VENDÉG

Hogy nézne ki egy illiberális Európa?

Képzeljünk el egy olyan Európát, ahol az emberek elsősorban nemzeti alapon határozzák meg magukat és tartanak minden külfölditől. Nemzeti kultúrájukat és nézeteiket bármilyen formában történő fenyegetés megakadályozása érdekében ezek a nemzetek szigorú intézkedéseket hoznak annak érdekében, hogy határaikon kívül tartsák a lehetséges bevándorlókat, a határokon belül pedig korlátozzák a kisebbségeket. Az uralkodó párt „az emberek akaratának” megfelelően vezeti az országot, amely akaratot a választások eredményeivel igazolnak. A választásokból eredeztetik legitimitásukat, és azt tartják, hogy felelősséggel csak az általuk dominált parlament felé tartoznak. Elutasítják a külső kritikákat, más véleményeket, beleértve a nemzetközi szabályokat is.

Az egyes nemzetek egy regionális és minimális nemzetek feletti hatalommal rendelkező testületen (EP) keresztül működnek együtt, ami teljes mértékben a nemzeti kormányok irányítása alatt áll, amelyek megvétózhatnak bármilyen döntést. A kormányok nem kötnek átfogó regionális kereskedelmi megállapodásokat, viszont szabadon dönthetnek kétoldalú megállapodások megkötéséről külső hatalmakkal, országokkal (például az energia és az infrastruktúra területén). Elfogadják tehát a gazdasági együttműködés szabályait, de csak addig a szintig, amíg az nem korlátozza jelentősen a nemzeti szuverenitásukat.

Ez az a fajta Európa lenne, amit a legradikálisabb populista pártok támogatnak, többek között a Szabadság Párt Ausztriában, a francia Nemzeti Gyűlés (korábban Nemzeti Front) , az Alternatíva Németországért (AfD), az olasz Északi Liga, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS), nálunk pedig a Fidesz.

Nagyon nem lenne hasznos és élhető ez a közeg majd ötszázmillió EU állampolgár számára. Elsősorban azért nem, mert a populisták illliberális világnézete több, az EU-t közvetlenül érintő ellentmondást is tartalmaz, amelyek lehetetlenné teszik az EU céljai és értékei hosszútávú és biztonságos képviseletét. Ezeket az ellentmondásokat közösen téveszméknek hívom.

Az egyik téveszme az, hogy a populisták azt hiszik, működik az, hogy a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad, azt hiszik, hogy az európai integráció által nyújtott előnyök továbbra is járnak nekik a nemzeti kormányok magatartásától függetlenül. A közös szabályokat elkerülni próbáló populisták potyautasként élősködnek az EU jogi keretein. A populista vezetők azt állítják, hogy úgy tudnak biztosítani stabilitást és a jólétet egy erős nemzeti kormánnyal, hogy közben megszabadulnak egy rakás, számukra kellemetlen szabályozástól és normától. Számukra az olyan alapelvek, mint a jogállamiság, a kölcsönös elismerés és a pluralizmus csak nyűgszerű előírások. Pedig ezek az alapelvek azok, amelyek alapjai a stabilitásnak, jólétnek, mert ezek teszik lehetővé a tagállamok számára, hogy bízzanak egymásban, biztosítva a kereskedelemhez és az együttműködéshez szükséges jogbiztonságot és intézményi megbízhatóságot mind az állami, mind a magánszektorban. A jogállamiságot garantáló, nemzetek feletti korlátozások elutasításával az illiberális kormányok aláássák a kölcsönös bizalmat az egész EU egységes piacán.

