja, hogy képes az alapértékeinek megfelelően élni és megtalálni a tökéletes egyensúlyt a munka, a családi élet és a haza szolgálata között – fogalmazott a miniszter.

Hozzátette, Isten férfit és nőt teremtett, hogy egymást kiegészítve a gyerekekkel alkossanak egy tökéletes egészet. A családban mindenkinek megvan a maga szerepe, feladata, küldetése, mindenki egyenlő, de nem egyforma, és a családi élethez hozzátartozik a munka is, hiszen az elvégzett munka öröme és az otthon szerető közege együtt teszi széppé az életet.

A miniszter azt írta, úgy látja, a társadalom is támogatja mindezt, és számíthatnak a tudományokra, az egyházakra, a szociális szervezetekre és a munkáltatókra is, hiszen egyre több az olyan munkahely, amely segíti a családos munkavállalókat, közben pedig a szociális, jogi és infrastrukturális háttér is a gyerekeket nevelőknek kedvez. Herjeczki Kornél, a 12 éve indult Házasság hete mozgalom országos koordinátora arról beszélt, hogy a házasságok előtt álló következő kihívás a média és a digitalizáció hatása a párkapcsolatokra.

A közösségi médiát a dinamithoz hasonlította, hozzátéve: feltalálásakor a dinamitot nagy örömmel használták, de ki kellett tapasztalni azt is, mennyit árthat. A közösségi médiát is meg kell tanulnunk használni, hogy minél kevesebb „sérülést” okozzon – hangoztatta Herjeczki Kornél. Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentette hétpontos családi akciótervre utalva azt mondta, ha a párkapcsolat egy ház, akkor ezek az intézkedések óriási lehetőségeket rejtenek a felsőbb szinteken, ugyanakkor az alapokat, a férj és feleség közötti kapcsolatot is meg kell erősíteni, ezt szeretné elősegíteni a Házasság hete kezdeményezés is.

Engler Ágnes, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány alelnöke, a Debreceni Egyetem oktatója és Berényi András, szintén a Debreceni Egyetem munkatársa bemutatta fiataloknak indított tréningsorozatukat, amelyet a Boldogságkeresés útjai című, Kopp Mária szociológus és férje, Skrabski Árpád kutatásaiból összeállított kötet alapján dolgoztak ki. Azt mondták, azért tartották fontosnak a tréning elindítását, mert a mozgalom egyik kutatása szerint a fiatalok vágynak az elköteleződésre, és túlnyomó többségük szeretne házasságban élni, ennek feltételeként pedig az anyagi javak előtt a megfelelő ember megtalálását jelölték meg.-MTI

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.