Egy másik téveszméjük, hogy a populisták az emberek akaratát egységesnek és abszolútnak tekintik, ezért bármilyen kompromisszumot árulásnak vesznek. A nemzeti érdeket tartják szem előtt egyetlenként és mindenek felett. Az EU végtelen tárgyalásai és a közös alapok keresése a populisták számára kész szörnyűség. Emiatt tagadják meg gyakran az uniós szintű megoldások kidolgozását, egyre erőteljesebben aláássák a megállapodásokat és szegik meg a szolidaritást olyan nemzetközi fórumokon is, mint pl. az ENSZ. A populisták ráadásul még saját köreiken belül is kevés szolidaritást mutatnak egymás felé. Salvini például azt akarja, hogy más országok is osszák meg Olaszország – mint számos bevándorló Európába érkezési pontja – terheit. A közép-európai populisták azonban kategórikusan elutasítják a menekülteket, miután a menekülteket megpróbálják másik ország(ok) kárára kívül tartani saját határaikon. Jellemző a populista pártokra, hogy a támogatott országokban, mint például Magyarország és Lengyelország, számítanak az uniós pénzforrásokra, míg a nettó befizető országokban, mint például Ausztria, inkább költségérzékenyek. Ugyanakkor például a közép-európai országok populista kormányai fenn kívánják tartani polgáraik jogát a más tagállamokban éléshez és munkavállaláshoz, míg az osztrák, holland, francia és német nacionalista pártok pont ezt a szabadságot szeretnék korlátozni. Az EU-tagság azonban nem tud működni egy ilyen tisztán tranzakciós megközelítéssel. Valamennyi szolidaritásra ugyanis szüksége van az EU-nak ahhoz, hogy működjön, mivel a tagállamok már nagyon sok területen mélyen integrálódnak. Az ennyire kölcsönös függőségű országoknak számos kérdésről kell közösen egyeztetni és dönteni. A kompromisszumra való hajlandóság hiányában az EU működése bármikor megfeneklik. A zéró összegű nacionalizmus lehetetlenné teszi a tartós együttműködést.

Téveszme az is, hogy a populisták szerint ők Európa jövője. Ha győz az illiberális Európa víziója, akkor nem valószínű, hogy ki tudna alakulni egy olyan stabil egyensúlyhelyzet, amelyben az európai integráció tovább tudna élni. A populizmus kiindulópontja, hogy az emberekben állandó ellenségképet képez valami külső ellenséggel szemben. A populista vezetők tehát soha nem nyugszanak meg, mert folyamatos ellenségkép táplálás tartja őket a hatalomban; ezért kell állandóan keresztbe tenniük az EU-nak, gyakorlatilag függetlenül attól, hogy miről van szó, mert az EU egy nagyon kézenfekvő bűnbak számukra. Magyarországon ezt a bűnbak témát fokozták tovább a nemzetközi pénzügyi világot, a liberális társadalmi gondolkodást, és a pénzsóvár zsidót megtestesítő Soros Györggyel. Nem igazán képzelhető el az EU olyan további integritást erősítő reformja, ami elfogadható lenne a populistáknak. Ha viszont a radikálisabb erők szorítják ki a kevésbé radikálisokat, akkor az az országok közötti bizalom és kohézió erodálásához vezetne.

Egy közös szuverenitáson alapuló közösségi megközelítés nélkül az egymásnak feszülő tagállami érdekek csak elzáródást és konfliktusokat eredményeznek. A bizalom és a kohézió elvesztése olyan dezintegrációs dinamikát hoz létre, amely önmagát gerjeszt(het)i tovább. Ez egy ördögi kört hoz létre, amelyben először egy lazább és feszültségekkel telített EU-t, a magukat leginkább „behergelő” tagállamok esetében pedig majd az Unióból való kiszakadást eredményezhet.

Téveszme a populisták múltba tekintő jövőképe is. A populizmus általában nagy adag nosztalgiát tartalmaz, azt hogy ők majd visszaállítják a nemzeti önrendelkezést. Az illiberális európai vezetők egy egyszerűbb világra mutogatnak vissza, amikor még a nemzeti kormányok ellenőrízhették a gazdasági és társadalmi fejleményeket. Az idő kerekét megfordítani azért ők sem tudják! Az európai jólét a transznacionális beszállítói láncoktól és a globális piacokhoz való hozzáféréstől függ, a technológiai változások pedig gyorsan alakítják át az összes gazdaságot. Elveve nem jó hír, hogy az elmúlt években lelassult a globális kereskedelem, de ha ehhez még hozzájönnek a protekcionista-nacionalista, más gazdaságok rovására meggazdagodási törekvést jelentő nemzeti gazdaságpolitikák, az végső soron tönkretenné az európai munkahelyeket és gazdasági visszaesést eredményezne. Illúzió a nemzeti szuverenitás helyreállítása a globalizált, egymástól függő világban, különösen Európa kisebb országai esetében. Az Európai Bizottságnak a kereskedelemben és a szabványokban betöltött vezető szerepének gyengítésére irányuló kísérletek csökkentik az EU kollektív hatalmát nemzetközi szinten, ami pedig pont gyengíti a az ilyen országok gazdasági lehetőségeit. Ráadásul magára az EU-ra is egyre nagyobb nyomást gyakorolnak olyan külső erők, mint pl. Kína és India, valamint olyan high-tech monopóliumok, mint a Facebook és a Google. Ugyanígy önpusztítók a populisták önállóbb nemzeti külpolitikai törekvései, pl. az Oroszországgal, Kínával és más hatalmakkal különleges szerződéseket köthessenek – megkerülve a tisztességes versenyre és a közbeszerzésekre vonatkozó uniós szabályokat. Önmagában az egyes európai országok súlya globális szinten csökken. A befolyások és erőforrások közös politikákkal és kollektív fellépéssel történő összekapcsolása az egyetlen módja annak, hogy globális szinten az EU fenntartsa befolyását. A populisták azáltal, hogy versenyeznek Oroszország, Kína és más hatalmak kedvéért, gyengítik az EU nemzetközi érdekérvényesítő képességét. A valóságban egy egységes, EU szintű vezetés hiánya kiszolgáltatottabbá teszi az egyes országokat a külső befolyásnak – pont az következik be, amit a populisták állítólag meg akarnak akadályozni. A protekcionizmus és a külföldi hatalmakkal kapcsolatos különleges megállapodások legjobban a kis európai országokat károsítják, mert azok egyre kevésbé tudják az ilyen helyzetet irányítani és így szuverenitásukat biztosítani, sokkal kevésbé, mintha elfogadnának egy egységes uniós irányítást.

Téveszme végül az is, hogy a populisták szerint ha távol tartják a „migránsokat”, akkor azzal megoldódnak a problémáik. Az, hogy populista pártok állandóan a migrációval foglalkoznak, megosztja a társadalmat, aláássa annak bizalmát és próbára teszi toleranciáját. A populista politikusok naponta azt sulykolják, hogy a külföldiek milliói próbálják veszélyeztetni, kitúrni a helyi lakosokat, ami azokban félelmet szül. Ez a félelem pedig olyan ördögi kört hoz létre, amely az idegengyűlöletet és ellenségeskedést más európai országok állampolgárai, sőt már az országon belül is az ott élő kisebbségek irányában is táplálja. Az idegengyűlölet idővel önjáróvá válik, és a keletkező társadalmi feszültségek kapcsán az emberek még inkább megrémülnek azoktól, akik valamilyen módon különböznek a többségtől. Ez a közhangulat viszont tovább ösztönzi az egyre inkább elnyomó politikákat és megkülönböztetést, még tovább növelve a társadalmi feszültségeket. Ezek a dinamikák figyelmen kívül hagyják azt a sokféleséget, amely a történelem során jellemezte a legtöbb európai társadalmat. A kisebbségekkel szemben ellenséges társadalmak nem csak az azokkal szembeni erőszakra hajlamosak, hanem a szomszédaikkal való rossz kapcsolatokra is, amelyek államközi konfliktushoz vezethetnek. A XX. századi európai háborúk tanulsága elsősorban az EU mihamarabbi létrehozásának motivációja volt. Az európai integráció a határokon átnyúló bizalom ösztönzésére és az egymás elleni háborúk valószínűségének csökkentésére vonatkozó közös érdekek létrehozásának projekteként indult. Az integrációt elősegítő közös szabályok segítik az államokat a konfliktusok elkerülése érdekében. Az idegengyűlölet növeli a nemzetközi feszültségeket, és aláássa az Európában az elmúlt hatvan év során kialakult stabilitást.

másikszempont

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább